Kóbi

Élt az egyik kis faluban egy kádármester a szép fiatal feleségével. Nem messze tõle lakott egy kereskedõ, annka volt egy legényfia, Kóbi.
A kádármesterné el-eljárogatott vásárolni, és legtöbbször a legény szoldgálta ki. Soha nem hagyta békén az asszonyt, mindig a szerelmével ostromolta.
Egyszer az asszony azt mondja az urának:
- Már rettegek a bevásárlástól, mert Kóbi mindig a szerelmével korbácsol.
Tövirõ hegyére megbeszélték, hogy vegyék el Kobi kedvét az udvarlástól, de ehhez meg kellett várniuk a legközelebbi vásárt.
No, elérkezett a vásár ideje. A kádár felpakolta a vásárra való holmit - a hordókat, dézsákat, kádakat, teknõket - a fuvarossal. A kádármesterné meg - hogy biztos legyen a dolgában - szépen kiöltözködött, rendbe szedte magát, hadd bolondítsa még jobban Kóbit, úgy ment az üzletbe. Kóbi sürgött-forgott persze a pult mögött:
- Szívem szép szerelme, mikor mehetnék el magához?
- Ma este könnyen lehet, mert az uram a vásárra ment, csak a kisfiammal vagyok otthon.
Ahogy beesteledett, Kóbi átsurrant a szép mesternéhze. Mindjárt ölelgette, csókolgatta volna az assonyt, de az eltolta magától.
- Nem lehet, Kóbi, elõször fizessen nekem háromszáz pengõ forintot.
A legény leolvasta a pénzt, aztán megint csak bújt volna az asszonyhoz.
- Hagyjon, Kóbi, így nem lehet. Feküdjön a paplan alá, ahogy a világra jött, csak úgy egyezek bele.
Mikor Kóbi az utolsó ruhadarabot is lerángatta magáról, bekopogott a kádármester, aki az ablakból nézte az egész színdarabot.
- Ki az? - kérdezte az asszony színlelt ijedtséggel.
- Én vagyok, édes feleségem. Vissza kellett jönnöm, itthon felejtettem az igazolványom.
- Jól van, nyitom az ajtót.
Kóbi meg:
- Hova bújjak? Hova bújjak?
- Ott egy hordó, csak a födele hiányzik, kuporodjon bele!
Bejött a kádármester. Úgy tett, mintha nagyon keresné az igazolványát, aztán a hordóra pillantott.
- Ejnye, ejnye, ez a hordó meg itt maradt a szobában? Pedig megmondtam a segédnek, hogy tegye rá a tetejét, gurítsa ki az udvarra, forrázza ki, mert holnap jön érte a gazdája.
A kádármester fogta hordó tetejét, a helyére illesztette, ráhúzta az abroncsot, bekalapácsolta. Fogta aztán, kigurította az udvarra. Kóbi ott töltötte az udvaron a hideg éjszakát meztelenül a hordóban.
Reggel vette észre a kereskedõ, hogy a fia eltûnt, se híre, se hamva. A kis Számelka meg - Kóbinak az öccse - átment a kádárékhoz játszani. Mikor Kóbi meghallotta a hangját, elkezdte suttogni:
- Számel, Számel.
A kisfiú hallgatta, honnan jön a hang, hát a hordóból. Odaszaladt.
- Kóbi, Kóbi! Hol vagy?
- Itt vagyok, Számelka, a hordóban. Eredj haza, mondd meg a papának, hogy vegye meg ezt a hordót akármilyen áron is.
Szaladt a kisfiú haza.
- Papa, papa, megtaláltam Kóbit!
- Hol van?
- Egy hordóban. Azt mondta, hogy vedd meg akármilyen drágán is.
Megértett mindent a kereskedõ. Fogta a fia kezét, együtt mentek a kádárhoz.
- Szomszéd úr, jó reggelt kívánok - fogadta a kádár.
- Jó reggelt, szomszéd úr, azért jöttem, mert sürgõs szükségem lenne egy hordóra. Éppen jó lenne ez, amelyik az udvaron van.
Csóválta a fejét a kádár.
- Azt már eladtam, elõleget is kaptam rá. Nemsokára jön a gazdája. Már a masinán van a víz, hogy kiforrázzam, mert anékül soha nem adok ki hordót a kezembõl.
- Nekem égetõ szükségem lenne a hordóra.
- Nem adhatom, mert ha jön a gazdája, az elõleget duplán kell visszaadnom.
- Nem baj, kalkulálja az árához, kifizetem azt is, csak adja a hordót!
- Rendben van, kétszáz pengõ forint az ára. Százhúszba került volna, de így kétszázért adom.
Mikor egymás markába csaptak, a kádárné hozta a forró vizet.
- Hagyja, szomszédasszony - ijedezett a kereskedõ -, Isten ments, hogy kiforrázza! Jó lesz az a hordó forrázás nélkül is!
Hej, Kóbi mindent hallott a hordóban! Félelmében hol izadt, hol meg a hideg rázta. Szerencsére nem forrázták ki.
Gurította hazafelé a kereskedõ a hordót, még a kisfia is segített neki. Ahogy fölfelé került a lyuk, a kis Számel bele-belekukkantott, aztán mondta:
- Kóbi, hogy tudtál bemenni azon a kis lyukon?
Otthon az öreg hozta a baltát, leverte az abroncsot. Szétdõlt a hordó, úgy került ki Kóbi anyaszült meztelenül.
Többet nem óhajtozott a szép kádármesterné után.

Forrás: Nagy Zoltán: Póruljárt szerelmesek