|
Mátyás király meg a székely ember lánya
Mátyás királynak, amikor még legényember
volt, volt egy hû szolgája. Gondolt egyszer valamit a király,
s azt mondta ennek a hû emberének:
- Van kint az országút mellett egy kõ. Menj ki az országútra,
állj a kõ mellé. És minden ember, aki csak az országúton
elmegy, kerítsd oda, hogy azt a követ nyúzza meg. Ez a király
parancsolata, ez a király akarata! Jutalmat ad érte!
Így akarja kipróbálni a népe eszét!
Kimegy a hû szolga, s odaáll a kõhöz. S mondja a parancsot.
Azzal s a jutalom ígéréssel sok embert odakerített,
de megannyi a vállát húzogatta.. S mind csak azt mondta:
- Ugyan már! Hogy nyúzzunk meg egy követ?
Volt, aki próbálta, volt, aki meg sem próbálta.
Egyszer egy székely ember is ment arra a lányával. Azt
is odakerítette a szolga, hogy segítsen azoknak, akik épp
próbálták volna a nyúzást. Egyszer csak azt
mondja a lányocska, ahogy a többiek ott nyúlkálódnak
s tanakodnak:
- Apám, menjen fel kend Budára Mátyás királyhoz
és mondja meg neki, hogy vétesse elõbb a kõnek a
vérit, akkor majd megnyúzzuk!
Ránézett a székely ember a lányára, s bólintott.
S ment egyenest Budára, Mátyás királyhoz.
Azt mondja Mátyás király a székely embernek, feleletül
a kérésre:
- Hát te honnan tanultad ezt, te székely ember, hogy én
elõbb vérét vétessem a kõnek? Furfangos ember
vagy te!
A székely ember nem akart más tudásával díszelegni,
még a lányáéval sem. Elmondta szépen, hogy
van egy lányocskája, annak a fejébõl való
ez a gondolat. Mátyás király nézett egyett. De tetszett
neki az egyenes szó. Adott a székely embernek egy csomó
pénzt, meg két szem diót.. S azt mondta neki:
- Vidd el ezt a lányodnak. Ültesse el õket, de olyan földbe,
hogy fa nélkül megnõjenek. Akkor jöjjön fel hozzám.
Mert jutalmul talán feleségül is veszem!
A székely ember, mit tehetett, hazavitte a két diót, s
odaadta a lányának. Azt mondta neki:
- No, most neked is adott Mátyás király bajt eleget!
A lányocska azonban csak mosolygott. Egyszeribe föltörte, s
megette a két diót.
És csak várt. Mátyás király is várt.
De most már csak a lány válaszát várta, nem
a kõ megnyúzását. Amellõl hû szolgájaát
is visszarendelte.
Egy idõ múlva azt mondja a lány az apjának:
- No, most már menjen fel apám Mátyás királyhoz.
Mondja meg neki, hogy márkifejlõdtek a diók.
A lány két kis keblecskéje volt az. A székely ember
fölment most is szépen Budára, megvitte Mátyás
királynak az üzenetet. Mátyás király meghallgatta
az üzenetet. Gondolkodott, s adott a székelyembernek két
szál kendert. S õ meg, Mátyás király, azt
az üzenetet küldte a székely lánykának, hogy
abból a két szál kenderbõl, s nem többõl,
csináljon fõkötõt a király rezidenciának.
S adott most is a székely embernek egy csomó pénzt.
A székely ember azt a két szál kendert szomorúan
vitte haza a lányának hogy csinál abból fõkötõt?
Mondta is a lányának:
- Most adott csak a király bajt neked!
S szóról szóra elmondta a király parancsát.
De a lány látott az udvaron két szál forgácsot.
Felvette, s azt mondta az apjának:
- Vigye fel kend ezt Mátyás királynak, és mondja
meg neki, hogy csináljon ebbõl a két forgácsból
szövõszéket, csöllõt, vetélõ fát.
Akkor majd én is csinálok rajta fõkötõt, abból
a két szál kenderbõl, amennyi kell.
A székely ember ismét megjárta Budát. Mátyás
király most azt felelte:
- Mondd meg a lányodnak, hogy tele van a padlásom lukas korsóval.
Ha azt mind befoldja, herceget kap férjül!
Visszaüzent erre a székely ember lánya, hogy õ szívesen
megfoldja a korsókat, csak a visszájukról. A király
fordíttassa ki elõbb a korsókat, mert színérõl
semmit sem lehet szépen megfoldani. Mátyás király
erre azt üzente neki, a székely emberrel, annak a jó eszû
kislányank:
- Mondd meg a lányodnak, hogy ha igazán olyan nagyon okos, akkor
jöjjön föl õ is Budára hozzám, de úgy,
hogy se az úton, se az útfélen, se öltözve, se
öltözetlen. Ha olyan okos is, mint okos, én magam veszem feleségül.
