Székely mesék
Vissza

Az obsitos katona

Egyszer volt egy obsitos katona Csikszeredában. Neki járt pénze az obsitján, s megindult, hogy Szebenbe menjen a pénze után. Felköti a kardját s elmegy. Ahogy megy egy jó nagy erdõn keresztül, meglát egy járatlan úton egy oroszlánt, egy agarat, egy cinegét s egy hangyát. Egy marhadögöt õriztek. Mikor meglátja a katona az oroszlánt, már térne vissza, de nem mert vissza se térni. Magához szorítja a köntösét, s elhúzza magát az oroszlán mellett. Elmegy egy darabig, meglátja az oroszlán:
- Eredj, te agár, hívd vissza azt a katonát, hogy ossza el nekünk négyfele ezt a marhadögöt, jótétel helyébe jót várjon.
Visszamegy a katona.
Azt mondja az oroszlán:
- Oszd el nekünk négyfele ezt a dögöt, jótétel helyébe jót várhatsz.
Kihúzza a katona a kardját, elvágja a dögnek az egész hátulját, s odaveti az oroszlánnak.
- Tetszik-e az osztásom neked?
- Tetszik, édes katonám - azt mondja az oroszlán.
Azt mondja a katona:
- Neked úgyis olyan nagy a szád, a nagy húsokat jól leszedheted a csontokról.
Az elsõ lábát hátul levágja, odaveti az agárnak. Felül levágja a nyakát, odaveti a cinegének:
- Neked olyan az orrod, mint a tû, jól kiszedegetheted onnan a húst.
A hangyának odaveti a fejét. A hangya mindjárt bele is költözött.
Megindul a katona onnét.
- Állj meg, édes katonám - azt mondja az oroszlán -, mert most nagy jót tettél velünk. Ha te valaha olyan emberrel találkoznál, hogy nem bírnál vele, s téged meg akarna ölni, gondolj reám, s belõled is oroszlán lesz, s a világon mindennél erõsebb leszel.
Azt mondja az agár:
- Gondolj engemet, mikor valahonnét elkésnél, hát belõled agár lesz, s te mindenüvé egy pillanat alatt elfutsz.
Azt mondja a cinege is neki:
- Ha te, édes komám, valahova fölkívánkoznál, gondolj engemet, cinege lesz belõled, s akárhova felrepülhetsz.
Akkor a hangya is elõbújik, s azt mondja:
- Te is gondolj engemet, mikor valahova be akarnál menni, s különben nem tudsz bemenni, s akkor belõled hangya lesz, egy hasadékon is bemehetsz akárhova.
No, jön a katona a kaszálón keresztül Udvarhely felé. Megkésett, estére válott az idõ. Lesz belõle agár, befut Udvarhelyre egy pillanat alatt.
- Most már legyen belõlem obsitos katona ismét!
Megint obsitos katona lesz belõle, s beszáll egy házhoz estére.
Reggelre kelve az idõ, megindul az obsitos katona ki Udvarhelybõl, s mikor kijönne, azt mondja magában: "Legyen immár belõlem oroszlán, próbáljam meg azt is!"
Jött az úton le, éppen keddi nap volt, az asszonyok mentek fel Udvarhelyre a vásárra. Mikor meglátták az oroszlánt, elkezdtek sikoltozni, s amennyien voltak, annyifelé futottak. Azt mondja magában az oroszlán: "Legyen most már belõlem obsitos katona, aztán legyen belõlem cinege is, hogy próbáljam meg azt is!"
Meglesz a cinege belõle, repül. Elunja azt is, azt mondja:
- Legyen még egyszer obsitos katona belõlem, azután legyen belõlem hangya is, próbáljam meg azt is!
Meglett a hangya is belõle, ott mászott a földön.
- Most már legyen belõlem obsitos katona ismét.
Meglesz az obsitos katona, s lejön ide a városba Keresztúrra. A fehér király ott lakott, ahol most a törvényszék van. Beszáll egy házhoz este a katona, s reggelre kelvén azt kérdezte a gazdától, hogy miféle uraság lakja azt a nagy kastélyt. Azt mondja a gazda, hogy ott a fehér király lakik, a háza tetejében van egy tornyocskája, s abban van a királynak egy tízesztendõs leányocskája. Egy ördöngös szüle õrzi, hogy ahhoz semmiféle teremtett lélek be ne férjen.
Egy szál fenyõfa nõtt volt a tornyocska ablaka alá. Azt mondja az obsitos katona:
- Legyen belõlem cinege!
Meglesz a cinege belõle, felrepül a fenyõfának a tetejébe, onnét az ablakra szökik, s meglátja a király leánya, kinyitja az ablakot, berepül a cinege a házba, beteszik az ablakot, s addig kergetik, hogy megfogják. Szerette a leány, mert nem látott olyan szép cinegét többet, még a kebelébe is betette, s azt mondja az ördöngös szülének:
- Menj el a királyhoz, drótból csináltasson kalitkát nekem, mert egy szép madarat fogtam.
Abba a kalitkába vályút, kendermagot, vizet tesznek, s felviszi az ördöngös szüle a király leányának, s beleteszik a madarat a kalitkába.
