A hazug legény

Volt egyszer egy szegény ember s ennek egy nagy kamasz fia. Dolgozni nem dolgozott ez a legény, de annál többet hazudott. Csak úgy folyt ki a száján a hazugság. Azt mondta egyszer a szegény ember:
- Jobb volna, ha dolgoznál, fiam, mert hazugságból nem lehet megélni.
- Nem-e? - vágott vissza a legény. - No, én megmutatom, hogy urasan megélek a hazugságból!
Azzal fogta magát, még aznap elbúcsúzkodott az apjától, s elment szerencsét próbálni.
Amint ment, mendegélt az úton, találkozik egy magaszõrû kamaszlegénnyel.
Köszöntik egymást, szóba ereszkednek, s hát a másik legény egy úton jár vele: ez is szerencsét próbálni indult.
Kérdi a hazug legény:
- No, pajtás, tudsz-e szót szóra mondani?
- Hogyne tudnék - mondja a másik.
- Hát akkor gyerünk együtt.
Egyszerre kezet csaptak, erõs barátságot kötöttek, s mentek tovább. Még egy puskalövésnyire sem haladtak, jön feléjük a szolgabíró négylovas hintón. A szolgabíró csavargó betyároknak nézte a legényeket, megállította a hintót, s magához intette õket. Kérdi tõlük, hogy honnan jönnek.
- Mi egyenesen Budapestrõl - felelt a hazug legény.
- Hazudsz - rikkantott rá a szolgabíró -, hiszen Budapest felé mentek!
De a hazug legény feltalálta magát, azt mondta, hogy valamit Pesten feledtek, s azért fordultak meg.
- No, ha Pesten jártatok, mi újság van ott? - kérdezte a szolgabíró.
- Hej, tekintetes uram, nagy újság van ott. Egy talián akkora madarat mutogat, hogy az egyik szárnya Pest s a másik Buda fölött lebeg.
- Ejnye, ilyen-olyan füllentõje - förmedt rá a szolgabíró -, ezért a nagy hazugságért huszonötöt veretek rád.
Mindjárt le is húzatta a legényt a tíz körmérõl, s a hajdú olyan huszonötöt vert rá, hogy csillagot rúgott a hazug legény.
- Hiszen megálljon a szolgabíró úr - fenyegetõzött a legény -, megyek egyenest a király színe elé, s bepanaszolom, hogy ilyen ártatlanul megbotoztatott.
A szolgabíró egy kicsit meghökkent, s kérdi a másik legénytõl:
- Hát csakugyan van Pesten olyan nagy madár, te?
Feleli a szót szóra mondó legény:
- Hát biz én akkora madarat nem láttam, de láttam akkora madártojást, hogy huszonnégy ember emelgette rettentõ nagy vasrudakkal.
"Hm - gondolja a szolgabíró -, hátha mégis igaza van annak a legénynek. Azt a nagy tojást csak olyan madár tojhatta, melynek az egyik szárnya Pest s a másik Buda fölött lebeg." - Adott a hazug legénynek száz forintot csak álljon el a panaszától.
A két legény továbbment nagy vígan, s útközben megosztoztak a száz forinton. A hazug legénynek volt már ötven forintja a zsebében, huszonöt pálcaütés a hátán.
Hanem még két puskalövésnyire sem haladtak, jön szembe velük egy másik négylovas hintó. A vicispán ült ezen a hintón, s ez is megállította a legényeket.
- Honnan, merrõl, hé?
- Pestrõl - felelt a hazug legény.
- Hazudsz, te kapcabetyár, mert most éppen Pest felé mentek.
- Jaj, lelkem, tekintetes uram, ottfelejtettünk valamit - toldotta meg a szót szóra mondó.
- Jól van, jól, hiszem, de hát mi újság Pesten?
- Hej, ne is kérdje, tekintetes uram, mert a Duna meggyúlt, s fenékig kiégett a víz a medrébõl.
