Tóth Mari esete az iskolával
A Mikulás-posta levelezése igazából úgy
a decemberi esemény elõtt egy-két héttel
szokott beindulni. A gyerekekben valahogy még nem alakult ki
a tudat, hogy évközben is bármikor irhatnak, elmondhatják
gondjaikat, bajaikat... Ezért ért meglepetésként
egy áprilisi levél. Izgatottan bontottam ki a rendhagyó
küldeményt:
"Kedves Mikulás Bácsi! Én egy 14 éves
lány vagyok. Tudom, hogy "igazi" Mikulás nem
létezik, de végsõ elkeseredésemben, utolsó
mentsvárként hozzád fordulok, hogy tanácsot
kérjek tõled, mitévõ legyek. Elutasitották
a felvételimet a második helyrõl is. Már
sem az osztályfõnököm, sem más nem
tud segiteni. Az apukámnak pedig nem merem megmondani, mert
nekünk az anyukánk két éve végleg
elment az életünkbõl. Apu maga nevel bennünket,
többször közel állt az idegösszeroppanáshoz,
nem akarom még ezzel is megneheziteni a helyzetét. Nagyon
sokat segitek itthon, van egy kistestvérem, fõzök,
mosok, de az anyu hiányát nem tudom feldolgozni. Valószinûleg
ezért lett ilyen rossz a bizonyitványom. Egyébként
ezelõtt még helyesirási versenyt is nyertem.
Nevemet és cimemet nem merem megirni, nehogy az apu kezébe
kerüljön a levél. Ezért a barátnõm
cimét adom meg, ha mégis irnál..."
Hirtelen nem is tudtam mit kezdeni ezzel a levéllel... Végül
a cimként megadott kislányról, a barátnõrõl
kideritettem, melyik iskolába jár, igy bukkantam rá
T. M-re is. De április lévén, mit lehet már
tenni? A bizonyitvány 2,2, a követelményszint pedig
2,8... Itt már csak a csodában lehet bizni. Na mindegy,
irány a Veress Péter mezõgazdasági szakiskola.
Ladocsi Flórián igazgató úr segitett volna,
de a beiskolázó munkahely csak húsz tanulót
kért...
Tovább tehát a "beiskolázóhoz",
a Hûtõipari Vállalathoz. Még a portán
küzdöttem, mikor váratlanul megjelent az igazgató,
Kádár Tibor. Éppen Önnel szeretnék
beszélni, a Mikulás vagyok - mondtam. Érthetõ
megdöbbenését nem lehet leirni... Aztán
az irodájában folytattuk. A végén csak
ennyit mondott: 21 fõvel indul az osztály!
Örömömben megköszönni is alig tudtam. Otthon
Télanyóval gyorsan megfogalmaztuk az örömhirt
tartalmazó levelet...
A következõ Mikulás ünnepségen megjelent
egy fekete ruhás kislány, feljött a szinpadra egy
szál piros rózsával és az ellenõrzõjével.
Benne csupa négyes, ötös. Másodpercekig nem
tudtam megszólalni.
Ma, öt év után Tóth Marika megbecsült
munkaerõ az Új Kalász téesz tartósitó
üzemében. Amikor irtam ezt a kis visszaemlékezést,
mindenkitõl engedélyt kértem a névszerinti
megjelentetéshez. Igy kerültem ennyi idõ után
kapcsolatba ismét Tóth Marikával, aki azóta
már ifjú hölgy.
Másfél hónappal Mikulás elõtt
testvérével rajzolgatott - én is kaptam egyet:
- Még nem felejtettem ám el! -írta a levél
aljára.
