Juhász Palkó

Volt egyszer, hol nem volt, hetedhét országon, az óperenciás-tengeren is túl, volt egy huszonnégy országos király. A huszonnégy országos királynak volt egy juhásza. Huszonöt éves házas volt, de gyermekük nem született, pedig nagyon odavoltak érte, fõleg a juhász.
Egy reggel hajtotta a juhokat kifele. Egy hídon kellett neki keresztülmenni. Ha a hídon keresztülment, egybõl elérte a legelõt. A juh mindjárt nekiterült, kezdett legelni. A juhász elõvette a tarisznyáját, elkezdett früstököni.
Mikor a tarisznyáját elõvette, hallott valami gyereksírást a híd álló. Figyelmes lett a sírásra, fogta magát, le is ment a híd alá. Nézi, hát ott van egy gyermek, párnával be van pólyálva.
- Hej - mondja a juhász -, milyen a jóisten, tudja, hogy nekünk gyermekünk nincs, s rendelt nekünk egy gyermeket. Na de megnézem, hogy fiú-e vagy lány.
- Fiú volt. Nagy örömmel fel is kapta a juhász, és vitte magával. Délben ment a felesége, vitte az ebédet.
- No, kedves feleségem, van egy szép gyermekünk.
Kérdezi a felesége:
- Micsoda? Fiú-e vagy lány?
A felesége is nagy örömmel fogadta.
- Na de hát minek is kereszteljük?
- Juhász Palkónak.
Fogta az asszony a gyermeket, és hazavitte.
Amelyik napon a juhász meglelte ezt a gyermeket, a királynénak is született egy kisleánya.
Telne-múlnak a napok, jönnek az esztendõk, elérték azt az idõt, hogy iskolába kellett nekik járniuk. A két pulya egyszerre ment fel az iskolába, a királylány is, Juhász Palkó is. Úgyannyira összeszoktak az iskolában, hogy senkivel a világon nem tudtak játszani, csak kettesben.
Juhász Palkó olyan szép volt, hogy a nap minden tizenkét órakor féólra hosszat állt a szépsége láttán.
Telt-múlt az idõ, annyira ment a lány és a fiú, hogy szerelmet is ígértek egymásnak. Ez a királynak a fülébe jutott, és azon pillanaton eltiltotta egyiket a másiktól.
Igen, de nem ért semmit, mert a fiatalok mindig kerestek maguknak alkalmat, ahol tudtak találkozni.
Már azt is elhatározták, hogy megszöknek. Ezt a király megtudta, és Juhász Palkót menten õkbástya közé raktatta. Tudomást szerzett errõl a porosz király.
Ez a huszonnégy országos király olyan vitéz, hogy az embereket õkbástya közé rakatja? - gondolta. Küldött neki egy botot, üzenettel:
- Huszonnégy országos király, ha te olyan nagy ember vagy, hogy az embereket õkbástya közé rakatod, akkor állapítsd meg, hogy ennek a botnak melyik a vastagabbik vége, melyik a vékonyabb! Ha meg nem tudod mondani, elpusztítalak!
De hogy el ne felejtsem, mikor Juhász Palkót befalazták, a királykisasszony beszél a mesterekkel, hogy hagyjanak egy lyukat a õkfalon, ahol õ Juhász Palkónak ebédet tud beadni.
Hát, hogy megjött ez a bot, a királykisasszony egy kicsit késett az ebéddel.
Mikor megérkezett, mondja neki Juhász Palkó:
- Szívem, szép szerelmem, megértem, hogy meguntál hozzám járni, hagyjál is most már a sorsomra engem, én is hadd nyugodjam meg magamnak!
Mondja a királykisasszony:
- ó, ugyan, ugyan, szívem szép szerelme, még te is szomorítasz? A porosz király küldött édesapámnak egy botot, hogy állapítsa meg, annak melyik vége vastagabb és melyik vége vékonyabb. Nem tudnál segíteni?
- Bár apád befalaztatott, szívemnek szép szerelme, de ha te kérsz segítek neki. Elmondom, mit tegyél! Menj haza, és rögtön feküdjél le! Mikor felébredsz, mondjad édesapádnak, hogy álmodtál. Kérdi majd tõled: mi azaz álom, lányom? Akkor te mondjad neki, hogy azt álmodtad, húzza meg a vályút vízzel, s azt a botot tegye belé. Amelyik vége lesüllyed a vízbe, arra a végére írja rá, hogy az a vastagabbik, a másikra írja rá, hogy ez a vékonyabbik, és úgy küldje vissza.
