|
Mátyás király
és a fát ültetõ öregember
Mátyás király, ahogy jött-ment az országban,
egyszer meglátott egy öregembert, ahogy a kertjében
fát ültetett.
- Kinek ülteti azt a fát? - szól oda neki. - Hiszen
maga már annak a termésébõl sohasem eszik.
- De remélem - válaszolta a szegény ember -, ha
megsegít az Isten, még én is ehetek belõle.
Aztán meg jó lesz az unokáimnak.
- No, szeretném én azt látni! - mondta Mátyás
király. - Ha megéri az elsõ termést, hozzon
kóstolót nekem is Budára, a palotámba.
Akkor ismert rá az öregember, hogy ez maga Mátyás
király volt. Hát lekapta hamar a süvegét,
de akkora a király már messze járt.
Telt-múlt az idõ, szép fává fejlõdött,
meghozta az elsõ termést. Az öreg kiválasztott
három szép körtét, és felvitte a királynak.
Ahogy odaér, az õr nem akarta beengedni. Mondta neki,
hogy a királynak ígérte a három szép
körtét, azt akarja bevinni. A strázsa erre azt felelte,
hogy jól van. Ezért biztosan kap majd valami nagy borravalót.
Hát beengedi, ha megfelezi vele. Mit volt mit tenni, a szegény
ember beleegyezett. Mátyás király pedig meghallotta
belülrol, hogy mit beszélnek odakint. Megköszönte
szépen az ajándékot, aztán adott érte
három kis pofont azzal, hogy ezt jó erõsen felezze
meg az õrrel. Az öreg lement, aztán két akkora
pofont kevert le a strázsának, hogy még a kalap
is leröpült a fejérõl.
Mátyás király jót nevetett az ablakban,
visszahívta az öreget, és dupla borravalót
adott neki.
|
