A szegény csizmadia és a Szélkirály
Annyi gyermeke volt egy csizmadiának, mint a rosta lyuka, még
eggyel több. A szegény ember éjet és napot eggyé
tett, úgy dolgozott, hogy ezt a sok gyermeket eltarthassa, mégis
neki Péntek urammal kellett rokonságot tartani, vagyis mindennap
böjtölni, hogy napról napra elélhessenek.
Történt egyszer, hogy egy gazdag ember sok munkája után
néki egy véka lisztet adott. Ahogy megy haza a szegény
csizmadia a liszttel, kapja magát a szél, utána megy, s
mind elviszi a vékából, ami benne volt, úgyhogy
mikor hazaért, csak az üres vékával állított
az éhes gyermekek elé.
- Hát ez már mégiscsak sok - azt mondja a szegény
ember keservében -, én elmegyek, hogy megkérdezzem azt
a Szélkirályt, hogy volt szíve elvenni az én kevés
lisztemet.
Elindul, s megy hegyen-völgyön, erdõn-mezõn keresztül.
Elmegyen hetedhét országon is túl, míg végre
elérkezik egy szép mezõségre, s ahogy ezen a mezõségen
néz ide is, tova is, meglát feléje közeledni egy forgószelet,
mely dühösen sodorja az út porát a magasba. Megretten
a szegény csizmadia, lekapja a kalapját, s leborul a földre,
hogy ha lehet, megmeneküljön a forgószél dühétõl.
- Köszönd meg - szólalt meg a szél -, hogy megismertél,
és tiszteleted nekem mint Szélkirálynak megtetted, mert
különben pórul jártál volna. Hol jársz,
mit keresel itt?
- Uram - mondta magához térve a szegény ember -, éppen
felségedhez jöttem elégtételt kérni. A minap
nagy munkámmal egy véka lisztet szereztem, s amint vittem haza,
valami szélúrfi csúfságból mind széthordta,
s most a családom otthon éhezik.
- Hagyd el - így szól a Szélkirály -, majd meglakol
a gonosz kölyök érte, de addig is téged sem hagyhatlak
a kárral. Gyere el hozzám - ezzel elvezette a kastélyába,
jól megvendégelte, s megajándékozta egy berbéccsel.
Azt mondta:
- Ha hazaérkezel, mondjad neki: "Rázd meg magad, te berbécs"
- egész hónapra való pénzt ráz le magáról.
De jól vigyázz, hogy amíg haza nem érkezel, ki ne
próbáld.
Búcsút vesz a szegény ember a Szélkirálytól
s hazaindul. De a kíváncsiság nem engedte, hogy a berbécsét
hazáig meg ne próbálja. Alig mondja ki a parancsszót,
a berbécs körül a föld telides-teli lesz arannyal. Nemsokára
elérkezik szállására - egy régi ismerõséhez,
aki neki komája is volt, s megkéri, nehogy a berbécsnek
azt találja mondani: "Rázd meg magad, te berbécs!"
Alig alszik el a szegény csizmadia, a kíváncsi házigazda
és a felesége ráparancsol a berbécsre:
- Rázd meg magad, te berbécs!
Hát mikor látják, hogy a föld telides-teli van arannyal,
fogják a szegény ember berbécsét, s kicserélik
a magukéból egy hasonlóval.
Felébred másnap reggel a szegény ember, de nem vette észre
a cserét, megköszönte a szállást, s jó
reménységgel elment haza. Azt mondja a berbécsnek, mikor
haza érkezett:
- Rázd meg magad, te berbécs!
Elmondja a parancsszót tízszer, hússzor, de a berbécs
csak nézett a szeme közé, s nem rázta meg magát.
Ismét útrakel a szegény csizmadia, nagy haraggal, hogy
felkeresse újból a Szélkirályt. Elmegy egyenesen
a kastélyába, bejelenti magát, s elpanaszolja sorsát.
Azt mondja rá a Szélkirály:
- Ugye, nem fogadtad meg a szavam, te szegény ember, s nem várakoztál
a parancsszóval, amíg haza érkezel? Nesze, most adok egy
abroszt, ennek csak azt kell mondani: "Terülj meg, te abrosz!",
s egybõl tele lesz a legjobb ételekkel. De vigyázz, hazáig
meg ne próbáld!
