A pap meg a huszár

Szabadságra ment a huszár. Ráeseledett az egyik faluban, hát a református papnál kopogtatott.
- Tisztelendõ uram, szállást kérek éjszakára.
- Jól van, vitéz uram, adok szívesen szállást is, vacsorát is.
Látta a huszár, hogy szép fiatal felesége van a papnak, de szemrevaló a szolgálólány meg a szakácsnõ is. Megtetszett neki mind a három.
Másnap reggel kiment a pap a kerbe ásni. A huszár odaállt melléje:
- Tisztelendõ úr, szívesen segítek a szállásért meg a vacsoráért.
- Ásót nem hozott?
- Nem.
- Menjen be, kérjen a szolgálólánytól!
Ment a huszár, mondta a szolgálónak:
- Azt parancsolta a tisztelendõ úr, hogy adjon.
- Mit?
- Mit? Mit? Tudhatja, hogy mi kell nekem!
- Ha õ parancsolta, megteszem.
Nekifeküdtek.
A huszár ásó nélkül tért vissza.
- Nem adott?
- Nem.
- Akkor kérjen a szakácsnétól!
Ment a huszár a szakácsnéhoz.
- Azt paracsolta a tisztelendõ úr, hogy adjon.
- Mit?
- Mit? Mit? Tudhatja, hogy mi kell nekem!
- Ha õ parancsolta, megteszem.
Nekifeküdt a huszár másodszor is, eljátszogatott a szakácsnõvel rendszeresen.
Megint üres kézzel tért vissza.
- Nem adott?
- Nem.
- Ejnye, ejnye! Kérjen a felségemtõl!
Ment a huszár, nem kellett neki kétszer mondani.
- Azt mondta a tisztelendõ úr, hogy adjon.
- Mit?
- Mit? Mit? Tudhatja, hogy mi kell nekem!
- Ha õ mondta, megteszem.
Eljátszogatott a huszár harmadszor is.
No, aztán vitt magával ásót, dolgozgatott a pappal harangszóig. Aztán együtt mentek ebédelni.
Ahogy az asztal mellé telepedtek, a húsrészét a szolgáló is, a szakácsnõ is, a papné is a huszár tányérjára tette:
- Vitéz úr, ez azért van.
- Vitéz úr, ez azért van.
- Vitéz úr, ez azért van.
Jól belakomázott a huszár, aztán elbúcsúzott.
Kifelé menet rájött a szükség, hirtelenjében belecsinált a cilinderkalapjába.
Bent a pap furcsállotta a nagy adakozást. Megkérdezte:
- Miért adtátok a húsrészeteket a katonának?
- Te parancsoltad, kedves férjem, hogy fektessen le bennünket.
- Ó, hát ezt tette veletek? Inkább kalapomba csinált volna!
Dühösen kirohant, a kalapját sebtében a fejébe nyomta, hát látta, hogy teljesült a kívánsága.

Forrás: Nagy Zoltán: Póruljárt szerelmesek