Na, a király mindjárt meg is próbálta, sikerült is. Amelyik vége a botnak lesüllyedt, arra ráírta: ez a vastagabbik, a másik végére meg, amelyik fennmaradt, hogy ez a vékonyabbik - mondta a porosz király. - De most küldök neki három egyforma csikót, állapítsa meg nekem, melyik az egyéves, melyik a kétéves és melyik a hároméves!
Délre meg is érkezett az új feladat.
A lány akkor is késett az ebéddel, mert nagy zavarba esett, hogy a porosz király csak elpusztítja a huszonnégy országos királyt. Ahogy megérkezett az ebéddel a lány, Juhász Palkó megint azt mondta szomorúan:
- Hagyjál fel, szívem, szép szerelmem, evvel az ebédhordással, hadd pusztuljak már el!
- ó, szívemnek szép szerelme, még te is szomorítasz, nem elég, hogy apám ilyen nagy bajban van!
- No - feleli a fiú -, mi bajban van megint?
- Most a porosz király küldött édesapámnak három csikót, hogy állapítsa meg, melyik az egyéves, melyik a kétéves, melyik a hároméves. Ha nem tudja, megtámadja az országot.
- Bár apád engem befalaztatott, de ha te kéred, segítek neki. Menj haza, és feküdjél le! Mikor felébredsz, mondjad neki, hogy azt álmodtad: töltsön ki az udvarra egy fél véka árpát, fél véka rozsot s fél véka búzát. Az egyéves megy a búzára, a kétéves megy a rozsra, a hároméves megy az árpára. Írja rá mindnek a farkára, így engedje vissz a õket.
Úgy is volt, sikerült.
Mikor ezt is visszaküldte, azt mondja a porosz király:
- Te huszonnégy országos király, ez nem tellett ki a te eszedtõl! Na, ha ezt meg tudd fejteni, akkor egész biztos, azt is meg tudod cselekedni, amit most üzenek neked!
Most pedig írt egy cédulát, és azt feltette egy buzogány végére. A cédulára az volt írva, hogy: ,,Evvel a pálcával kell holnap délben a pecsenyés villát a számtól elütnöd! Ha nem, a fejed nem lesz ott, ahol most van, és készülj el a háborúra!"
Megfogta a porosz király azt a háromszázhatvanhat mázsás buzogányt, és mikor odahajította, a király palotának a fél oldalát egészen levitte. A szoba közepére esett le, és ott víz tort fel nyomban.
A huszonnégy országban nem akadt ember, aki azt onnan kivegye. Szalad a lányához a király:
- Gyermekem, nagy baj van, feküdj le hamar, és álmodjál!
- Édesapám, csak délben tudok álmodni.
Eljött a déli óra, a lány kivette az ebédet Palkónak. A fiú akkor is arra kérte hogy csak hagyja õt elpusztulni, már ne is menjen hozzá többet.
Azt mondja a lány Palkónak:
- Ugyan, szívemnek szép szerelme, még te is szomorítasz? Nem vagyok én eléggé megszomorítva? Holnap tizenkét órára az országunk fel lesz perzselve, ha édesapám nem teljesíti azt, amit üzent a porosz király.
- Nos - kérdi tõle Palkó -, mit üzent?
- Odalökött egy vasdarabot. Pont a szoba közepére esett le, a végére rá volt írva egy cédulára, hogy avval a vasdarabbal üsse ki édesapám déli tizenkét órakor a rossz király szájából a pecsenyés villát. Ha nem, akkor elperzseli mind a huszonnégy országot.
- Igen - azt mondja Palkó -, hát ez egy kicsit bajos dolog. Most menj haza, feküdj le, most már neked apád nagyon hisz. Ha kérdi tõled, mit álmodtál, mondjad, hogy álmodtál valakirõl, aki azt meg tudja tenni, de talán már életben sincs.
Hazament a lány, rögtön le is feküdt, fel is állott nemsokára, megy az apjához.
- Na, gyermekem, mit álmodtál? Mit álmodtál. Kedves gyermekem, mert a te álmodnak hiszek!
- Baj van, édesapám, mert aki ezt meg tudná cselekedni, az már talán életben sincs.
- Kedves gyermekem, hát ki tudná ezt megcselekedni?
