Az átváltozó halott

Valahol a hegyek között élt egy fiatal házaspár. Mikor az ember éjjelre járt a bányába, az asszony a fiatal pappal szûrte össze a levet. No, de csakhamar gyanút fogott az ember.
Egyik este úgy tett, mintha munkába indulna, de csak a kapuig ment.
Visszahúzódott az élõsövény mellettt, majd felmászott az ablakuk alatt álló eperfára, onnan leskelõdött, mi fog történni.
Látta, hogy a felesége a konyhában hozzákezdett a nagy sütéshez-fõzéshez, mintha lagziba készülne. Feltette a zsírt a masinára forrni, hogyha jön a fõúr, meg tudja vendégelni. Egyszer csak a kert felõl meghallotta az ember a suhogást, csakúgy csapta a pap a reverendát, surrant be az ajtón.
Mondta neki a menyecske:
- Jaj, kedvesem, még nem készültem el, sehogy sem állok. Vesse magát addig kényelembe!
Nem kellett kétszer bíztatni a papot, mert fáradt volt. Ledõlt a dikóra, és rögtön elnyomta az álom. Hanyatt feküdt, a száját eltátotta, és horkolt rettenetesen. A menyecske meg sürgött-forgott, többször kiszaladt a kamrába lisztért, tojásért, mit tudom én, miért.
Az urameg azalatt lemászott az eperfáról, belopózott. Hirtelen haragjában felkapta a forró zsírt a masináról, belezúdított a pap tátott szájába. Az asszony csak akkor ment be, mikor a szeretõje már fuldoklott a zsírban.
- Jaj, forgósteremtette, te ember, mit tettél? Vége az életünknek, téged ezért felakasztanak.
- Ne törõdj vele, asszony, van a faluban egy rettenetes hamis bika, majd segít az rajtam!
Elvitték a holttestet egy talicskán a parókia kapuja elé, szépne odaállították, mintha élne.
A gulyás nagyon korán hajtott másnap, majdnem sötétben, a bika meg mindig a gulya elején járt. Meglátta a papot, nekiment, összevissza taposta, törte. A csorás a végén ment a marháknak, mire a kapuhoz ért, ott feküdt a pap kinyúlva.
- Hej, vége az életemnek, mi lesz velem, hova tegem ezt a halottat, mert engem felakasztanak!
Ejnye, ejnye, biztosan menni akart valahova a fõúr, a bikám meg tönkretette, jaj, jaj!
A parókia elõtt rettenetes nagy fû nõtt az árokparton, lábánál fogva odahúzta a holttestet, betakarta a fûbe. Megnyugodott aztán, tovább hajtott, végezte a dolgát.
Déltájban eszébe jutott az útkaparónak, hogy le kellene verni a dudvát az útpartból. A falu végérõl kezdte a kaszálást, pontosan a pap kapujától. Alig suhintott egyet-kettõt, mikor megakadt a kaszája.
- Mi az ördög már ez?
Látja, hogy egy reverendadarab maradt a kaszáján. Jobban odanézett, hát még a haja szála is az égnek állt.
- Uramisten, vége az életemnek! A fõúr a nagy meleben kijött ide hûsölni, és agyonkaszáltam. Mit csinájak vele, hová tegyem?
Kaszált egy csomó füvet, betakarta holttestet, hogy ott püffedt estig a napon.
Estefelé ment érte. A vállára vetette, vitte a harangozó kertjébe. Sok almája termett a harangozónak, nagoyn õrizte, mert lopták a cigányok. Az útkaparó a halott nyakába akaszottt egy ütött-kopott vászontarisznyát, vetett bele hat-hét almát, és felültette egy alcsonyabb faágra.
Észrevette a harangozó kutyája a mozgást, csholni kezdett erõsen. A harangozó még usgyi akertbe egy karvastagságnyi bottal. Nem sokat teketóriázott, odasózott a tolvajnak amúgy magyarosan. A pap lefordult.
- Hû, vége az életemnek! A fõúr biztosan ki akarta próbálni, mit csinálok az almatolvajjal, és agyonütöttem! Mit csinájak vele, Uramisten?
No, kihirdette a harangozó másnap, hogy cigánygyovonás lesz. Mindegyikhez elházalt, hogy okvetlen menjenek el gyovnni. Mentek is csomóstól, ott állongottak az elõtérben.
De az asszonyok nem olyanok, mint az emberek, mindig furakodnak, tolakodnak. Elõször egy nagy cifra menyecske ment be gyovonni, letérdepelt. Akkorra már felöltöztette a harangozó a halottat rendesen, a stólát a nyakába akasztotta, kipóckolta, hogy csakúgy dülledtek a nagy szemei. Letérdepelt eléje a menyecske, meghúzta a stólát, hogy megycsókolja. A stóla nem engedett, a menyecske magára rántotta a papot. Megijedt, azátn esivalkodta magát, sivalkodott szakadásig.
Kívül a sok fiatal cigányember csak a fejét vakargatta.
- Mi a baja ennek a szegény asszonynak?
Végül berontottak. Hát látják, hogy a menyecske a földön, a pap meg ott hempereg rajta. Mérgükben útni-verni kezdték a papot. Azt hitték aztán, hogy õk verték agyon.

Forrás: Nagy Zoltán: Póruljárt szerelmesek