Igaz történetek a Mikulástól
Vissza a főoldalra

Tóth Mari esete az iskolával


A Mikulás-posta levelezése igazából úgy a decemberi esemény elõtt egy-két héttel szokott beindulni. A gyerekekben valahogy még nem alakult ki a tudat, hogy évközben is bármikor irhatnak, elmondhatják gondjaikat, bajaikat... Ezért ért meglepetésként egy áprilisi levél. Izgatottan bontottam ki a rendhagyó küldeményt:
"Kedves Mikulás Bácsi! Én egy 14 éves lány vagyok. Tudom, hogy "igazi" Mikulás nem létezik, de végsõ elkeseredésemben, utolsó mentsvárként hozzád fordulok, hogy tanácsot kérjek tõled, mitévõ legyek. Elutasitották a felvételimet a második helyrõl is. Már sem az osztályfõnököm, sem más nem tud segiteni. Az apukámnak pedig nem merem megmondani, mert nekünk az anyukánk két éve végleg elment az életünkbõl. Apu maga nevel bennünket, többször közel állt az idegösszeroppanáshoz, nem akarom még ezzel is megneheziteni a helyzetét. Nagyon sokat segitek itthon, van egy kistestvérem, fõzök, mosok, de az anyu hiányát nem tudom feldolgozni. Valószinûleg ezért lett ilyen rossz a bizonyitványom. Egyébként ezelõtt még helyesirási versenyt is nyertem. Nevemet és cimemet nem merem megirni, nehogy az apu kezébe kerüljön a levél. Ezért a barátnõm cimét adom meg, ha mégis irnál..."
Hirtelen nem is tudtam mit kezdeni ezzel a levéllel... Végül a cimként megadott kislányról, a barátnõrõl kideritettem, melyik iskolába jár, igy bukkantam rá T. M-re is. De április lévén, mit lehet már tenni? A bizonyitvány 2,2, a követelményszint pedig 2,8... Itt már csak a csodában lehet bizni. Na mindegy, irány a Veress Péter mezõgazdasági szakiskola. Ladocsi Flórián igazgató úr segitett volna, de a beiskolázó munkahely csak húsz tanulót kért...
Tovább tehát a "beiskolázóhoz", a Hûtõipari Vállalathoz. Még a portán küzdöttem, mikor váratlanul megjelent az igazgató, Kádár Tibor. Éppen Önnel szeretnék beszélni, a Mikulás vagyok - mondtam. Érthetõ megdöbbenését nem lehet leirni... Aztán az irodájában folytattuk. A végén csak ennyit mondott: 21 fõvel indul az osztály!
Örömömben megköszönni is alig tudtam. Otthon Télanyóval gyorsan megfogalmaztuk az örömhirt tartalmazó levelet...
A következõ Mikulás ünnepségen megjelent egy fekete ruhás kislány, feljött a szinpadra egy szál piros rózsával és az ellenõrzõjével. Benne csupa négyes, ötös. Másodpercekig nem tudtam megszólalni.
Ma, öt év után Tóth Marika megbecsült munkaerõ az Új Kalász téesz tartósitó üzemében. Amikor irtam ezt a kis visszaemlékezést, mindenkitõl engedélyt kértem a névszerinti megjelentetéshez. Igy kerültem ennyi idõ után kapcsolatba ismét Tóth Marikával, aki azóta már ifjú hölgy.

Másfél hónappal Mikulás elõtt testvérével rajzolgatott - én is kaptam egyet:
- Még nem felejtettem ám el! -írta a levél aljára.