Besötétedik egyszer, az ördöngös szüle s a királykisasszony lefekszik, el is alusznak. Azt mondja a cinege:
- Legyen hangya belõlem!
Meglesz a hangya belõle, kibújik. Mikor kívüljött, azt mondja:
- Legyen belõlem cinege! - s leugrik a földre a sötétben.
- Legyen belõlem obsitos katona már most!
Eltapogat a királykisasszony ágyához. Felriad a királyleány:
- Menj el, sátán, ne járj itt, mert itt nem járhat senki!
- Én vagyok - azt mondja a katona - a te madarad, akit a kalitkába tettél, ha nem hiszed, gyújts gyertyát, s lássad, hogy a madarad nincs a kalitkában.
Gyertyát gyújt a leány, hát látja, hogy nincs a madár a kalitkában. Megébred az ördöngös szüle is, megpillantja az idegen katonát a szobában, elvisítja magát. Egyszeribe a katona cinegének válott, s visszarepült a kalitkába. Az ördöngös szüle lefutott a királyhoz.
- Felséges királyom, életem-halálom kezedben vagyon, a felséges királykisasszony szobájában egy idegen személy volt az éjszaka.
- No, te vén boszorkány, biztosan te engedtél oda be valakit, mert a te híred nélkül nem mehet oda senki - ahajt a fehér király, sszegyûjtet tizenkét tanácsost, hogy ítéljék meg, hogy miféle halállal vesszen el az õ leánya, hogy így meggyalázta az õ királyi kastélyát.
Kínos halálra ítélték a királyleányt. Csakhogy a többi között egy vak tanácsos azt mondotta:
- Ne pusztítsátok el, hátha nem hibás. Hanem a fehér király hozassa le, tétesse tömlöc fenekére.
Ekkor a cinege kibújt a kalitkából, lerepült a tömlöc rostélyára, s bement a leányhoz ott is. Azt mondja a vak tanácsos:
- Felséges király, tegyünk próbát. Tétess egy véka aranyat s egy szál kardot az asztalra. Mi kezdjünk téged rángatni, a királyné fusson a tömlöc ablakára, s kezdjen lármázni, hogy: Ölik a tanácsosok az édesapádat!" Ha valami életrevaló ember az a katona, s az most is ott van nála, onnan kijön, ahogy bement, bejön ide a házba hozzánk, meglátja az asztalon a véka aranyat s a szál kardot. Ha jóravaló ember, a kardhoz kap, ha valami korhely, az aranyhoz kap.
Beszökik a házba a katona, hagyja az aranyat, kapja a kardot, pallani kezdi a tanácsosokat a kard fokával, lapjával, ahol éri.
- Hó, fiamuram - azt mondja a király -, ne üsd, vágd többet a tanácsosaimat, látom, nem vagy afféle tedd el s ne vedd elé legény, aki az árnyékától is megijed. Én a leányomat kigyelmednek adom s még életemben fele királyságomat, de úgy, hogy napfényre az én leányomat sose vidd, mert a fekete rendbeli sárkány azt ígérte, hogy ha napfényre kikaphatja, elrabolja magának feleségül.
Király lesz az obsitos katonából, s azt mondja egyszer a feleségének:
- Édes kincsem, menjünk el abba a virágoskertbe, járjuk, sétáljuk meg magunkat!
- Édes angyalom, ne menjünk mi sehova, mert ha kiviszel a napfényre, nálam nélkül maradsz.
- Vagy nem - azt mondja az obsitos -, édes kincsem! Inkább körülötted áll egy ármádia huszár kihúzott karddal.
Lemennek sétálni, s kereken állítanak egy ármádia huszárt kihúzott karddal. Mikor hátrasétálnának a virágoskerbe, álló délkor besötétedik, s a fekete rendbeli sárkánykirály felöleli az új királynét, s elviszi magának feleségnek. Sír az új király, bemegy a felesége apjához.
- Nem fogadtam meg a felséges király atyám tanácsát, kivittem a leányát a napfényre. Elrabolta a fekete rendbeli sárkánykirály!
- Hát ha már így történt, immár házasodj mással, viseld a fele királyságot.
- Én, felséges király atyám, nem házasodom meg soha, sem itt nem ülök, mert én elmegyek, hogy megkeressem a feleségemet.
Egy véka aranyat felpakolt egy általvetõbe, felteszi egy lóra, felülnek ketten két lóra az inasával, s elindulnak õk utazni. Elsötétednek egy nagy rengeteg erdõnek a szélében, ott egy fa alatt tüzet tesznek, jót vacsorálnak ketten az inasával, s reggelre kelve utaznak tovább ketten az erdõn keresztül. Hát ahogy mennek, egyszer kopácsolást hallanak. Hát egy öreg ember, még tán nálam is öregebb, valami száraz ágakat vág le egy fának a tetejérõl. Azt mondja az új király:
- Ugyan, öregapám, miért vágja kigyelmed annak a fának a tetejébõl azt a száraz ágat?
- Én evvel teszem le a szolgálatot a fekete rendbeli sárkánykirálynak, hogy a hátamon viszek neki egy hát fát mindennap.