- Ezt csak Juhász Palkó.
- Juhász Palkó?
Mindjárt megüttette a huszonnégy országos dobot. Valamennyi õkmûves van a huszonnégy országban, abban a pillanatban ott legyen, és azt a õkfalat szedjék széjjel, de úgy, hogy ha Juhász Palkóra egy szem õk ráesik, valamelyiküknek rögtön karóban a feje!
Mikor annyira kibontották, hogy már szóval érhette a király, rögtön megszóalt:
- Élsz-e vagy halsz, Juhász Palkó, gyermekem?
Felelte Juhász Palkó:
- Hát éppen még a lélek bennem van!
Azon pillanatban kivetté, a király karomfogyást vezette fel a királyi palotába.
Mikor Juhász Palkó felért a palotába, mondja a királynak:
- Mi van itt felséges királyatyám? Ilyen nagy romban van itt minden?
Mikor a szoba közepére értek, látja Juhász Palkó, hogy egy karika van a szoba közepén, felfele áll a padólból.
Mondja Juhász Palkó a királynak:
- Hát ez milyen karika itt, felséges királyatyám?
- Jaj, Palkó, gyermekem, ez a porosz király buzogányának karikája, pont ezt kéne nekem visszahajítani, de nincs ember, aki innen ezt kivegye.
- Dehogy nincsen, felséges királyatyám!
Palkó megfogta, a kisujjával kivette.
No, eddig is félt a király, de félt most már igazán!
- Felséges királyatyám, teljesítsék utasításaimat!
- Mindent, Palkó, amit csak kívánsz.
- Össze kell szedni az ácsokat, aki csak létezik a huszonnégy országban! Ennek a kastélynak a tetejére háromszázhatvanhat méteres megfigyelõt kell építeni! Onnét ide telefont vezetünk, és amit én majd onnan mondok, azt idelent csinálják meg!
Na úgy is lett. Megütötték a huszonnégy országos dobot: valamennyi ács van, az mind jelentkezzen a királyi palota elõtt. Ott is voltak az ácsok mind. Már csinálták is a magas figyelõt. Kész lett, a telefont felvezették, Palkó fel is ült, a telefon a kezében.
Megvirradt. A porosz király már kelne fel. Palkó a magas figyelõbõl leszó:
- Szakácsné, szobalányok, mozogjatok, mert a rossz király szobájában ár ágyaznak! Szakácsnék, a reggelit készítsétek el, mert a porosz királynál készítik a reggelit! Szakácsnék, készüljetek fel az ebédhez, mert ott készítik az ebédet. Szakácsnék, szobalányok, hordjátok az ebédet fel, mert a porosz királynál már hordják is! Felséges királyom, üljenek le az asztalhoz ebédelni, a porosz király már az asztalnál ült!
Az elsõ fogást megették a porosz királynál. Hozták a pecsenyét, a porosz király beledugta a villát.
- Na, most szeretném látni azt a vitéz embert, aki ezt a pecsenyés villát számtól elütné!
Akkorára Juhász Palkó már ki is vágta a szájából a pecsenyével együtt.
Azt mondja a porosz király:
- Csakugyan nagy ember ez a huszonnégy országos király!
Küldött erre egy táviratot, hogy azt az embert küldjék el hozzá, aki ezt megtette.
Mikor megérkezett a távirat, mutatja Juhász Palkónak a király. Mondja Juhász Palkó:
- Nincs semmi baj, felséges királyatyám! Csak arra kérem, az egész országban az összes katonaságát állíttassa elõ!
A katonaságból kiválasztott tizenegyet, hozzá hasonólt. De se magasabb, se alacsonyabb nem lehetett, mindenféleképpen olyanok voltak, mint õ. Elindultak mind a tizenketten.
Útközben kioktatta mind a tizenegyet, hogy mikor megérkeznek, egyszerre köszönjenek:
- Szerencsés jó napot, felséges királyatyám! Parancsára megérkeztünk! - ezt egyszerre kell mondani mind a tizenkettõjüknek.
Kérdezni fogja a király, hogy:
- Melyik azaz ember, amelyik idejött énhozzám?
Egyszerre fogjuk felelni mind a tizenketten:
- Parancsára!
Erre a király azt fogja nekünk mondani, menjünk be.
Bemegyünk, leülünk egymás mellé, sorba. Ha a király bejön, azt fogja mondani:
- Na, azaz ember, akit én hívattam, álljon fel, és jöjjön velem a szomszéd szobába. Egyszerre állunk fel mind a tizenketten!
