|
A kártyás ember
Krisztus urunk a földön járt Szent Péterrel,
mindenfelé eljutottak, még a kártyás emberhez
is.
A kártyás ember magában lakott, nem volt senkije,
csak a kártyája volt egyedüli szórakozása.
Ott járkált az udvaron, mikor megállt a ház
elõtt Krisztus urunk meg Péter.
- Jó estét!
- Adjon Isten maguknak is.
- Te jó ember, tudom, hogy szeretsz kártyázni,
és többet nyersz, mint veszítesz. A nyereménybõl
csak annyit hagysz magadnak, ami okvetlenül fontos: ennivalóra,
innivalóra, cigarettára, miegymásra, a többit
nem bitangságokra költöd, hanem jótékony
célokra adod, a szegényeknek, a betegeknek, az egyháznak.
Jóságodért megjutalmazlak, három kívánságod
teljesítem. Mondd, mi legyen az!
- A lelked üdvösségét kérjed!
A kártyás ember eleresztette a füle mellett, amit
Péter mondott.
- Uram Teremtõm, add meg nekem, hogy a kártyában
mindíg nyerjek.
- Jól van, megadom, fiam. Akármerre mégy, te fogsz
nyerni. Mi a második kívánságod?
- A házam elõtt van egy pad, aki oda leül, az onnan
ne tudjon elmenni, míg azt nem mondom, hogy "Mehetsz".
- Ezt is megadom neked. Mi a harmadik?
- Van nekem egy szép gyümölcsöskertem. Aki oda
bemegy, felmegy a fára, akadjon fel az orránál
fogva.
- Az is meglesz, fiam.
Ezzel kezet fogtak, elbúcsúztak egymástól.
Másnap éppen a kapuban cigarettázott, mikor jött
érte a halál.
- No, jó emeber, küldve vagyok, nincs tovább az életed,
viszlek a túlvilágra.
- Jól van. Míg beugrok a kabátomért, üljön
a ház elébe a padra.
Leült a halál, a kártyás ember meg nyugodtan
lefeküdt, csak hajnaltájban kukkantott ki az ablakon. A
halál mozdulni sem tudott, ott gubbasztott a padon.
- Még most is itt vagy?
- Bizony itt.
- Miért nem kotródsz el?
- Próbáltam már, de nem tudok. Segítsél
rajram, mert mindjárt rámvirrad, falu csúfja leszek.
- Eszem ágában sincs. Nem szabadítlak, mert magaddal
viszel.
- Dehogy viszlek, csak mondd meg, meddig akarsz élni!
- Legalább száz esztendeig.
- Száz év múlva jövök, csak ments meg!
- No, akkor mehetsz.
Elment a halál, hogy vissza sem nézett. Nagysokára
letelt a száz esztendõ. A küszöbön ült
a kártyás ember, este volt, mikor kopogtatott a halál.
- Szegény ember, küldve vagyok, elviszlek, nincs tovább
életed.
- Jól van pajtás. Míg szedelõzködök,
szedjél a tarisznyámba egy kevés almát,
hadd vigyünk belõle a tulvilági szenvedõknek.
Kiment a halál, felmászott a létrán, szedte
a szép almákat. Egyszer csak egy vékonyabb gallyra
lépett, megbillent a halál, és fennakadt az orránál
fogva. Vonított ész nélkül, nem tudott leesni.
A szomszédok átkiabáltak:
- Szomszéd, menjen a kertjébe, valaki bajban lehet, mert
átkozottul vonít.
- Hadd vonítson, miért ment oda!
Kiballagott aztán késõbb.
- Itt vagy még mindíg, bitang?
- Itt.
- Miért nem mégy el?
- Nem tudok, szabadíts meg, könyörülj rajtam,
mert nagyon szenvedek.
- Nem szabadítlak, mert magaddal viszel engem is.
- Nem viszlek, csak mondd meg, meddig akarsz élni!
- Legalább száz esztendeig.
- Száz év múlva jövök érted, csak
ments meg!
- No, akkor takarodsz ki a kertembõl?
De bizony letelt lassan a második száz esztendõ
is, jött megint a halál.
- Pajtás, küldve vagyok, mert letelt a második száz
esztendõ. Mennünk kell a túlvilágra.
- Nem bánom, pajtás, mert erõsen megöregedtem,
szívesen veled tartok.
Elindultak együtt. Mentek mendegéltek, míg a menyország
kapuja elé értek. Szent Péter nyitott kaput.
- Tessék, Péter, itt van a kártyás ember!
- Ûûûû - szörnyûlködött
péter -, ismerlek pajtás, de a mennyben nincs hely számodra.
Kár, hogy nem hallgattál rám, mikoris a füledbe
súgtam, hogy a lelked üdvösségét kérjed
Krisztus urunktól.
- Akkor hova menjek?
- Mars a pokolba!
Zörgetett a kártyás ember a pokol kapuján,
kikukucskált egy ördög.
- Ki vagy?
- Én vagyok a kártyás ember.
- Már régen vártunk, még csak most értél
ide?
- Lejárt az idõm, itt vagyok.
- Gyere, akkor majd kártyázunk!
- Van kártyátok?
- Nem tudod, hogy a pokolban gyártják? Milyet hozzak:
használtat vagy újat?
- Újat hozzál, az simábban, könnyebben megy.
Ferbliztek négyen, de mindíg a kártyás ember
nyert, nagy halom pénz volt elõtte. Megharagudott rá
az egyik ördög.
- Halljátok - biztatta a többit -, ne ferblit játszunk,
huszonegyet, õ tartsa a bankot!
Úgysem nyertek az ördögök, mindíg a kártyás
embernek lett szerencséje. Végül ráuntak.
- Hajítsuk ki, ezzel úgysem bírunk!
Két ördög fogta, egy meg fenéken billentette,
kilódították a pokol kapján. A kártyás
ember nem kellett sem a mennyorszában, sem a pokolban, azóta
is ül a mannyország feljáróján.
|
