Szamár a pap ágyában

A pap ablaka pontosan a szép hadiasszony udvarára nézett. Az asszony férje valahol messze harcolt, a pap meg egyre sûrûbben nézegette az ablakból a szép asszonyt, ette a fene érte. Szólni nem mert neki, hát a bugyuta kocsisát biztatta fel:
- Hallod-e, Józsikám, Gizit csald fel éjszakára a szobámba!
- Jól van, tisztelendõ úr, ha ez a kívánsága.
Volt a kocsisnak egy Gizi nevû szamara, este azt húzta kínkeservesen felfelé a lépcsõkön, nógatta egészen a pap szobájáig. Nehezen bírt a makacs állattal, de végül jelenthette a gazdájának:
- Tisztelendõ úr, a szobában van Gizi. Nehezen bírtam, míg rávettem, hogy feljött.
- Nem baj, csakhogy már itt van. Kínáld Józsikám itallal, süteményekkel, a legjobbakkal!
- De tisztelendõ úr, hát szamár.
- Szamár, szamár, ha nem eszik. Csak kínálgasd, eredj!
Mit tehetett a kocsis, fejcsóválva felment. Rakta a szamara elé a jobbnál jobb falatokat, de az bizony csak forgatta a fejét, nem nyúlt semmihez. Ment aztán a kocsis vissza a paphoz nagy zsörtölõdve:
- Tisztelendõ uram, Gizi se nem eszik, se nem iszik.
- Mondjad neki, hogy kap tõlem három vékás földet, csak feküdjön az ágyamba! Fektesd le, szedd rá valahogy, Józsikám!
Visszafordult a kocsis. A szobában emelgette a szamra lábát, tolta az ágyra, de az mindig talpraugrott. Izzadt a kocsis, szuszogott, mégsem ment semmire Gizivel.
Már alig volt benne jártányi erõ, úgy ment a paphoz.
- Tisztelendõ úr, nem fekszik a Gizi, nem kell annak se fertály föld, semmi. De szamár az, tisztelendõ uram!
- Szamár, szamár, ha még a föld sem kell neki.
- Jöjjön fel, tisztelendõ uram, boldoguljon vele maga, ha tud.
Felment a pap, hát a szíve választottja helyett egy csúf állatot látott. Nem is bízott többet semmit a kocsisára.

Forrás: Nagy Zoltán: Póruljárt szerelmesek