Pimasz Pintyõke Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy bejárhatatlan, illatos mezõ, behintve néhány vidáman zöldellõ bodzabokorral, és sok-sok apró mezei virággal. Itt élt egy cikázva repkedõ, gondtalan kismadár, Pimasz Pintyõke. Aprócska madár volt, még csak alig múlt el egy kis idõ azóta, hogy az utolsó tojáshéjdarabokat lerázta szárnyacskáiról, de tapasztaltabb tollas barátjától minden ügyes fortélyt eltanult. Ugyanis Pimasz Pintyõke legjobb barátja Rafinált Rigó volt, és Rafinált Rigó jóval többet hallott és látott már az illatozó réten, mint ifjonc pintypajtikája, elvégre sokkal elõbb, talán már egy fél nappal is korábban kikelt a tojásból. Rafinált Rigó el is látta bõségesen Pimasz Pintyõkét, ravasz jó tanáccsal. - Pintyõ, élvezetes tréfa lenne, ha torkodszakadtából csiripelve átsuhannál ott ni, a felett a kisimult kövön sütkérezõ Gyáva Gyík felett! - csipogta Rafinált Rigó, és Pimasz Pintyõke már emelte is a szárnyait, miközben Rafinált Rigó hozzátette: - De alacsonyan röpülj, egészen közel Gyáva Gyík komához, és jól nyissd ki ám a csõrödet! Szegény, öreg Gyáva Gyík, békés szunyókálásából felriadva oly nagy rémületbe esett, hogy azonmód kiújult rég elfelejtett betegsége: a lüktetõ, heves szívugrándozás. Rafinált Rigó, a mókás csínytettek nagymestere, sosem fogyott ki az újabb és újabb ötletekbõl, így mindig el tudta csipogni Pimasz Pintyõkének, mit kell tennie ahhoz, hogy jót mulassanak. Pimasz Pintyõke, Rafinált Rigó füttyszavára, ripsz-ropsz elcsente Pufók Pocok éléskamrájából a legízletesebb magvakat, fürgén összebogozta az árvalányhaj hosszú tincseit, és belecsípett a zöldellõ mezõn mélabúsan kérõdzõ Terka Tehén kajla füleibe. Egy verõfényes koradélután Pimasz Pintyõke észrevette, hogy a virágos rét mellett düledezõ házikó egyik ablaka tárva-nyitva van. Máris az ablak párkányára röppent, és kíváncsian bekukucskált a kulipintyó kicsinyke konyhájába. Odabent a ház egyetlen lakója, az õszkontyú Matild Mami tüsténkedett, fel sem tûnt neki az ablakban nézelõdõ kismadár. Bezzeg Pimasz Pintyõke, ki minden érdekességre azonnal felfigyelt, rögvest megpillantotta az asztal közepén álló piros fazekat, és minthogy sosem látott még ilyesmit, furdaló kíváncsisága egyre nagyobbra nõtt. Gondolt egyet, és beröppent Matild Mami picurka konyhájába, egyenesen a piros fazék felé. Úgy tervezte, a piros fazék peremére szállva tüzetesen megszemléli a furcsa edény rejtelmes belsejét, ámde amint megpróbált belekapaszkodni a fazék keskeny szélébe, váratlanul megcsúsztak pici lábai, és potty, Pimasz Pintyõke beleesett a fazékban úszkáló kihûlt krumplilevesbe. Szerencsére Matild Mami hallása a hosszú évek során semmit sem változott, így hamar meghallotta a levesesfazékból kiszûrõdõ, élénk szárnycsapkodást, életmentõ merõkanalat ragadott ráncos kezébe, és sürgõsen kihalászta Pimasz Pintyõkét a piros fazékból. - Jaj, te butuska, szeles kismadár - dünnyögte, mialatt puha zsebkendõjével óvatosan letörölgette Pimasz Pintyõke zsíros tollait -, hogyan találhattál ki ilyen elhamarkodott hebehurgyaságot, hogy épp az én krumplilevesembe röppenj? - A Rafinált Rigó, õ volt! Õ fütyörészte ezt nekem! - csiripelte harsogva a ragacsos tollú Pintyõke. - Magamtól sose tennék ilyet! - és huss, már ki is repült a nyitott ablakon, az illatos, végeláthatatlan mezõre, hogy megkeresse Rafinált Rigót, Matild Mami pedig mosolyogva integetett utána a kezében maradt zsírpecsétes, gyûrött zsebkendõvel.   Vissza a mese oldalra