Szörnyû haragra lobbant a vicispán! Hogy így a szemébe hazudjon egy kapcabetyár! Nosza, parancsolja a hajdúnak, hogy húzza le a legényt a húsz körmérõl, s olyan huszonötöt verjen rá, hogy holta napjáig vakarja a helyét.
No, ezt meg is kapta a legény, egy sem hiányzott a huszonötbõl. De a legény a vicispánt is megfenyegette, hogy egyenest a királyhoz megy panaszra, amiért õt ártatlanul megverette.
Meghökkent egy kicsit a vicispán, hátha mégis igaza van a legénynek. Kérdi a másiktól:
- Hát csakugyan meggyúlt a Duna, hé, s elégett?
- Már azt nem láttam, ha mondanám, hogy láttam, hazudnék, tekintetes uram - felelt a szóra szót mondó legény -, de láttam az utcákon s a piacokon annyi sült halat, hogy a népek nem tudnak kijönni a házakból.
"Hm - gondolja a vicispán -, mégis igaza lehet a legénynek. Bizonyosan az égõ Dunában sült meg az a tenger sok hal." - Adott a hazug legénynek kétszáz forintot, csak álljon el a panaszától.
A hazug legény ezt is megosztotta a szóra szót mondó legénnyel, s most már volt százötven forint a zsebében s ötven pálcaütés a hátán.
No de ki látott s hallott ilyet? Három puskalövésnyire sem haladtak, jött velük szemben hatlovas hintón a fõispán. Ez is megállítja a legényeket, s vallatóra fogja. Bezzeg, hogy a fõispánnak is azt felelték, amit a szolgabírónak s vicispánnak.
- Jól van - mondta a fõispán -, elhiszem, hogy Pestrõl jöttök, hát mi újság Pesten?
Feleli a hazug legény:
- Hej, nagyságos uram, nagy ott a gyász s a szomorúság. Az egész várost gyászfeketébe vonták, merthogy meghalt a Jézus Krisztus!
De olyat még nem látott a világ, amilyen szertelen haragra gerjedt a fõispán. Hogy õt lóvá akarja tenni egy csavargó!
- Hé, Jancsi! - kiáltott a pandúrnak - huszonötöt erre a kapcabetyárra!
A hazug legényt lekapták a húsz körmérõl, s olyan huszonötöt vertek rá számolatlan, hogy az eget is bõgõnek nézte.
- Hiszen nem hagyom én ezt annyiban - kiabált a hazug legény -, megyek Budára a királyhoz, s elpanaszolom, hogy minden igaz ok nélkül verik a szegény legényt.
- Eredj, csak eredj - mondta a fõispán, s aztán megkérdezte a másiktól: - No, hát te is ezt az újságot tudod? Csakugyan meghalt a Jézus Krisztus?
- Hát biz én, nagyságos uram - felelt a szóra szót mondó legény -, hazudnék, ha azt mondanám; hogy hallottam, amit a társam hallott, de azt magam is láttam, hogy lajtorják vannak támasztva az éghez, s csupa feketébe öltözött angyalok járnak fel s alá.
Szeget ütött a fõispán fejébe ez a beszéd: hátha csakugyan igazat mondott ez a legény. Az angyalok csak nem gyászolhatnak akárkit. Elkezdte kérlelni a hazug legényt, s adott neki háromszáz forintot, csak álljon el a panaszától. Megijedt erõsen, hogy a király elcsapja.
A hazug legény a háromszáz forintnak is a felét a szót szóra mondó legénynek adta, most hát volt már háromszáz forint a zsebében s hetvenöt pálca a hátán.
De ez éppen elég is volt neki. Azt mondta a pajtásának:
- No, pajtás, én hazamegyek, elég nekem, amit kerestem. Isten áldjon.
Azzal megfordult, s hazáig meg sem állott. A háromszáz forintot az apjának adta, a hetvenöt pálcaütést szépen magának tartotta. Aztán mégis meggondolta magát, s elkezdett dolgozni keményen.
Így volt, vége volt, igaz volt. Aki nem hiszi, járjon utána.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Benedek Elek - Többsincs királyfi és más mesék