Szent Antal szerencséje

Két parasztembernek egymás mellett volt a földje. De minden szántáskor, tavasszal vagy õsszel, amelyik elõbb szántott, két fordulót elvett a másikéból. Annyira-annyira, hogy bíróságra került az ügy, összemarakodtak nagyon. Már három évig is eltartott a pereskedés, mégsem jutottak dûlõre.
Az egyik parasztember fogadott ügyvédet, a másik nem. Így gondolkodott:
- Az ügyvédnek sok pénz kell, az becsap. Inkább Szent Antalt fogadom meg patrónusomnak, annak annyit adok, amennyit akarok, az nem szól semmit.
Egyszer sokára vége lett a pereskedésnek, tovább nem volt helye a fellebezésnek. Az a paraszt veszítette el a pert, aki Szent Antalnak hordta a pénzt a perselybe. Hój, dühös lett az ember:
- Juj, hojojojojoj, agyonvágom Szent Antalt! Mennyit könyörögtem, térdepeltem elõtte, hordtam neki a pénzt, mégsem esedezett értem, hogy megnyerjem a pert.
Gyalogolt hazafelé a városból haragosan. A faluba érve betért a kocsmába, hogy egy kicsit vigasztalja magát. Kérdezték a cimborái:
- No, hogy sikerült? Melyiktek nyert?
- Megnyerte a szomszéd, az erre-arráját! De megálljatok, hajnalban elmegyek, agyonvágom Szent Antalt. Mennyi pénzt adtam neki, mégsem könyörült meg rajtam!
A kocsmában iszogatott a harangozó is, mindent hallott, de nem szólt semmit.
Hajnalban aztán, mikor harangozni ment a templomba, megfogta szépen a Szent Antal-szobrot, eldugta a helyérõl, az oltár közelébõl. Tett a helyére egy kicsike Antalkát, azért nem nagy kár, ha összetörik. A harangozó aztán megbújt az oltár mögött. Nem sokat kellett várakoznia, mert jött a dühös paraszt, betolta az ajtót, szétnézett, Szent Antalt kereste. Még pislogni is elfelejtett, mert csak egy csepp Antalkát látott.
Ráordított aztán egy retteneset:
- Antal, hol az apád?
Az egyik parasztember fogadott ügyvédet, a másik nem. Így gondolkodott: - Az ügyvédnek sok pénz kell, az becsap. Inkább Szent Antalt fogadom meg patrónusomnak, annak annyit adok, amennyit akarok, az nem szól semmit. Egyszer sokára vége lett a pereskedésnek, tovább nem volt helye a fellebezésnek. Az a paraszt veszítette el a pert, aki Szent Antalnak hordta a pénzt a perselybe. Hój, dühös lett az ember: - Juj, hojojojojoj, agyonvágom Szent Antalt! Mennyit könyörögtem, térdepeltem elõtte, hordtam neki a pénzt, mégsem esedezett értem, hogy megnyerjem a pert. Gyalogolt hazafelé a városból haragosan. A faluba érve betért a kocsmába, hogy egy kicsit vigasztalja magát. Kérdezték a cimborái: - No, hogy sikerült? Melyiktek nyert? - Megnyerte a szomszéd, az erre-arráját! De megálljatok, hajnalban elmegyek, agyonvágom Szent Antalt. Mennyi pénzt adtam neki, mégsem könyörült meg rajtam! A kocsmában iszogatott a harangozó is, mindent hallott, de nem szólt semmit. Hajnalban aztán, mikor harangozni ment a templomba, megfogta szépen a Szent Antal-szobrot, eldugta a helyérõl, az oltár közelébõl. Tett a helyére egy kicsike Antalkát, azért nem nagy kár, ha összetörik. A harangozó aztán megbújt az oltár mögött. Nem sokat kellett várakoznia, mert jött a dühös paraszt, betolta az ajtót, szétnézett, Szent Antalt kereste. Még pislogni is elfelejtett, mert csak egy csepp Antalkát látott. Ráordított aztán egy retteneset: - Antal, hol az apád? Az egyik parasztember fogadott ügyvédet, a másik nem. Így gondolkodott: - Az ügyvédnek sok pénz kell, az becsap. Inkább Szent Antalt fogadom meg patrónusomnak, annak annyit adok, amennyit akarok, az nem szól semmit. Egyszer sokára vége lett a pereskedésnek, tovább nem volt helye a fellebezésnek. Az a paraszt veszítette el a pert, aki Szent Antalnak hordta a pénzt a perselybe. Hój, dühös lett az ember: - Juj, hojojojojoj, agyonvágom Szent Antalt! Mennyit könyörögtem, térdepeltem elõtte, hordtam neki a pénzt, mégsem esedezett értem, hogy megnyerjem a pert. Gyalogolt hazafelé a városból haragosan. A faluba érve betért a kocsmába, hogy egy kicsit vigasztalja magát. Kérdezték a cimborái: - No, hogy sikerült? Melyiktek nyert? - Megnyerte a szomszéd, az erre-arráját! De megálljatok, hajnalban elmegyek, agyonvágom Szent Antalt. Mennyi pénzt adtam neki, mégsem könyörült meg rajtam! A kocsmában iszogatott a harangozó is, mindent hallott, de nem szólt semmit. Hajnalban aztán, mikor harangozni ment a templomba, megfogta szépen a Szent Antal-szobrot, eldugta a helyérõl, az oltár közelébõl. Tett a helyére egy kicsike Antalkát, azért nem nagy kár, ha összetörik. A harangozó aztán megbújt az oltár mögött. Nem sokat kellett várakoznia, mert jött a dühös paraszt, betolta az ajtót, szétnézett, Szent Antalt kereste. Még pislogni is elfelejtett, mert csak egy csepp Antalkát látott. Ráordított aztán egy retteneset: - Antal, hol az apád?

Forrás: Nagy Zoltán - Pórul járt szerelmesek