Brühühü Brumi Hullámzó hegygerinceken és tükörsima tengereken túl, bodros bárányfelhõk alatt sziszegõ, szuszogó országban, annak is a legeslegközepén, van egy nyüzsgõ nagyváros, a nagyváros szélén pedig egy hatalmas, tarka állatkert. Szép, messzenyúló, dimbes-dombos, szinte már határtalan állatkert, esõillatú, magas pálmaházzal, csillogó vizû mély medencével, és rengeteg jóízû, tápláló eledellel, ami minden nap az állatok ölébe pottyan, mikor megérkezik az állatgondozó. Természetesen az állatkert lakói mindig is remekül érezték magukat, csak a kétlábúaktól hemzsegõ nagyváros rikoltozó lármáját és rikítózó fényeit nem kedvelték, ezért minden puha kényelem ellenére idõnként minden állatkerti jószág hazavágyódott. Vadászok gyûjtötték nagy gonddal az állatokat ebbe az állatkertbe, városlakó vadászok, akik jobban szerettek ropogós gabonapelyhet enni, mint rágós vaddisznópecsenyét, és inkább barátságot akartak kötni a karmos, körmös, patás és lábatlan jószágokkal. A világ minden tájáról hoztak egy-egy állatot, és az állatkert látogatóinak minden egyes állat bemutatta, hogyan viselkednek távoli hazájában élõ társai. Az Óperenciás-tengeren túlról jött bozontos sörényû, vérszomjas oroszlán mázsás erejû mancsaival bömbölve csapkodott, a Buggyoshasúak szigetérõl érkezett vicces kenguru ruganyos ugrásaival az állatkert egyik végébõl a másikba szökdelt, a fagyos Jéghegyeken túlról származó síkos bõrû, kövér fóka pedig kecses bukfenceket vetett az állatkert medencéjében. Jött ráncos fülû, szürke elefánt a Varázslók földjérõl, aki kunkori ormányát magasba emelve harsány trombitaszóval köszöntötte az állatkerti látogatókat, és neveletlen majmot is hoztak a Csokoládészínûek hazájából, aki majomhoz méltó grimaszokat vágott, és minden csemegét elfogadott, amit a látogatók feléje nyújtottak. Ámde a Sûrû Erdõk vidékérõl hozott óriásmedve nem volt hajlandó dühödten dörmögni, nem mutogatta rémisztõ szemfogait, és nem volt félelmetes. Viszont, szeretett kedves dalocskákat énekelni, kis virágokat szedett a látogatóknak, és mindig védelmébe vette a gyengébbeket. Sõt, néha elõfordult, hogy az óriásmedve elsírta magát. Az állatkert látogatói újból és újból elolvasták a medvebarlang mellé kitûzött figyelmeztetõ táblát, melyen az állt, "Óriásmedve, a Sûrû Erdõk vidékérõl. Vigyázat! Kifejezetten veszélyes!", de nem hittek a szakértõ feliratnak. Biztosak voltak abban, hogy ez az óriásmedve nem is medve, csak egy medvebõrbe bújtatott nagyobbacska rágcsáló, hisz egy igazi, "kifejezetten veszélyes" óriásmedve sosem viselkedne úgy, ahogy ez a medve teszi. Persze az állatkert látogatói épp úgy nem tudták, ahogy a városlakó vadászok sem, mikor rátaláltak a Sûrû Erdõk vidékén az óriásmedvére, hogy õ nem akármilyen óriásmedve, mert õ Brühühü Brumi, a mimózalelkû medvebocs. Õ sohasem ártott senkinek, épp ellenkezõleg, minden kis állatkát megsegített a Sûrû Erdõk vidékén, és ha szamócaszedés közben véletlenül széttaposott egy aprócska csigaházat, esetleg tomporába harapott egy mérges szömörce, vagy medvemamája összeráncolta torzonborz szemöldökét, bizony elpityeredett. Brühühü Brumi kiskorú medve volt, még csak medvebocs, de ezt a városlakó vadászok nem sejtették, hiszen a pici Brühühü Brumi mérete az õ szemükben óriásinak számított. Való igaz, Brühühü Brumi termete oly nagy volt, mint egy kisebb traktortöpörtyû, de például mamája kettõ, papája három traktortöpörtyû nagyságúra nõtt, ez az óriásmedvék esetében teljes mértékben megszokott dolog. Miután Brühühü Brumi a kellemesen tágas, lakályos állatkerti medvebarlangba érkezett, az állatgondozók rövidesen rádöbbentek, arra hogy Brühühü Brumit képtelenek vicsorgó óriásmedvévé bosszantani. Sokféle ravasz praktikával próbálkoztak, de hiába. Ha Brühühü Brumi talpát megcsiklandozták, olyasformán kacarászott, akár egy repkedõ, piciny gerlice, ha meglengették elõtte az édes medvecukrot, azt kiáltozva, "Nem kapsz belõle!", szánalmasan a hasát simogatva szívettépõ zokogásba kezdett, ha pedig egy váratlan ordítással ráijesztettek, akkor azon nyomban hanyatt vágódott. Hosszas töprengés után az állatgondozók úgy döntöttek, nem veszõdnek tovább Brühühü Brumi feldühítésével, hanem egyszerûen hazaküldik õt. Így történhetett meg az, ami azelõtt még soha nem fordult elõ a városlakó vadászokkal: az óriásmedvét a barátságos, városszéli állatkert gondtalan lakói közül, vissza kellett vinniük oda, ahonnan elhozták, a messzi Sûrû Erdõk vidékére, az óriásmedvék eredeti hazájába. Otthon Brühühü Brumi hamarosan ismét megtalálta szeretett medveszüleit, és azóta talán már három, vagy akár négy traktortöpörtyûnél is nagyobbra nõtt.   Vissza a mese oldalra