A csúnya királyfi és a szép királykisasszony

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy király, s annak egy olyan szép leánya, mint égen a ragyogó csillag. A szomszéd ország királyának meg volt egy fia, s ez olyan csúnya volt szegény, mint a sötét éjszaka. Meghallotta a hírét a királyfi annak a világhíres szép királykisasszonynak, fogta magát, elment leánynézõbe.
Felmegy a király palotájába, mondja a királynak szíve szándékát. Mindjárt hívatja a király a leányát, jött is a királykisasszony, de amikor meglátta a csúnya királyfit, azt mondotta:
- Ilyen legénnyel még a cipõmet sem takaríttatnám ki.
Búsult nagyon a szegény királyfi, kiment a palotából nagy szégyenkezve, de mehetett, nem tudta kiverni a fejébõl a szép királykisasszonyt.
Azt mondta magában:
- Egy életem, egy halálom, enyém lesz ez a lány.
Gondolt erre, gondolt arra, mit gondolt, mit nem, színaranyból veretett egy tyúkot tizenkét csirkével, aztán egy aranyguzsalyt aranykenderrel s égy. aranytükröt, olyant, hogy csak bele kellett nézni, s a tükör olyan szépen muzsikált, hogy az angyalok sem szebben. Akkor aztán felöltözött álruhába, visszament a királyhoz, s beszegõdött hozzá inasnak. Az aranytyúkot s a csirkéket, az aranyguzsalyt s az aranytükröt bedugta az ágy alá.
De másnap elõvette az aranytyúkot s az aranycsirkéket, kitette a szoba közepére. Ott meglátta a királykisasszony szobaleánya.
Szalad a szobaleány a királykisasszonyhoz, s mondja nagy lelkendezve:
- Felséges királykisasszony, jöjjön velem, olyan csudaszép dolgot mutatok, amilyet még nem látott.
Kimennek az inas szobájába, látja a királykisasszony az aranytyúkot s a tizenkét csirkét.
Összecsapja a kezét:
- Jaj de szépek, jaj de szépek! Add nekem ezeket! - mondta az inasnak. - Amennyit kívánsz, annyit fizettetek érte az édesapámmal.
Mondotta az inas:
- Pénzért nem adom, szép királykisasszony, adjon egy csókot, s legyen a magáé.
A királykisasszony egy kicsit tétovázott, de aztán, isten neki, megcsókolta az inast. Azzal felszedte a kötényébe az aranytyúkot, a tizenkét csirkét, szaladott nagy örömmel a szobájába.
Másnap az inas elõvette az aranyguzsalyt. Meglátja ezt is a szobaleány, szalad a királykisasszonyhoz, s jelenti:
- Felséges királykisasszony, szép az aranytyúk, szépek a csirkéi, de még szebb dolgot láttam az inas szobájában.
Futottak az inas szobájába, s amint beléptek, a szeme is káprázott a királykisasszonynak a szertelen ragyogástól.
- Jaj de szép guzsaly, de szép kender! De szeretnék ruhát fonni ebbõl! - mondotta a királykisasszony. - Kívánj akármit, megfizetem érte.
Mondotta az inas:
- Nem kívánok én sokat, szép királykisasszony, adj két csókot, s legyen a tiéd az aranyguzsaly.
Egy kicsit gondolkozott a királykisasszony, de bizony megcsókolta az inast, s szaladott vissza a szobájába.
Hanem volt, ami volt eddig, most jött csak az igazi. Harmadnap elõvette az aranytükröt, felakasztotta a falra, s csak várta, hogy jöjjön a szobaleány, bizonyosan tudta, hogy megáll elõtte. Hát csakugyan jön a szobaleány, meglátja a tükröt, odaszalad, belenéz, s abban a pillanatban elkezd a tükör muzsikálni, de gyönyörûségesen.
Szaladott a királykisasszonyhoz.
- Jöjjön, jöjjön, felséges királykisasszony, látott-e már muzsikáló tükröt?
Mennek az inas szobájába; hanem mikor beléptek, a tükör nem muzsikált.
- Hiszen ez nem muzsikál - mondotta a királykisasszony.
Szólt az inas:
- Csak állj elébe, szép királykisasszony, nézd meg magad benne!
Odament a királykisasszony, belenézett a tükörbe, egyszerre megzendült a muzsikája, s szólott olyan szépen, olyan keservesen, hogy a királykisasszonynak majd megszakadt belé a szíve.
- Add nekem ezt a tükröt - könyörgött a királykisasszony.
- Neked adom - mondta az inas -, hogyne adnám, de három csók jár érte.
De most nem is gondolkozott a királykisasszony, megölelte és megcsókolta háromszor azt a csúnya legényt.
Éppen abban a pillanatban lépett be a király. Szörnyû haragra gerjedt, amikor látta, hogy az õ leánya, az a világhíres szép királykisasszony csókolja ezt az undok, csúnya legényt.
- Ki a házamból - ordított a király -, ha kedves az életed! - S világgá kergette a leányát, világgá az inast.
Kimennek a városból nagy búsan, de csak a királykisasszony búsult, a legénynek nagy volt az öröme. Világért meg nem mondta volna, hogy ki és mi õ, úgy mentek, mendegéltek keresztül az országon, mígnem eljutottak az inassá lett királyfi városába.
A város végén volt egy fogadó, bementek oda, s ott azt mondta az inassá lett királyfi:
- Most én megmosdom, s te addig takarítsd meg a csizmáimat, hogy mehessek be a városba. Aztán majd visszajövök, te csak várj reám.
Szót se szólott a királykisasszony, vette a csizmát, s szépen megtakarította. Azzal a királyfi bement a városba, fel az apja palotájába, ott magára vette aranyos, gyémántos gúnyáját, befogatott hat paripát bársonyhintóba, s úgy hajtatott a vendégfogadóba a királykisasszonyért.
Bemegy a királykisasszonyhoz, s ez csak nézi, nézi, nem akar hinni a szemének.
- Emlékszel-e - mondotta a királyfi -, amikor azt mondtad, hogy még a cipõdet sem engednéd velem kitakaríttatni? No látod-e, én nem voltam olyan kevély, megengedtem, hogy te kitakarítsd az én csizmámat.
Nagyot nevetett a királykisasszony, nyakába borult a királyfinak, s mondta lelkes szóval:
- Már akármit mondtam, te az enyém, én a tied, ásó-kapa s a nagyharang válasszon el minket.
Mindjárt a hintóba ültek, behajtattak a király udvarába, s még aznap lett nagy hejehuja, dínomdánom, lakodalom.
Ma is élnek, hogyha meg nem haltak.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Benedek Elek - Többsincs királyfi és más mesék