Az orvvadász

Élt az egyik faluban egy fiatal zsellér a feleségével, egy ötéves forma kisfiával meg egy háromhetes kislányával.
Valahol puskát szerzett, és lopva vadászgatott az urasági vadászterületen.
Egyszer éppen vasárnap közeledett, kellett volna a hús, de nem volt mit vágniuk. Az ember fogta az egycsövû puskáját szombaton este. A kabátja alá rejtette: a tusát a jobb oldalra, a csövet a bal oldalra. Kilopakodott az erdõre. Volt egy biztos helye a patak mellett, ahová a vadak inni jártak. Hiába leselkedett, hiába várt, mert késett, a vadak nem jöttek.
- No, majd hajnalban leszaladok - gondolta.
Úgy is volt. Hajnalban alig telepedett le a leshelyre, mindjárt inni jött egy õz. Durr, lelõtte. A puskát gyorsan szétkapcsolta, az õzet meg benyomta a hátizsákjába. Szedte a lábát hazafelé, nehogy meglássa valaki.
Mikor a kert alsó kiskapuját kinyitotta, visszafordult. Megdermedt, mert két kakastollas csendõr loholt a nyomában. Az ember megnyújtotta a lépéseit a kertaljától, és bezuhant a házba.
- Anyjuk, vedd fel a kisbabát a bölcsõbõl!
A bölcsõbe rejtette el az õzet, arra tették a trózsákot, a lepedõt, a babát. Az asszony a puska tusát a szoknyája alá dugta, az ember meg a csövet a nadrágja szárába tolta. Alighogy végeztek, betoppantak a csendõrök.
- Jó reggelt kívánunk.
- Jó reggelt, csendõr urak.
- Idefigyeljen, barátom - mondta az egyik mogorván -, maga valamit lõtt az erdõben. Mutassa meg, mit lõtt, meg azt is, mivel lõtte!
- Csendõr úr, most jöttem az istállóból, kapargattam a teheneket. Máma még kint sem voltam az udvarból.
- Ne hazudjon, egészen a kapuig jöttünk a nyomában. Mutassa meg, mit lõtt, mivel lõtte, mert feltúrjuk a portáját.
- Csendõr úr, kezdjék a kutatást, csak arra vigyázzanak, nehogy valamit összetörjenek.
A csendõrök meglepõdtek a gazda nyugodtsága láttán, kicsit elbizonytalanodtak. Az egyinek azonban jó ötlete támadt, mikor a kisfiúra nézett. Vallatóra fogta.
- Fiacskám, van apukádnak puskája?
- Van, rendõr bácsi.
- Hol van?
- Az a széles fekete anyu szoknyája alatt, a hosszú meg az apu nadrágjában. Ha a kettõt összeteszik, olyat lõnek, mint amilyen a bölcsõben van.
A csendõrök erre elszégyellték magukat, elkotródtak a háztól.

Forrás: Nagy Zoltán: Póruljárt szerelmesek