A fecsegõ asszony

Élt egy szegény ember a feleségével.
Egyszer az ember kiment szántani a két ökrével, hát mikor az eke elfordította a földet, egy cserépfazekat talált. Kivette, kiásta az ösztökével, hát az edény tiszta aranypénzzel volt tele. Nem akarta az ember, hogy hrét vegyék szerencséjének, szépen visszarakata az edényt.
- Majd este eljövök érte - gondolta magában.
Hazafelé mindig azon törte a fejét, hogy az asszonyát miképpen avassa a dologba, mert fecsegõ volt az istenadta, eljárt a szája ott is, ahol nem kellett volna. Mire a portára ért, kifundálta, mit csináljon.
Egy rossz fazékba trágyát tett, jól meglocsolta vízzel, aztán eldugta az ülés alá egy tusaseprûvel.
- No, asszony, estére együtt megyünk a mezõre.
- Hova, ember?
- Arra a helyre, ahol szántottam.
- Már ugyan miért?
- Azzal ne törõdj, majd megtudod, ha ott leszünk.
Este a szekrénybe fogta az ember az ökröket, hátraültette az asszonyt a saroglyába és elindultak. Már jól kihaladtak a faluból, mikor az ember belemártotta a seprût a fzékba, és meg-megszentele az asszonyt.
- Ember, még ilyet sem hallottam, trágyalé esik az égbõl!
- Ó, asszony, ne beszélj bolondokat, dehogy esik. Rám még egy szem sem esett.
Kisvágtatva megint megszentelte.
- No, most érezte, hogy esik?
- Asszony, igazat szóltál, esik.
A szántás közelébe érve megszentelte utoljára.
- A kutya mindenét, már úszok a trágyalében - mérgelõdött az asszony.
- Ne mérgelõdj, anyjuk, mert olyan mutatok, amitõl szemed-szád eláll. Aranyat teláltam, egy egész fazékkal. Gazdagok leszünk, de egy kukkot se senkinek!
- Jól van, ember.
No, nemsokáig tartotta az asszony a száját, elfecsegre a jó hírt széltében-hosszában.
Nemsokára behívatták õket a községházára.
- Így és így áll a dolog, hallottuk, hogy maguk sok aranyat találtak.
- Nem igaz az, bíró úr.
- Igaz-e, hogy aranyat találtak? - kérdezték az asszonyt is.
- Ami igaz, igaz, bíró uram, találtunk.
- Mikor találták?
- Akkor este, mikor trágyalé esett az égbõl.

Az ember közbeszólt:
- Ó, tisztelt bíró úr, nincs rendes eszi, láthatják, hogy bolond lyukból bolond szél fúj.
- De igaz - tromfolt vissza az asszony, bizon trágyalé esett, csupa lucsok lettem tõle!
A bíró intett az embernek:
- Menjenek szépen haza, tényleg kevesebb van egy kerékkel a feleségének.
Így lett szerencséje a szegény embernek.

Forrás: Nagy Zoltán: Póruljárt szerelmesek