De bizony a szegény ember most sem állotta meg, s az abroszt is
megpróbálta. Estére kelve az idõ, megint a komájához
szállt be, s most is azt mondta neki:
- Nehogy azt mondjátok az abrosznak: "Terülj meg, te abrosz!"
A komája és a felesége alig várták, hogy
elaludjon, egybõl kiadták a parancsszót, s mikor meggyõzõdtek,
hogy milyen értékes abroszt szerzett a szegény ember, azt
is kicserélték.
Másnap hazaérkezik a szegény ember, s hát a csuda
majd megölte, mert ahogy letette az abroszt az asztalra, azon mód
maradott, hiába mondta tízszer is, százszor is: "Terülj
meg, te abrosz!" Mit volt mit tenni, csak ráhatározta magát,
hogy elmegy még egyszer a Szélkirályhoz. A király
már várta, s ahogy megérkezett, megajándékozta
egy botocskával, de kikötötte, hogy amíg haza nem érkezik,
nehogy a botocskának azt parancsolja, hogy: "Kerekedjél,
te botocska, de ugyan jól forgolódjál!"
Vagy volt kíváncsi eddig a szegény ember, vagy nem a másik
két ajándék csudálatos tulajdonságaira, de
most alig várta, hogy megtudhassa, mi haszna lehet annak a botocskának.
Amint tehát egy hegyen túl halad, azt mondja a botocskának:
- Kerekedjél, te botocska, de ugyan jól forgolódjál!
De ugyan megesett neki, mert felpattant a botocska, s elkezdi összevissza
verni, de úgy, hogy a szegény ember a sok verés miatt már
alig állott a lábán. Hát amint a botocska körülötte
forgolódnék, a legnagyobb ijedelmére még egy ott
legelõ bika is nekifut. Elkiáltja magát a szegény
ember ijedtében a bikának:
- Hök! - s hát a botocska nem üti többet. Így tudta
meg a szegény ember az õ botocskájának a hasznát.
Újból a drága komájánál szállott
meg éjszakára, s ugyan a lelkükre kötötte, hogy
nehogy a botocskájának azt találják mondani: "Kerekedjél,
te botocska, de ugyan jól forgolódjál!" - mert csúful
járnak.
A kománé asszony semmi rosszat nem gyanított. Éjféltájban
felköltötte az emberét.
- Józsi - azt mondja -, jöjjön, próbáljuk meg
a botocskát, s ha valami jó lesz, elcseréljük a mienkkel.
Beviszik a szobába a botocskát, bezárkóznak, s maga
az asszony mondja neki:
- Kerekedjél, édes botocskám, de ugyan jól forgolódjál!
Egyszer nékem, másszor uramnak!
Felpattan erre a botocska, egyszer az egyiket, máskor a másikat
püfölni kezdi agyba-fõbe. Úgyhogy mikor a szegény
ember a nagy jajgatásra felébredt, már alig-alig volt élet
bennük. Betöri az ajtót a szegény ember, s azt mondja:
- Ugye, megmondtam, hogy ne próbáljanak a botocskámmal,
mert a büntetés pálcáját kérik magukra.
Mármost tudom, hogy a berbécsemet és az abroszomat is kendtek
sikkasztották el. Hát csak üsse kigyelmeteket az a botocska!
- Jaj - azt mondja az asszony -, édes komámuram, ne hagyja, hogy
többet verjen, visszaadjuk a berbécset is, az abroszt is.
Akkor aztán a szegény ember azt mondta a botocskának:
- Hök!
De bezzeg a komámuram s a kománé asszonyom nem várták
meg, hogy újból verekedni kezdjen, futottak, s visszaadták
a szegény embernek a berbécsét is s az abroszát
is. Hazavitte a szegény csizmadia a családjának, s azóta
nem látnak szükséget. Ha meg nem haltak, máig is élnek.
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Kriza János - Az álomlátó fiú
- székely népmesék -
