A bolond örökös

Volt egy öregember. Mikor halála óráját érezte közeledni, magához hívatta a három fiát.
- Egy bikám van, ez az egész örökségem. Nem tudk veletek igazságot tenni, a bikát nem tudomháromfelé osztani. Hát mind a hárman csináltassatok egy istállót. Ha készen lesztek, kiengedjük a bikát a vízre. Akinek az istállójába szalad, azé lesz a bika.
No, ebben mind a hárman megegyeztek. A két idõsebb mindjárt nekilátott az építésnek. Téglából, kõbõl raktak olyan istállót, hogy kastélynak is beillett volna. A legkisebb legény habajkós volt, úgy is hívták, hogy Bolond Istók. Az nem csinált semmit, az ujját sem mozdította, nevette a másik kettõt. Azok meg mérgesen ráförmedtek:
- Mit akarsz? Neked nem kell a bika? Te nem csinálsz semmit?
Mikor a két gyönöyrû istálló majdnem készen lett, a szép cseréptetõt tették rá, a habajkós legéyn odament az apjához.
- No, édesapám, szerezzen nekem egy kocsit meg egy lovat!
- Minek volna az neked?
- Majd én is csinálok istállót.
- Eredjél már, mit kezdenél most, mikor a két bátyádé készen van?
- Ne törádjön vlee, estére az enyém is készen lesz.
Megkapta Bolond Istók a kocsit meg a lovat. Kihajtott az erdõre, zöld ágakat vagdosott. Hazaérve leütött négy karót, befonta, körülkerítette az ágakkal.
- No, most már engedhetik a bikát a vízre!
Kiengedték a bikát, teleitta magát a patakon, aztán a zöldágas istállóra szaladt, mert éhes volt. Így Bolond Istóké lett a bika. A két testvérét majd megette a méreg, úgy haragudtak rá.
- Még ilyet! Még ilyet! Mennyit dolgoztunk, mennyit költöttünk, mégsem lett szerencsénk!

Forrás: Nagy Zoltán - Pórul járt szerelmesek