Megvolt a kioktatás, megérkeztek a királyhoz.
Egyszerre köszönt mind a tizenkettõ:
- Szerencsés jó napot kívánok, felséges királyatyám!
- Isten hozott benneteket! Melyik azaz ember, akit én hívattam, nyújtsa fel a kezét!
Felnyújtotta mind a tizenkettõ.
Erre a király észbe kapott, s amelyik szobába bevitte õket, elbújtatott ott egy kis cigányfiút. A cigányfiúnak azt mondta:
- Nagyon megfizetek neked, csak annak az egy embernek jegyezd meg a köpenyét, amelyik beszél!
Beültette õket a szobába. Borral kínálta õket.
- Na, beszélgessetek, fiúk, mert nekem dolgom van - mondotta a király.
Aztán kiment, felhívatta a juhászát.
- Te juhász - mondotta a király -, van háromszázhatvanhat csapat juh, azok közül a leges legelõ és legeslegjobb juhot vágd le!
Felhívatta a pincért:
- Pincér, a legjobb bort hozd fel a kastélyba!
Most szót a szakácsnéknak:
- A legeslegjobb süteményt készítsétek az ebédre!
Ez el volt intézve. Eljött a déli idõ, viszik a drága finom birkapörköltet, megebédelnek a legények, mondja juhász Palkó a többieknek:
- Na, fiúk, ugye jó volt a birkapörkölt?
Felelik a többiek:
- Hát igen, ez nagyon kitûnõ és jóízû volt.
- Még jobb ízû lett volna, fiúk - mondta Juhász Palkó -, ha nem kutyatejen nevelkedett volna ez a birka.
Akkor a cigányfiú kilopózott a sarokból, Juhász Palkónak megjelölte a köpenye sarkát krétával.
Juhász Palkó észrevette, és megjelölte a többi tizenegynek is. Így szó a király, mikor bement:
- Föl! Hátra arc!
Látta, hogy mind a tizenkettõnek meg van jelölve a köpenye alja. Nem tudott rajta eligazodni, hogy melyik beszélt.
Vitték a tésztát.
Megették a tésztát. Utána mondja Juhász Palkó a tizenegynek:
- Ugye, fiúk, jó volt ez a tészta?
- Nagyon jó volt! - felelik a többiek.
- De még jobb lett volna, ha nem lett volna benne egy kis csecstej.
Erre egy fekete cérnát rákötött a köpeny sarkára a cigányfiú.
Juhász Palkó meg a többi tizenegynek is rákötötte a fekete cérnát a köpenyére.
Megy a irály.
- Na, fiúk, jó volt az ebéd?
Felelik mind a tizenketten:
- Jó bizony.
Mondja a király nekik:
- Föl, hátra arc!
Látja, hogy mind a tizenkettõ meg van jegyezve. Mondja a király nekik:
- Na, vissza, leülni!
Leültek. Bevitték a bort. Elfogyasztották a bort, mondja Juhász Palkó a többieknek:
- Ugye, fiúk, nagyon jó volt ez a bor?
- Nagyon nagyszerû bor volt ez! - mondják a többiek.
- Még jobb lett volna, fiúk, ha nem lett volna benne egy kis embervér.
Erre a cigányfiú egy oóllval lecsípte a köpenyének a sarkát. Olyan észrevétlenül csinálta, hogy bizony ezt Juhász Palkó nem vette észre.
Erre belépett a király. Mondja nekik:
Na, fiúk megelégedtetek az ebéddel? Jó volt az eb:
Felelik rá mind a tizenketten:
- Igen, jó volt.
Ekkor megint így szót:
- Na, fiúk, föl, hátra arc!
Látta, hogy Juhász Palkónak a köpenye sarka le van csípve, de többnek egynek sincs.
- Rendben van, a többi elmehet.
Most pedig Juhász Palkónak azt mondta:
- Még csak akkora voltál, mint egy kásának a harmadrésze, már akkor tudtam, hogy nekem teveled meg kell vívnom.
Mindjárt fogta magát, és Juhász Palkót be is csukta egy zárkába.
Juhász Palkó írt egy cédulát, hogy a tizenegy ember minél elõbb menjen hazafelé. Kérte királyát, annyit tegyen meg az érdekében, hogy egy század katonaságot tiszta fehérben küldjön naplementérõl, egy század katonaságot délrõl tiszta feketében, napfelkeltérõl meg egy századot veresben.
