Állatmesék
|
A legszebb magyar népmesék Kacor király Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, s annak volt egy macskája. Ez a macska olyan falánk volt, hogy minden fazékba, minden lábasba beleütötte az orrát. A szegény asszony megelégelte a macska falánkságát, s egyszer, mikor a macska a tejeslábast egészen kiürítette, fogta a seprût, jól megverte, s mondta neki: -Kitakarodj a házamból, fel is út, le is út, többet ide be ne tedd a lábadat! No, szegény macska mehetett világgá. Elindult nagy búsan, kiment a faluból, kódorgott erre-arra, mindenfelé, aztán egy hídhoz ért, ott leült, s dorombolt magában nagy búsan. Amint ott üldögélne, látja, hogy ott üldögél egy róka is. Szépen odasettenkedik, s elkezd a róka farkával játszani. Megijed a róka, visszafordul, nézi a macskát, nem tudja elgondolni, mi az isten teremtése lehet, ilyen állatot még nem látott. Visszahõköl egy kicsit, de vissza a macska is, mert még õ sem látott rókát világon való életében. Mind a kettõ megijedt a másiktól. No, hanem mégis a róka szólalt meg elõször. Kérdi a macskától nagy szepegve: Ki légyen az úr? Mindjárt nekibátorodott, s mondotta is nagy büszkén: Mit, hát te nem ismersz engem? Tudd meg, hogy én Kacor
király vagyok. Nincs az az állat, aki ne félne
éntõlem. Jól van mondotta Kacor király -, hát
elmegyek veled. Egyék felséged, egyék, ne éhezzék,
mint otthon. Egyszer jön arra egy nyúl, s a róka már messzirõl rákiáltott: Szaladj innét, te szerencsétlen, nem tudod, hogy nálam
alszik Kacor király? Ha felébreszted, vége az
életednek! Hát te hova szaladsz, talán bizony a kopók kergetnek?
Jaj, lelkem medve komám, ne jöjjön erre, mert ha
Kacor királyt felébreszti, vége az életének,
vége az enyémnek is! - Jaj, istenem, mi lesz velünk, ha Kacor király felébred, s elindul az erdõben?! Volt ott mindenféle állat: farkas, õz, szarvas, varjú, sas, holló, s mind szörnyen meg voltak ijedva, nem tudták, hogy mit csináljanak. Azt mondta egyszer a nyúl: - Mondok én valamit. Álljunk össze, ahányan vagyunk, csináljunk nagy vacsorát, s hívjuk meg Kacor királyt; ha a róka komához elment vacsorára, eljön mihozzánk is. - Biz az jó lesz mondotta a varjú -, én, ha megbíztok bennem, elmegyek róka komához, s meghívom Kacor király õfelségét. Bezzeg, hogy megbíztak benne, hogyne bíztak volna, hadd menjen a varjú. Elmegy a varjú a róka komához, köszön illendõképpen, mondja, hogy mi jóban jár. - Jól van mondja róka koma - , mindjárt bemegyek, megnézem, hogy felébredt-e, s elmondom a kívánságotokat. Bemegy róka koma, s hát éppen akkor dörzsöli a szemét Kacor király, nagyokat nyújtózkodik, hogy ropog belé a csontja. No, mi hír, barátom? kérdi Kacor király.
Jól van, mehetsz. Mondd a varjúnak, hogy elmegyek. Aközben Kacor király is nekikészülõdött, jó hegyesre kipödörte bajuszát, s elidult róka komával a vendégségbe. Elejükbe jött a varjú, s úgy mutatta az utat, de a világ minden kincséért sem mert volna leszállni a földre, hanem repült egyik fa tetejérõl a másikra, s úgy károgta: Erre, erre! Jaj, jaj kiabált anyúl -, ott jõ Kacor
király, még felszúr a bajuszára! |