- Öregapám, mutassa meg nekem a sárkánykirálynak a lakóhelyét, itt egyik ló legyen a kiedé, s ez a fél véka arany.
Megmutatja az öreg ember, odaadják neki az egyik lovat s egy fél véka aranyat. Mondja az új király:
- Legyen belõlem cinege!
Ahajt szárnyrakel a cinege, s felrepül a sárkánykirálynak az ablakára. Ott azt mondja:
- Most meg már hangya legyen belõlem! - s bebújik az ablak sarkán.
Meglátja a felesége, s azt mondja:
- Ó, édes hangyám, az én uram is ilyen módon változott.
Azt mondja a hangya:
- Hiszen én vagyok a te urad!
- Menj el, vagy bújj el, édes uram, valahova, mert a sárkánykirály mindjárt hazajön, s téged elpusztít.
- Hát most, édes kincsem, hol van a sárkánykirály?
- Oda van - azt mondja a királyné - a vörös királynál. A vörös király ad mindennap egy kövér disznót készen, megmejjesztve, azért a sárkánykirály sóval, fával, vízzel tartja a vörös királyt.
Azt mondja az új király a feleségének:
- Én elmegyek, de ha holnap disznót nem hoz neked, még akkor életben vagyok.
Elmegy onnan az új király a vörös királyhoz, leül a kapujába. Kimegy a kanásznak a fia, s kérdi tõle, hogy mi járásbeli.
- Beállanék disznópásztornak, ha megfogadnának.
Azt mondja a kanász fia a vörös királynak:
- Disznópásztornak kínálkozik egy ember - behívják, s meg is fogadják.
A disznópásztornak a fiával s az új pásztorral kihajtanak reggel százegy kövér disznót. Meghagyták, hogy a százon felüli egy disznót készítsék el szépen megmejjesztve, hogy mikor jön a sárkánykirály, vihesse. De az új disznópásztor nem mejjesztette meg. Jön a sárkány.
- Melyik az a kövér disznó, te pásztor, meg van-e mejjesztve?
- Nincsen biz az, mert én nem veszek neked disznót az én bérembõl, élj meg, ahogy lehet.
Akkor elmegy a sárkány haza üres kézzel.
Hazahajtják este a csordát a vörös király udvarába, beolvassák. Hát a százegy disznó mind hazament.
- No, te pásztor, már holnap kettõt kell hajtani a százon felül, hogy vigye el a sárkánykirály mind a kettõt.
Másnap kihajtanak százkettõt. Hát jön a sárkány:
- Hát melyik az én disznóm, te pásztor, van már kettõ?
- Tán azt hiszed, hogy én neked az én béremet bent hagyom, hogy te hordd el a disznókat innen?
Este lesz, hazahajtja a százkét disznót a pásztor. Szidják kegyetlen módon. Másnap reggel kiolvasnak neki százhármat. Akkor is megy a sárkánykirály a három disznó után:
- Te pásztor, melyik most már az én három disznóm? Tudod-e, hogy most már hármat kell, hogy adj?
Azt mondja a pásztor:
- Én egyet sem.
- Hát, te pásztor, mi szándékkal vagy, meg akarsz velem küzdeni?
Azt mondja a pásztor:
- Én nem bánom, ahogy neked tetszik.
Összefogontoznak ketten. Gondolja magában a pásztor:
"Legyen belõlem oroszlán!" Úgy megszorítja a sárkányt, hogy egybe kettészakad a derekán. Kifutott belõle egy vadnyúl, futott ki a hegyre.
"Legyen belõlem agár!" - azt mondja a pásztor magában.
Elfogja a nyulat az agár, elszakítja a nyulat ketté, kirepül belõle két vadgalamb. Azt mondja a pásztor:
- Legyen belõlem cinege!
Felrepül eleikbe, s a két vadgalambot mind agyonvagdossa. Akkor a sárkánynak orrát, szemét, körmét mind leszedte, s a tarisznyába belerakta, s hazahajtotta a disznócsordát a vörös királyhoz este. Szidják kegyetlen módra a szegény pásztort, hogy nem adta oda a három kövér disznót, mert immár sóból, vízbõl, fából kifogytak.
Azt mondja a pásztor:
- Azt a sárkányt én agyonütöttem. Bírjad sóját, vizét, fáját, mert elpusztítottam a sárkánykirályt.
Akkor a vörös király ajándékozott neki hat lovat, egy aranyos hintót és négy társzekeret, ahhoz való cselédekkel együtt. Onnét elmennek a fekete rendbeli sárkánykirály kastélyába, a feleségéhez. Bemennek a sárkánykirály udvarába, megfordulnak a négy társzekérrel, s azt megrakják arannyal, ezüsttel. Akkor az új király a feleségének megfogta a kezét, levezette, s beültek az aranyhintóba, s eljöttek haza, ide a fehér király udvarába, ahonnét elvitték volt a leányt. Nagy örömmel leszálltak, s még máig is élnek, ha meg nem haltak. Holnap legyenek a kigyelmetek vendégei.


Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Kriza János - Az álomlátó fiú
- székely népmesék -