Török szabó kisiparos

    Törökország, kapuja a távolkeleti ruházati cikkeknek. A kisipar , csak a lakosság különleges igényeit szolgálja ki. Normáltól eltérő méretek és igények adnak munkát ezeknek az embereknek. A boltokban kapható egyszerhasználatos kínai ing, nadrág, törülköző, öltöny, és olyan áron, mint nálunk a " Kínai" piacon. Itt általában a turisták vásárolnak. A török ember szó szerint szegény ahhoz, hogy kínai cikkeket vegyen! Ők a saját gazdaságukat fenntartva, olcsón egymást látják el. Egyszerűen működik a piac, a szabó varr, a pék kenyeret süt! Van aki csontból vízipipát farag, vagy bazári "ékszereket". Mindenki megtalálja azt az elfoglaltságot, amiből fenntartja családját és önmagát. Utam során tévedtem be egy szabómesterhez, és beszélgetésünk során elmondta, senki nem akar a másikon meggazdagodni. Miközben mindenki nagyon elégedett. Mediterrán tempoban élik életüket,1/2 12 -kor megszólal az imára hívó hang a mecsetből, ami 10 percig tart, majd 12 órától- 15-ig tea idő van, az üzletek által bezárt téren, ami mintegy szórakozó hellyé alakul egy pillanat alatt előkerülnek a römikártyát helyettesítő dominók, és közben elfogy 4-5 tea, ami olyan forró, hogy alig lehet inni. Ha valaki mégis betévedne a nyitva hagyott üzletbe, akkor a társaság megvárja amig az illetlen vásárlót kiszolgálja a tulaj! A képeken a fent említett szabó kolléga látható, háttérben a mecsettel.Majd a teázás délidőben, ahova asszony be nem teheti a lábát! - török szokás szerint. Anatóliát nagyrészt borítják. Középső részén ugyan magasabb fekvésű fennsíkok is vannak, ezek azonban többnyire víznélküli, terméketlen, homokos vagy sós puszták, melyek emberi lakásra alkalmatlanok. A lakosság nagy része a tengerparti 10-40 km-es széles övezetben lakik, állattenyésztésből és elsősorban turisztikából él. Állatokat ma már csak azokat tartják, amelyek a turisták ellátásához szükségesek. Leginkább juhot, kecskét, mint kevés igényű állatokat.
    Törökországban nagy a munkanélküliség, vagy akinek van munkája, az is olyan keveset keres, hogy az átlag ember nem álmodhat előrelépésről, gazdagságról. De mintha erre nem törekednének. Szeretnek egyszerűen, szerényen, szinte igénytelenül élni. Törökország a szélsőségek országa. A városok csodálatosan szépek, gondozottak, de az igénytelenség miatt néha azt hiszi az ember, hogy nincsenek befejezve. Végeznek az útépítéssel, ami messze nem olyan, mint nálunk, hogy automata aszfalt terítőgépek végzik, hanem kézzel terítik el, és egy földgyalu egyengeti véglegesre, amitől aztán kirázza a lelked, és azt gondolod, hogy ezt követően fektetik rá majd a fedő réteget. Erősíti ezt a gondolatot az is, hogy ott hagyják az út szélén a törmeléket évekig. Máshol a mellékutak pedig a sziklás talajon le vannak gyalulva és autóval szinte járhatatlanok. A szélsőséget láthatjuk a járművekben is, mert a rendszám nélküli barkácsolt traktortól, a házilag gyártott teherautókig itt mindent megtalálsz! Mosolyra fakasztott, amikor a Babetta kategóriájú kismotor mögé utánfutóként akasztottak egy kétkerekű kordét, azon szalma, felette a két gyerek, ölükben a kecske, vagy a juhtúró - sajt, s az asszony pedig kucorgott a barkácsolt csomagtartón, s így füstölögnek végig a belvároson, a rendőr pedig átsegíti őket a kereszteződésen, nehogy a kikötőből érkező kamion fellökje. Az éttermeket hallal, birka, kecske hússal, tejtermékekkel ezek a nomád hegyi emberek látják el.

Vissza