A BÖLCS PÁSZTORFIÚ Volt egyszer egy pásztorfiú, az minden kérdésre olyan okosan meg tudott felelni, hogy messze földön híre járt a bölcsességének. Fülébe jutott a dolog a királynak is, de az egy szót sem hitt az egészbõl. - Ostoba mendemonda, semmi más - jelentette ki, valahányszor a pásztorfiú bölcsességét emlegették elõtte. Hanem az udvarbéliek addig unszolták, míg a végén engedett a kérésüknek, és maga elé hívatta a fiút. - Három kérdést adok fel neked - mondta. - Ha mind a háromra megfelelsz, fiammá fogadlak, s itt fogsz lakni nálam a palotában. De ha csak egyszer is elvéted a feleletet, mehetsz vissza a birkáidhoz! - Uram királyom, állom a próbát - felelte a fiú. Nagy csend lett a trónteremben, meg lehetett hallani még a légy szárnyának a zizegését is. Akkor a király föltette az elsõ kérdést: - Mondd meg nékem, hány csepp víz van a tengerben! - Uram királyom - felelte a fiú -, csak arra kérlek, állítsd meg a világ valamennyi folyóját, ne hordjanak több vizet a tengerbe, amíg meg nem számolom, hány csepp van benne. - Rendben van - mondta a király -, erre jól megfeleltél. Lássuk, megfelelsz-e a második kérdésemre is. Meg tudod-e mondani, hány csillag van az égen? - Uram királyom, megmondom, csak elõbb adass egy ív papirost. Hozták a király tollnokai máris a papirost. Kuncogva nyújtották át a fiúnak, azt hitték, azon akarja kiszámolni, hány csillag van az égen. A fiú azonban semmit nem számolt, hanem fogta a papirost, és telerajzolta parányi fekete pontokkal. Annyi pontot pötyögtetett rá, hogy aki látta, nyomban káprázni kezdett tõle a szeme. Mikor elkészült a rajzolással, átnyújtotta a papírlapot a királynak. - Annyi csillag van az égen, ahány pont a papíron, csak össze kell számolni. Most aztán megnyúlt ám a tollnokok képe is; megijedtek, hogy a király még utóbb velük számláltatja meg a pontocskákat. A királynak pedig egyre jobban megtetszett a talpraesett pásztorfiú. Már egészen kedvtelve nézegette, mikor föladta a harmadik kérdést: - Még csak azt mondd meg, fiam, hány percbõl áll az örökkévalóság. A fiú egy kicsit gondolkodott, aztán így felelt: - Messze Pomerániában emelkedik a híres Gyémánt-hegy, akkora, hogy belefárad az ember, mire körüljárja. Arra a hegyre minden századik esztendõben leszáll egy parányi madárka, és hozzáfeni a csõrét. Mikorra az egész hegy elkopik ettõl, akkorra telik le az elsõ másodperc az örökkévalóságból. - Jól van - mondta a király -, megálltad a próbát, egy bölcs sem felelhetett volna különbül. Mától fogva itt lesz a lakásod a palotámban, és ezennel ország-világ elõtt fiammá fogadlak. Vissza a mese oldalra