Szt. Miklós csodái?

    Miklós püspök, amellett hogy egyházi vezetője volt a népnek, a szüleitől örökölt jó üzleti érzékkel is rendelkezett. Legenda költők ezt használták ki és misztifikálták történeteit. Búzatöbbszöröző csodája egyszerűen a következő: több éves aszályos esztendőt követően teljesen kifogytak a gabonatartalékok, még a vetőmagokat is megették az emberek. Egyiptomból, Olaszországból hoztak be búzát. Egy alkalommal a myrai kereskedelmi flotta, majdnem teljes egészben odaveszett egy viharban. Így már több hónapja nem volt kenyere a népnek. Ekkor kötött ki egy olasz kereskedelmi flotta vizet felvenni a kikötőbe. A Város kereskedői könyörögtek néhány mérő búzáért, de a kereskedők nem adtak! Ez tudomására jutott Szt. Miklósnak, és azonnal a kikötőbe sietett. Alkudni kezdett a kereskedőkkel, de azok nem engedtek a gazdájuk tiltása miatt, és tovább akartak állni rakományukkal. Ekkor Miklós püspök felemelte a kezét, és megkérdezte a hajósokat, ki vagyok én nektek? A mi védelmezőnk a tengeren! - jött a válasz. Akkor most azt mondom nektek: " ha partra teszitek a búzát, akkor bár néhány héttel később, de kiköthettek a búzátokkal az eredeti célállomáson, s a most kapott búza ára is megmarad, és a hajótok ismét tele lesz búzával!" Erre belementek az alkuba, amikor Miklós püspök a helyi kereskedők tudta nélkül, magához hívatta a hajósokat és dupla áron kifizette a gabonát. A hajósok visszasiettek Görögországba, ismét megrakodtak búzával, és elszállították azt eredeti helyére. Közben újraépült a myrai flotta, de arra beköszöntött a tél, és a viharos évszak. Ezért a tengerészek nem mertek útnak indulni. Így maga Miklós püspök szállt fel a vezér hajójára, és sikeresen megtették többször az oda - vissza utat tele rakománnyal. Ezekben az aszályos években, Szt. Miklós majdnem a teljes vagyonát a nép étkeztetésére fordította.

Vissza