Póruljárt szerelmesek

A suszterné volt a falu legkívánatosabb asszonya, hát sokan legyeskedtek körülötte a férfinépek.
Egyszer is, ahogy ment az üzletbe, összeakadt a plébánossal.
- Hova, hova szép asszony?
- A boltba igyekszek, veszek ezt, azt.
- Régen figyelem magát, szép asszony, régen epekedek maga után. Mikor találkozhatnánk édeskettesben?
- Akár ma este is fél nyolckor. Az uram a vásárra készül a cipõkkel, csizmákkal, nem lesz itthon.
Hõj, örült a plébános nagyon.
No, de volt a plébánosnak két káplánja, két tanulója, azok is szemet vetettek az asszonyra, azokkal is összetalálkozott.
Jött az egyik, megszólította a menyecskét:
- Hova, hova olyan sietõsen, szép asszony?
- Csak ide a bolba.
- Mikor találkozhatnék magával?
- Akár máma is, nyolc órakor. A vásárra megy az uram, a magam gazdája leszek otthon.
A boltban bevásárolt a suszterné annak rendje módja szerint, iparkodott hazafelé, hát akkor meg a másik káplán jött vele szemben.
- Hõj, szép asszony, mikor találkozhatnék magával?
- Akár máma is fél kilenckor. A vásárra készül az uram, magam leszek otthon.
Örült a káplán, majd kibújt a bõrébõl.
De hát mind a hárman magukban tartották a titkot, nem árulták el örömüket egymásnak. Bezzeg az asszony mindent elmondott az urának, mihelyt benyitott az ajtón.
- No, csak hadd jöjjenek, jól zsebeld meg õket, addig én kihúzódok a fáskamrába. Mire aztán nekikészülõdnek a szerelmeskedésnek, ott termek melletted, majd én kibabrálok velük.
Fél nyolc tájban jött a plébános, csakúgy suhogott a reverendája. Kopogtatott.
- Ki az?
- Én vagyok a plébános, erisszen be, szép asszony!
- Azonnal, plébános úr.
Kinyitotta az ajtót a menyecske, besuhant a pap. A menyecske meg takarítgatott továbbra is. A pap türelmetlenkedett:
- Jaj, szívemnek szép szerelme, jöjjön már az ölembe, vár az a seprõ holnapig is!
- Dehogy megyek, ha már elkezdtem. Maga addig vetkezzen le! Az ágy fel van bontva, bújjon bele gyorsan! A pénzt meg tegye az asztalra!
Ój, nekilátott a plébános, nem is gombolgatta a gombokat, csak szaggatta, csakúgy pattogtak szét mindenfelé.
- Jöjjön már, jöjjön már, szép asszony!
- Mindjárt megyek, de zörögnek az ajtón.
- Jój, ki az?
- Biztosan az uram jött vissza.
Ki is szólt az asszony:
- Ki az? Ki zörög?
- Engedj be, szép asszony, vissajöttem, mert egy pár csizmát itthon felejtettem!
A pap meg halálsápadtan az ágyból:
- Jój, szívemnek szép szerelme, hova bújjak?
- Bújjon az ágy alá!
Bemászott a pap nagy kínkeservesen meztelenül, ahogy az Isten teremtette.
Az ember meg azt mondja:
- Hej, te asszony, ha már így alakult a dolog, maradok itthon, majd reggel útnak indulok.
- Jól van, akkor dõljön le, biztosan elfáradt.
Elvetette magát az ember ruhástól az ágyon, de akkor a masinán már forrott a fazék víz. Az ember forrgolódott egy rövid ideig, mintha bántaná valami.
- Juj, asszony, de csípnek a bolhák!
- Ugyan, hogy csípne, te ember?
- Bizony, hogy csíp, mint a veszett fene, miért engedted a kutyát reggel az ágy alá?
Fogta az ember a forró vizet, rázúdította a plébánosra. Aztán mint aki jól végezte dolgát, ballagott megint a fáskamrába, mert közelgett a nyolc óra.
Jött a káplán pontosan, türelmetlenül zörgette az ajtót. Kiszólt az asszony:
- Ki az? Ki zörög?
- Én vagyok, szívem szép szerelme, engedj be - suttogta.
Beengedte az asszony.
- No, tegye le a pénzt az asztalra, vetkezzen le, addig én mosogatok.
