A három hazug

Három cigánylegény szolgált a katonaságnál, de mindig büntetve voltak, szabadságra nem mehettek. Unták már nagyon a kaszárnyát, hát egyszer összebeszéltek, a kapitány elé járultak.
- Kedves kapitány úr, tessék már egyszer nekünk is szabadságot adni, nagyon szépne megkérjük.
A kapitány jókedvében volt, hát azt mondta:
- Jól van, holnap kétheti szabadságot kap közületek az, aki a legnagyobbat tudja hazudni.
- Azt a kutya kenyerét, hát mit hazudjunk?
- Amit akartok, telesen rátok bízom, csak kezdjétek!
Az elsõ neki is kezdett:
- Kedves kapitány úr, az én apámnak rengetek méhe volt, azokat mind én gondoztam. Minden este meg kellett olvasnom, hogy hazajött-e mind. Hát egyik este hiányzott egy méh. Apám is megolvasta utánam, észrevette a hiányt. Rettenetes méregbe gurult:
"Na, ha holnap estére meg nem találod a méhet, felakasztalak. Azért adok neked enni, hogy nem tudod gondját viselni az állatoknak?" Egész éjszaka hemperegtem az ágyban, azon törtem a fejem, hogy szerezzem vissza az elveszett méhet. Másnap reggel vonatra ültem, mentem, amerre vitt. Egy kis állomáson leszálltam, megszólítottam a jövõ-menõ embereket:
"Emberek, asszonyok, nem láttak-e tegnap egy eltévedt méhet erre?"
Kinevettek.
"Bolond legény! Ki hallott már ilyet, méhet keresni!"
Mentem tovább ki a faluból. Mikor a falu végére értem, nem akartam hinni a szememnek, egy gádzsó ott szántott a méhemmel. Tehénnel volt összekötve: egy tehén, egy méh, azzal szántott. No, mindjárt:
"Az anyádnak azt a kutya gádzsó kenyerét, hát enbem miattad végezzenek ki?" Kifogtam a méhemet, betettem egy gyufásdobozba, hoztam haza apámnak.
"Tessék, apám, itt van a méhe, amelyik tegnap este nem jött haza!"
" Köszönd, mert másképp kivégeztelek volna."
Ahogy végzett az elsõ cigány, a második vette át a szót.
- Kedves kapitány úr, az én apámnak meg juhai voltak, nagy nyáj juha. Egyszer aratáskor lehajtotta a juhokat a patakra vizet inni. A patak be volt fagyva, nem tudtak inni a juhok,, csak a parton bõgtek. Õj, mit csináljak? Ha hazaszaladok fejszéért, hogy a jeget beletörjem, a juhok szétvesznek, nem bírom összeszedni a nyájat. Mit tehettem egyebet, lekaptam a fejem, azzal vertem be a jeget. Mikor a juhok jóllaktak a vízzel, hajtottam visszafelé a nyájat. A falu végén ácsok faragtak, köszönni akartam nekik, de akkor jutott eszembe, a patakparton felejtettem a fejemet. Visszaszaladtam, feltettem a fejem, akkor már tudtam köszönni:
"Jó napot, jó munkát, mester urak, fáznak-e?"
Hát annyi csirke szálldosott ki a számon, hogy elborította az egész tájat. Gazember legyen a nevem, ha nem így volt, kapitány úr.
A kapitány végül a harmadik legényre mutatott:
- No, more, most rajtad a sor.
Az meg csak annyit mondott:
- Kedves kapitány úr, én még soha nem hazudtam, most se hazudok.
A kapitány jót nevetett:
- Te nyertél, more. Írjatok ki neki tizennégy napi szabadságot! Te hazudtad a legnagyobbat!
Õ kapta meg a szabadságot, a másik kettõ meg hoppon maradt.

Forrás: Nagy Zoltán: Póruljárt szerelmesek