A bugyuta ember

Volt egy bugyuta ember, de ha ez a bugyuta ember nem lett volna, most én sem tudnék mesélni róla. Olyan ember volt, hogy amit mondtak neki, mindent elhitt, amit rábíztak, mindent elfelejtett.
Egy napon megházasodott, élt nagy boldogságban a párjával. Boldogságuk talán még most is tartana, ha a búzájuk el nem fogyott volna.
Mondja neki a felesége:
- Nincsen lisztünk, menj el a vásárra, vegyél egy véka búzát, õröltesd meg, hogy kenyeret süthessünk!
Ment a bugyuta ember, hát összetalálkozott a szántóvetõvel. Õ egyre csak mondogatta, mondogatta hangosan, hogy el ne felejtse:
- Véka, búza, véka búza!
A szántóvetõ magára vette a mondást.
- Hogy mondhatsz olyat, hogy egy véka búza? Három véka van ebbe a földbe vetve. És máskülönben is, így kell köszönni egy szántóvetõ embernek?
Lemázolt neki két pofont.
- Hát hogy köszönjek? - kérdezte a bugyuta.
- Hogy az Isten áldja meg a munkájukat!
- No jó, majd máskor úgy csinálom.
Ment tovább, hát az árokparton verekedik két ember, rendkívülien. Leveszi a kapapját, rájukrikkant:
- Az Isten áldja meg a munkájukat!
- Hogy mersz ilyet mondani?
Megharagudtak rá, szétváltak és a bugyutának jól ellátták a baját.
- Hát hogy mondjam?
- Hogy válassza szét az Isten magukat.
- No, majd máskor úgy mondom.
Ment tovább. Egy falu templomából jött vele szemben egy esküvõi menet, a menyasszony, võlegény legelöl. Elébük ugrott a szegény bugyuta ember, jó hangosan mondta:
- Hogy az Isten válassza szét magukat!
- Most esküdtünk meg, és már ilyet kívánsz?
No, most kapsz tõlünk, hogy holtod napjáig megemlegeted.
Elverték alaposan.
- Hogy kellett volna mondanom?
- Tetted volna a botodra a kalapod, aztán "Ij, huj, huj, huj, huj!", éljeneztél volna minket.
No jó, máskor úgy csinálom!
Nem messzire onnan egy mészáros hajtott kínkeservesen vagy hat darab disznót az úton. Az emberünk mikor odért, kalapját a botjára tette, kurjongatott nagyokat:
- Ij, huj, huj, huj, huj!
A mészáros addig is alig bírt a disznókkal, mert szaladtak erre, szaladtak arra, most aztán teljesen szétriadtak.
Fogta a botját, jól ellazsnakolta a bugyuta embert, itt kapta a legtöbbet.

Forrás: Nagy Zoltán - Pórul járt szerelmesek