Hozzon ajándékot is, mégpedig úgy, hogy mégse
hozzon, amikor pedig belép, köszönjön is, ne is!
- No most már tetézve adott bajt neked a irály! - mondta
otthon a szegény székely.
De a lány egyszeribe fogott egy verebet, szitába tette: az lesz
az ajándék. Volt az apjának egy nagy hálója,
ruhaként azt vette föl. Volt az apjának egy szamara, annak
megfogta a farkát, elindította maga elõtt, s ment a nyomán.
Így nem az ország útján ment, hanem a a szamár
nyomán. Amikor odaért a királyhoz, épp csak meghajtotta
magát, de nem szólt, vagyis köszönt is, nem is. Ruha
helyett hálóba volt, vagyis föl is volt öltözve,
nem is. Elõvette a szitát, megmutatta a verebet. Az persze rögtön
elrepült. Vagyis volt ajándék, mégse lett. Mivel pedig
nemcsak okos volt, hanem dolgos is, meg szép is, Mátyás
király rögtön fölkelt a trónusáról,
egyszeribe megcsókolta, kezt fogott vele, megmátkásodtak.
Meglett a nagy bál, olyan bál volt, hogy a Duna vize egyszer s
akkor válott volt borrá, mikor Mátyás királynak
lakodalma volt.
Nagyon jól éltek egy darabig, míg új házasok
voltak! De egszer nagy sokadalom lett a városban. Nagy vásár
Budán! Amint a szekerek összegyúróztak, egy szegény
embernek a kancája lefeküdt, és csikót ellett, de
egy más embernek a szekere alatt. Mikor szegény ember meglátta,
hogy kancája megcsikózott, ki akarta húzni a másik
szekér alól, ami elõtt nem is voltak lovak. De az az ember,
akié a szekér volt, nem engedte: azt mondta, hogy a csikót
az õ szekere csikózta! Felpanaszolták végül
a királynak is a dolgot. De bizony azt mondta Mátyás király
is, hogy azé a csikó, akinek a szekere alatt találták.
Nagyon megbúsulta szegény kárvallott ember magát.
No de, ahogy kijönnek a törvényházból, mit hall?
Azt, hogy a királyné még okosabb, mint az ura. Elhatározta,
hogy bemegy a királynéhoz, s attól kér tanácsot,
sõt igazságot. Be is ment rögtön Mátyás
király feleségéhez, s elpanaszolta neki a baját.
Azt mondja neki a királyné, a hajdani okos székely lányka:
- Ó, te szegény ember! Látszik, hogy szegény meber
vagy! No de én segítek rajtad! Menj el, és szerezz egy
hálót és egy evezõt, olyant, amivel a vízben
szokás halászni s evezni. Menj ki a mezõre , és
ott a homokban csapkodj az evezõvel, mintha a halat kergetnéd
a háló felé, a hálóval pedig csinálj
úgy, mintha halásznál.
Úgy is tett a szegény ember. És a király arra járt,
meglátta. Rögtön behívatta, hogy micsoda szamár
ember kend, hogy a homokban halat keres! Mondja rá a szegény ember
azt, amire a királyné tanította:
- Bizony, nincs ott hal! De a szekér aljának sincsen csikója!
- Hej, te szerencsétlen ember, tudom, hogy a feleségem tanácsolta
neked ezt! No, neked ez nem baj, neked visszarendelem a csikódat. De
a számadásnak nincs vége a megszégyenítésemért!
A király úgy megharagudott, hogy a felesége ilyen tanácsot
adott a szegény embernek, hogy rögtön bement a feleségéhez,
ráripakodott, hogy eltakarodjék azonnal a házból,
a nap meg ne süsse többet!
Azt mondta erre az asszony, ismerve ura hirtelen természetét:
- Nem bánom, elmegyek, akár tüstént, csak engedd meg,
hogy amit legjobban szeretek s kedvelek, azt elvihessem magammal!
Azt mondta erre a király:
- Azt jó szívvel megengedem.
Még aznap elköltözött az asszony egy kis házba,
amelynek még üveg sem volt az ablakán, csak hártya.
Tudta, hogy az urának olyan szokása van, hogy ha este lefekszik
a paplanos ágyba, rögtön igen mélyen elalszik. Hát,
hogy este lett, négy emberrel odament, a paplannak négy szegét
megfogatta, és elvitette a királyt is oda, ahová õ
költözött, abba a hártyás ablakú házba.
Amikor Mátyás király másnap megébredett,
és látja, hogy alig lát ki az ablakon, azt mondja:
- Mi az? Hol vagyok? Ki merte ezt tenni velem?
Azt mondja csendesen a királyné:
- Megengedted, hogy elvigyem magammal, amit legjobban szeretek; hát elhoztam
magammal!
Erre megcsókolták egymást, és bár máig
se haltak volna meg!
Forrás: Tóth Renáta (Renii)
Illyés Gyula - Hetvenhét magyar népmese
|