A káplán is iparkodott, rángatta le magáról a reverendát. Az ágyból meg csak mondogatta:
- Jöjjön már! Jöjjön már!
No, de zörögtek az ajtón, belefagyott a szó a káplánba.
- Jaj, szívemnek szép szerelme, ki az?
- Biztosan az uram felejtett itthon valamit.
- Jój, hová bújjak?
- Húzódjon az ágy alá, úgyis elmegy õ mindjárt!
Ahogy behúzódott, észrevette a meztelen embert, a nagy pocsétát, de mit tehetett egyebet, maradt az ágy alatt.
Az asszony meg:
- Miért jöttél vissza, ember?
- Itthon felejtettem egy pár csizmát, hát máma maradok is. Közben megéheztem, hogy majd kilyukad a gyomrom.
- Jól van, egyél!
Jóllakott a suszter, aztán végigdõlt az ágyon.
- Hej, de sok bolha van ebben az ágyban, azért kell a kutyát az ágy alá engedned? Látom, van forró víz a masinán, puff bele, hadd szabaduljak meg tõlük.
Úgy is tett, leforrázta a káplánt, aztán iszkiri a fáskamrába.
Fél kilenckor zörgetett a másik káplán, beengedte a menyecske.
- No, szívem szép szerelme, eljöttem.
- Jól van, tisztelendõ úr, tegye le a pénzt! Mindjárt megyek én is, csak vetkezzen.
Az is levetette magát az ágyra, de mindjárt zörgettek az ajtón.
- Jaj, szívemnek szép szerelme, ki az, hova bújjak? - ijedezett a káplán.
- Biztosan az uram fordult vissza. Húzza meg magát az ágy alatt!
Helyet szorított magának a káplán, meghúzódott csendesen.
No, azt is azonmód, mint a többit, leforrázta a suszter.
Ott feküdt a három pap kinyúlva az ágy alatt, a suszter meg csak vakargatta a fejét:
- Mi legyen velük? Mi legyen velük?
Egyszerre felkapta a fejét:
- Tudod mit, asszony? Van a falunkban egy bolondos ember, lehordatom vele õket a folyóba.
Úgy is tett, elballagott a bolondhoz.
- EGy óra hosszára való munkát adok, jól megfizetek érte.
- Micsoda?
- Gyere el, majd meglátod.
Otthon a suszter megkínálta pálinkával a vendéget, majd elmondott neki mindent aprójára.
- Egy kukkot se senkinek. Ott van egy pap a zsákban, te csak behajítod a folyóba! Ahogy visszajössz, megkapod a pénzt, ahogy megalkudtunk.
A vállára kapta a bolondos ember a zsákot, meg sem állta a folyóig. Belezuhintotta a vízbe, aztán jött visszafelé nagy fütyörészve. Mikor a házhoz ért, csak meregette a szemét, ott látta a zsákot a falhoz támasztva. Belenézett, hát benne volt a reverendás.
- Ejha, hamarébb visszaértél, mint én? Hogy lehet ez?
A házigazda meg:
- Bizony visszajött, ugatta a kutya is.
Fogta magát a bolondos ember, a vállára kapta a zsákot, vitte.
- No, most jó messzire hajítalak, onnan már nem jössz vissza!
Úgy is volt, még nézte is, hogy viszi a víz.
Mikor visszament, megint ott egy zsák a falnál, benne a pappal.
- Ez már mégis sok. Megállj, majd kibabrálok veled!
Kért a gazdától egy jó erõs madzagot, követ kötött a zsákra, hogy a víz jó a mélybe sodorja. Reggel eltt, ahogy végzett a munkával.
Az emberek már misére gyülekeztek, de egyik papjuknak sincs se híre, se hamva.
- Mi van a papunkkal? Nyoma veszett?
A szomszéd faluba küldtek egy fullajtárt, hozzon papot, ha már az övék eltûnt. Hozott is az csakhamar, egy szép hintóval jöttek. A bolondos ember meg éppen akkor ballagott hazafelé. Ahogy meglátta a papot, kezébe vett egy dorongot, megforgatta egyszer-kétszer:
- Hõj, az anyád mindenét, azért jársz te olyan gyorsan, mert szürke lovak visznek!
Erre aztán jól fejbekólintotta a másfalusi papot, hogy alig tudták fellocsolni.

Forrás: Nagy Zoltán: Póruljárt szerelmesek