Annyit még megengedett a porosz király ennek a tizenegy embernek, hogy elköszönjenek Juhász Palkótól. Amikor bementek hozzá, kezet fogott velük, és úgy adta oda a cédulát a kezükbe, hogy adják át a királynak otthon. Evvel a tizenegy ember elköszönt a király hívatja Juhász Palkót. Kérdezi tõle:
- Azt mondd meg nekem hogy miért mondtad: mindenféleképpen megjárta a pörkölt, csak ne kutyatejen nevelkedett volna a birka?
Feleli Juhász Palkó:
- Tessék felhívatni a juhászt, majd az megmondja!
Hívatja a juhászt a király, mondja neki:
- Te juhász, én megparancsoltam neked, hogy a legeslegjobb birkát vágd le!
Miért nem azt vágtad le?
Mondja a juhász:
- Én pontosan azt vágtam le!
- Miért nõtt az kutyatejen?
Hát mit tagadjam, felséges királyatyám, annak a birkának, amelyiket én levágtam, az anyja megdöglött még kétnapos korában. Sajnáltam a bárányt ellökni. Az én pulikutyám éppen szoptatott, aláragasztottam, és azon nõtt fel a bárány.
Kérdezi tovább a király.
- Azt mondtátok, a sütemény is nagyon jó volt, csak csecstej volt benne.
- Tessék felhívatni a szakácsnét!
Felhívatta a szakácsnét.
- Szakácsné, mi volt a hibája a süteménynek, mikor én megparancsoltam, hogy a legeslegjobb süteményt készítsék el?
- Felséges atyám, mit tagadjam, a macska felugrott a kredenc tetejére, legalább három decit kiöntött a tejbõl. Én meg a csecsembõl fejtem ki a híját.
- Na, jól van, ez rendben van, menjünk tovább! Mi volt a bornak a hibája, mikor én a legeslegelsõ bort hozattam fel nektek?
- Semmi más hibája nem volt, csak az, hogy embervér volt benne. Ha nem tetszik elhinni, tessék felhívni a pincért.
Hívatja a pincért.
- Pincér, én megparancsoltam neked, hogy a legeslegelsõ bort hozasd fel az embereknek. Miért nem az küldted fel, miért volt abban embervér?
- Felséges királyatyám, mit tagadjam amikor szüreteltünk, elvágtam a kezemet, körülbelül egy féldecinyi vér belefolyt.
Erre mindjárt hóhért rendeltek, Juhász Palkót azonnal az akasztófa alá állították. Mindenfelé hírvevõket küldtek, hogy menjenek Juhász Palkónak az akasztására, nézzék. Ám a király, mikor napfeljöttnek nézett, mindjárt megállította a hóhért, aki már húzta volna felfele Palkót.
- Megállni az akasztással!
Kérdi Juhász Palkótól a király:
- Nézzed már, Palkó fiam, hogy mi ez a veres, ami itt jön.
- Azok, felséges királyatyám, azért jönnek, hogy ha felséges királyatyám engemet felakaszt, rögtön lángba borítják az országot.
- Hát ezek a feketék, amik innen jönnek, Palkó fiam, délrõl?
- Ezek jönnek az én mentségemre.
- De nézzed már, még naplementérõl is jönnek valami fehérek, hát azok micsodák?
- Azok meg, felséges királyatyám, az angyalok. Jönnek értem, hogy azonnal repítsenek a mennyországba, felséges királyatyámat meg tegyék az én helyemre, és maga haljon meg énhelyettem.
- Palkó a katonasággal összecsatlakozott, megindultak haza a huszonnégy országos királyhoz. Mikor megérkeztek, a huszonnégy országos király azon pillanatban megüttette a huszonnégy országi dobot:
- Hercegek, grófok, válogatott cigánylegények, gyûljenek a mulatságra össze!
Megcsinálták a nagyszerû lakodalmat. Egy pillanat alatt áttette Juhász Palkónak a fejére a huszonnégy országos királyi csákót, s a hajadon leányát adta neki feleségül.
Azt mondta neki:
- Nesze, kedves Juhász Palkó, gyermekem, ezt a huszonnégy országos királyi csákót te érdemled meg! - s kezet fogott vele. - Éljetek boldogul!
Még mai napig is élnek, ha meg nem haltak.