A király húszéves leánya és a három
ifjú
Egyszer volt egy királynak egy szép leánya, s mikor az
a leánya elérte volna immár a huszadik esztendõt,
azt mondja az apjának:
- Hallja, édesapám, már én is csak fogok valamihez,
mert eljött az ideje annak, hogy férjhez menjek.
Azt mondja erre a király:
- Hát te, leányom, mihez akarsz fogni, férjhezmenéshez?
Hiszen ha egy olyan férfi meg akarna házasodni, aki találna
hozzád, az megkeres téged, nem illik, hogy a leány maga
járjon efféle dologban.
- Nem úgy van az, apám - azt mondja a leány -, hanem én
levelet bocsátok széjjel mindenfele az országba, hogy jöjjenek
szerencsepróbáló ifjak, s aki a próbát kiállja,
annak a felesége leszek.
Megíródik a levél, s elküldik széjjel az országba.
A levél pedig azt tartalmazta, hogy aki valami olyan portékát
tud vinni a király udvarába, amelynek hasonmását
nem tudja mutatni a király leánya, az fogja õt elnyerni
feleségül.
Bejárja a levél az egész országot, igen kapnak rajta,
kivált az elõkelõ ifjak. Volt abban az országban
három ifjú legény, s azok közül egynek olyan
keszkenõje volt, hogy ha megrázta, akármit gondolt, mindjárt
meglett. A másiknak egy olyan korbácsa volt, hogy ha valahova
menni akart, csak egyet sújtott vele, s mindjárt ott lett, ahol
akart. A harmadiknak pedig egy olyan messzelátója volt, amelyen
meglátta még az embernek a szívét, lépét
s a tüdejét is. Mikor ezek elolvasták a királykisasszony
levelét, mind a hárman útnak indultak. A király
kapujában mind a hárman összetalálkoztak, s elkérdezték
egymástól utazásuk célját. Megegyeztek egymással,
hogy ne egyszerre menjenek az udvarba, hanem külön-külön.
Bemegy legelõször az, akinek a csodatevõ keszkenõje
van. Meghajtja magát, köszön, s jelenti, hogy õ miféle
járásbeli volna.
Azt mondja neki a királyleány:
- No hát miféle portékát hoztál, hadd lássam,
tudnám-e én párját mutatni?
Az ifjú elõmutatja a kendõt, s elmondja, hogy annak milyen
tulajdonsága van. A király leánya nem tudott ahhoz hasonlót
mutatni, mert nem volt olyan neki, s azt mondotta:
- Te ifjú, menj a szállásodra harmadnapig, s addig én
gondolkodom - s azzal az ifjú el is megy, szállást keres
magának.
Másodszor bemegy az az ifjú, akinek a messzelátója
volt, de az is úgy járt, mint az elsõ. A királykisasszony
õt is elküldötte harmadnapig szállására.
Utoljára ment az, akinek a csodakorbácsa volt, de a király
leánya nem tudta párját mutatni a korbácsnak sem.
De a korbácsos legénynek azt mondotta:
- Hallod-e, én hallottam hírét egy különös
tengeri szigetnek, hogy abban, amennyiféle gyümölcs a világon
van, mind megterem. Szeretném meglátni azt a szigetet egyszer
életemben. Ha tehát valóban olyan csodatevõ ereje
van a te korbácsodnak, hogy ahova éppen akarsz, oda tudsz menni
vele, menjünk el ketten, hadd lássam meg én is azt a különös
szigetet.
Azt mondja rá a legény a leánynak:
- Hát ha úgy akarsz, állj most ide mellém, s én
egyszeribe odateszlek téged, ahova éppen neked tetszik.
Odaáll a leány az ifjú mellé, s a legény
egyet cserdít a csodakorbáccsal, s azt mondja:
- Hipp-hopp, ott legyünk, ahol a királyleány akarja!
Abban a szempillantásban a különös szigetben voltak mind
a ketten.
A király leánya nekifogott, megvizsgált mindent, összejárta
a szigetnek minden szegletjét, minden nevezetest megnézett abban.
Mikor aztán jól kijárta, kimulatta magát, azt mondta
a legénynek:
- No, most már láttam, amit látni akartam, menjünk,
siessünk haza innen, mert nem szabad sokág távol lennem az
apám házától.
Megint egymás mellé állottak, megérintették
magukat a korbáccsal, s egyszeribe otthon termettek. Akkor a leány
ezt a legényt is szállására utasította harmadnapig
gondolkozásra, mint a másik kettõt.
A három legény mind csak várta, várta, ki-ki a maga
szállásán, hogy mi fog velük történni,
hová dõl el a sorsuk. Eltelt a három nap is, s mégsem
hallottak semmit sem arról, hogy mit akarnak velük. Egyszer azt
gondolja magában az az ifjú, akinek a csodatevõ kendõje
volt, hogy õ bizony csak elindul hazafele, mert látja, hogy csak
komédiáznak vele, a három nap is eltelt, s a drága
városban sokáig idõzni bajos dolog pénz nélkül.
