A PARASZT MEG AZ ÖRDÖG Volt egyszer egy eszes, furfangos paraszt, sokat lehetne mesélni a tréfáiról, de én itt most csak a legkülönbet mondom el: azt, hogyan tette egyszer bolonddá az ördögöt. Úgy kezdõdött a dolog, hogy a paraszt egyszer kint dolgozott napestig a földjén. Mikor bealkonyodott, hazafelé készült, de mint jó gazdához illik, mielõtt elindult, még egyszer körülnézett, rendben van-e minden. Hát ahogy így vizsgálódik, mi nem akad a szemébe? Valami villódzik a szürkületben: nagy halom parázs izzik a szántóföldje közepén. Igen elcsodálkozott, hiszen az elõbb még nem volt ott semmi. Odaballagott megnézni, mi az. Valódi tüzes zsarátnok volt, és egy kis fekete ördög kuporgott a tetején. - Csak tán nem kincsen kotlasz? - kérdezte a paraszt. - De bizony azon - felelte az ördög -, mégpedig nagy kincsen! Több abban az arany meg az ezüst, mint amennyit te egész életedben láttál! - No, akkor jól van - folytatta a paraszt a beszélgetést -, a kincs az én földemben van, tehát az enyém. - Nem bánom, tiéd lehet - állt rá az ördög -, de csak egy feltétellel: ha két esztendõn át nekem adod annak a felét, ami a földeden terem. Pénzem van dugig, aranyra-ezüstre akár rá se nézzek, de a föld gyümölcseit nagyon megkívántam. A paraszt gondolkodott egy percig, aztán belement az üzletbe. - Rendben van - mondta -, de hogy ne legyen vita az osztozkodásnál, egyezzünk meg: ami a föld alatt van, az az enyém, ami meg a föld fölött, az a tiéd. Az ördögnek tetszett az alku, el is fogadta. Igen ám, csakhogy az agyafúrt paraszt abban az esztendõben egyebet sem vetett, mint répát! Mikor eljött a szedés ideje, jelentkezett az ördög a részéért. - Kaszát hozzak, vagy úgy téped puszta kézzel? - kérdezte a paraszt. - Hogyhogy? - hüledezett az ördög. - A répát? - Azt nem, csak a levelét! - mondta a paraszt. - Nem emlékszel az egyezségre? Ami fölül van, az a levele, azt mind elviheted. Nekiállt, s nagy vígan szedegetni kezdte a földbõl a szép kövér répafejeket. Az ördög dühösen vakarta az üstökét. - Most az egyszer te jártál jól - füstölgött -, de jövõre nem ér a kikötésed; jövõre fordítva lesz: ami a föld alatt van, az enyém, ami a föld fölött, a tiéd. Megértetted? A paraszt vállat vont, sodorított egyet a bajszán, hogy az ördög észre ne vegye valahogy a somolygását, és ráhagyta: - Nekem úgy is jó, legyen a kedved szerint. Az ördög morgott valamit, s elinalt. A paraszt meg fölszántotta a földjét, s az egészet bevetette tiszta búzával. Mikor a gabona beért, nekiállt és mind egy szálig learatta. Épp az utolsó kévét hányta föl a kocsijára, mikor nagy dérrel-dúrral megjelent az ördög. - Hohó! - kiabálta már messzirõl. - Hallod-e, hékás, hová viszed azt a búzát? - Haza, a csûrömbe - mondta a paraszt. - Hát nekem mit hagytál? - kérdezte az ördög. - Mindent, ami a föld alatt van - hangzott a felelet. És az ördög nem talált mást, mint a puszta tarlót. Rettenetesen megdühödött és egy sziklahasadékon át lerucskázott egyenest a pokol fenekére. Így lett a furfangos paraszté a kétesztendei termés is meg a kincs is. Vissza a mese oldalra