|
A megszomjazott urak
Egyszer mátyás király vadászatról tartott
hazafelé az urakkal. Egy nádas mellett haladtak el, s látta
a király, hogy nagyon lankadtak a nádak, szomjazták az
esõt. Meg is jegyezte:
- Hej, esõ kellene már a nádra is, ahogy elnézem.
Megmosolyogták az urak Mátyást.
- Felséges királyunk, ugyan miért kellene esõ a
nádra, mikor mind vízben áll?
Mátyás csak hallgatott, de magában forralt valamit.
Estére meghívta az urakat vagyorára, de mindegyikük
lábáról lehúzatta a sarut, s a lábukat vizes
dézsába lógatta, úgy ültek az asztal mellé.
Volt aztán minden az asztalon, ami szem-szájnak ingere, csak éppen
ital nem volt egy csepp sem. Megszomjaztak erõsen az urak, de nem mertek
szólni. Egyikük aztán nagy sokára megjegyezte:
- Fenséges királyom, köszönettel vettük a vacsorát,
a finom ennivalókat, de italról nem gondoskodtál, pedig
majd kiszárad a torkunk.
Azt mondja Mátyás huncutul:
- Ejnye, ejnye, mindegyikõrök lába vízben áll,
ti pedig szomjúságról beszéltek?
Értették az urak, és elszégellték magukat.
Többet nem mosolyogták meg a királyt, bármilyen furcsát
mondott.
|
