Két gazdag ember gyermeke
Lakott egy országnak két szegletében, messze egymástól
két gazdag ember. Egyiknek fia lett, a másiknak leánya.
Mind a ketten meghívták egymást komának, s a keresztelõben
arra egyeztek, hogy a gyermekeiket összeházasítják.
Nõttek a gyermekek, de munka nélkül, kényesen. Hogy
megnõttek, õket össze is házasították.
Csakhamar meghalt mind a kettõnek apja, anyja, s õk magukra maradtak.
A világhoz nem értettek, a gazdasághoz semmit sem tudtak.
A földjük mind megburjánosodott, a búzáskas mind
kiürült, s elkezdtek szegényedni.
Egyszer a gazdának eszébe jut, hogy el kellene menni a vásárba,
mert õ az apjától is úgy látta. Elindult
hát a vásárba, s elhajtotta egy pár szép
fiatal ökrét. Útjában találkozott egy lakodalommal,
s annak így köszönt:
- Isten õrizze meg kigyelmeteket az ilyen szomorú változástól,
s a megszomorodottaknak adjon vigasztalást!
Mert õ ezt az apjától egyszer a halottas házban
így hallotta. Megharagusznak ezért reá a lakodalmasok,
mert egy kicsit jó vérükben voltak, már illogattak
egy kicsit, jól megcibálják, s azt mondják neki:
- Máskor, ha ilyen dolgot látsz, tartsd fel a kalapodat a botod
végébe, s mondd azt, hogy: "Ujujujujujuju, sose halunk meg!"
Továbbmegy, s egy erdõ széliben találkozik valami
mészárosokkal, akik kövér disznókat hajtottak.
Kapja a kalapját, s feltûzi a bot végébe s rákezdi:
- Ujujujujujujuju, sose halunk meg!
A disznók megijedtek, s mind berugaszkodtak szerteszéjjel az erdõbe.
A mészárosok is jól elpáholták, s azt mondták:
- Máskor, ha ilyen dolgot látsz, mondjad: "Az isten áldja,
meg egy helyett kettõvel!"
Továbbmegy, s látja, hogy egy ember a földjét a vadrózsától
s a burjántól tisztogatja, s köszön:
- Áldja meg az isten kendet, bátyám, egy helyett kettõvel!
Az az ember, hogy amúgy is mérges volt a sok gizgazra, megcsípi
a mi emberünket, jól elcsutakolja, s azt mondja neki:
- Máskor, ha ilyen dolgot látsz, te is inkább segíts
vagy egyet kitépni!
Megy tovább, s találkozik két emberrel, akik egymás
haját tépték. Õ is odamegy, s tépázni
kezdi hol az egyiket, hol a másikat. Hagyják azok egymást,
s õt jól megtépik.
Így ért el valamiképpen a vásárba. Ott széjjelnéz,
s meglátja, hogy árulnak egy egészen fakó szekeret.
Eszébe jut, hogy az apja szekérrel járogatott az erdõre.
Kérdi attól, aki árulta, hogy a két ökréért
nem adná-e neki oda a szekeret. Az ember elõbb megneheztelt reá,
de mikor látta, hogy az ökrösgazdánál nincsenek
otthon, a cserét megcsinálták.
Az ifjú gazdának most már szekere volt, s ökre nem
volt hozzá. Maga húzogatta hát a szekeret elébb-elébb
a vásárban. Rátalált egy kovácsra, s avval
elcserélte a szekeret egy fejszéért. A fejszét pedig
odaadta egy kaszafenõkõért, s mint aki a dolgát
legjobban eligazította, megindult hazafelé.
A falujához közel egy tóban meglátott egy sereg vadrécét,
közükbe dobta a fenõkövet. A fenõkõ belemerült
a tóba, s a vadrécék elrepültek, mind egyig. Levetkezett,
s csórén belement a tóba, hogy a fenõkövet
keresse meg, s addig az egyet-mását a tó partjáról
ellopták. Úgy kellett hazamenjen a vásárról,
szégyenszemre, anyaszült mezítelen.
A felesége nem volt otthon, mikor megérkezett. Az ifjú
gazda kivett az asztalfiából egy sarkalat kenyeret, s avval lement
a pincébe. Amíg a hordóhoz ment, hogy bort eresszen, a
kenyeret letette a pinceküszöbre. Ahogy ereszti a bort, visszanéz,
hát látja, hogy a kutya a kenyerét éppen akkor kapja
el. Utána dobja a csapot, a csap elvész, a kutya a kenyérrel
elfut, a bor pedig mind egy cseppedõs cseppig elfolyik.
Volt a pincében egy zsák liszt. Hogy a felesége a borfolyást
észre ne vegye, azt mind ráhintette. Egy lúd ott kotlott,
s amíg õ dolgozott, sziszegett. Az ifjú gazda azt gondolta,
hogy azt mondja, hogy õt a feleségének beárulja.
Kétszer-háromszor is megkérdezte:
- Beárulsz-e?
De a lúd még jobban sziszegett. Megfogta hát a nyakát,
s jól a földhöz sújtotta, hogy a lúd ottmaradt.
Arra még jobban megijedt, s hogy helyrehozza a hibát, a ludat
megkopasztotta, a lisztes sárban meghengergõzött, azután
a tolluban, s ráült a fészekre kotolni.
Hazajön a felesége, s látja, hogy nyitva a pinceajtó.
Lemegy. Az ifjú gazda a fészken ül, s sziszeg, mint a lúd.
Észreveszi a felesége, hogy ki van ott, kap egy darab fát,
nekimegy, s azt mondja:
- Uram Jézus, miféle állat van itt, mindjárt ütöm
agyon!
Az ifjú gazda a fészekrõl felszökik, s nagy ijedve
azt mondja:
- Ne bánts, édes feleségem, mert én vagyok.
A felesége számon kéri, hogy mit vásárolt.
Õ mindent töredelmesen elmondott úgy, ahogy volt. A felesége
jól lehordta. Az ember meg elszégyellte magát, és
nekilátott, hogy megtanulja, amit legénykorában elmulasztott.
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Kriza János - Az álomlátó fiú
- székely népmesék -