Ahogy így elmélkedett, hát el is indult vissza azon az
úton, amelyen eljött volt. Megy, mendegél egy nagy tágas
mezõn keresztül, s minthogy a hosszas utazásban erõsen
megfáradt, leült nyugodni egy vadalmafa árnyékába.
De mivelhogy meg is éhezett, elõvette a keszkenõt, megrázta,
s azt parancsolta, hogy azon a helyen, ahol õ ül, étel-ital
elegendõ legyen. Lett is egyszeribe annyi, hogy tíz ember is jóllakhatott
volna vele. Nekifog a legény az evésnek, s mikor legderekasabban
folytatná az ebédelést, odaérkezik a másik
ifjú legény is, az, akinek a messzelátója volt.
Köszönti õt, s a keszkenõs legény azt mondja
neki:
- Éppen jókor jöttél, ugyan jó helyre jöttél,
barátom! Tudom én, hogy el vagy fáradva, s amellett ehetnél
is, gyere, ülj le ide mellém, jó szívvel látlak,
együnk-igyunk, aztán utazzunk tovább együtt.
Minthogy a távcsöves legénynek is az óra tizenkettõt
ütött már a gyomrában, nem vonogatta magát, hanem
letelepedett, s enni kezdett szorgosan. Ahogy az étel fölött
beszélgetnek egyrõl is, másról is, de fõként
a király leányáról, hát egyszercsak látják,
hogy a fejük fölött a levegõben megy a korbácsos
legény, mint valami lidérc vagy sárkány, de hirtelen
annak is szemébe akadt a két vendégeskedõ a fa alatt.
Leszállott hozzájuk, s õt is odaültették maguk
mellé, hogy egyék velük. Evett õ is jó szívvel,
nemigen várt sok kínálást. Most már ettek
hárman.
Evés közben elmondták egymásnak, hogy hogy jártak,
s hogy egyiknek sem volt szerencséje, kijátszották õket,
mind a hármukat csúful.
Mikor az étellel végeztek, az, akinek a csodatevõ kendõje
volt, azt mondja a másik kettõnek:
- Haj, barátaim, de szeretném én azt tudni, mégpedig
bizonyosan, hogy az a királykisasszony éppen most, ebben az órában
hol van, mit csinál, mivel foglalatoskodik.
Azt mondja arra az a legény, akinek a távolbalátója
volt:
- Hát, barátom, azt te könnyen megtudhatod. Nézz bele
ebbe az én távcsövembe, mindjárt meg fogod látni
tisztán, hogy a királyleány hol van, hogy és mint
vagyon.
Belenéz a keszkenõs legény a távollátóba,
hát látja, hogy a király leánya ágyban fekszik,
s olyan beteg, hogy hal meg. Elmondja a másik kettõnek, hogy õ
mit látott, aztán azt mondja:
- Látjátok, barátaim, ha én most odamehetnék
igen hamar, a csodatevõ kendõmmel tudnék én elõteremteni
olyan orvosságot, hogy attól mindjárt meggyógyulna
a királykisasszony. Különben most mindjárt meghal az
a gyönyörû szép leány!
Azt mondja arra a korbácsos legény:
- Hiszen az nem olyan nagy dolog, ha azt akarjátok, hogy minél
hamarabb ott legyünk a leánynál, én egy perc alatt
odateszlek titeket magammal együtt.
Mind a hárman egymás mellé állnak, a korbácsos
megcsapja elõbb magát, azután a másik kettõt,
hát azon veszik észre magukat, hogy mind a hárman a királyi
kastélyban vannak. Bemennek a beteg leányhoz, s ott a kendõs
legény csak megrázza a csodatevõ keszkenõt, parancsol
neki, s hát egyszerre mindjárt az asztalon teremnek a leghasznosabb
orvosságok. Gondozásba veszik a beteg leányt, s egy óra
alatt oda viszik ki a dolgot, hogy a leány egészen felgyógyul
s felöltözik. Ezért meg is kapták a királytól
az illõ jutalmat.
Most már, hogy mind a három legény jelen volt, megkezdõdött
a tanácskozás, hogy a király leánya melyiké
legyen a három közül. Nem tudtak megegyezni, úgyannyira,
hogy per támadott közöttük. Ha ez a per olyan. sok ideig
fog folyni, mint a többi perek az elmúlt esztendõkben, a
király leánya úgy megvénül, mint a legöregebb
vénasszony a faluban, s akkor nem veszi el még a bolond Pimpók
Gyuri se az Alszegen.
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Kriza János - Az álomlátó fiú
- székely népmesék -
