A farkas és a hét kecskegida
Élt egyszer egy kecske mama, akinek volt hét kis gidája. Egy napon
így szólt a gyermekeihez:
- Kedveseim, kimegyek az erdore élelemért. Ne nyissatok ajtót senkinek,
mert ha a farkast beeresztitek, felfal valamennyiotöket. Érdes hangjáról
és fekete mancsáról ráismertek majd.
- Ne aggódj anyácska, ígérjük nem nyitjuk ki az ajtót - válaszolták
a kisgidák.
Miközben a kecskegidák búcsúzkodtak, a farkas lesben állt egy közeli
bokorban. Hamarosan megjelent a kecskék házánál. Kopogtatott az ajtón,
majd így szólt:
- Drága gyermekeim, anyácskátok vagyok. Hazaértem, eresszetek be!
A kisgidák így feleltek:
- a mi édesanyánknak nem ilyen érdes a hangja! Te a farkas vagy! nem
nyitunk ajtót.
A farkas fogta magát, és vásárolt egy darab krétát. Megette, hogy
a hangja lágyabb legyen, és visszament a házhoz. Kopogott az ajtón,
majd így szólt:
- Drága gyermekeim! Engedjétek be anyácskátokat!
Ám a legidosebb testvér észrevette a farkas fekete mancsát az ajtó
alatt, és azt mondta:
- A mi édesanyánknak nem fekete a lába. Te a farkas vagy!
A farkas felkerekedett, szerzett egy kevés lisztet és beszórta vele
a lábát, hogy szép fehér legyen. Aztán visszament a kis házhoz és
ismét bekopogott az ajtón.
- Gyermekeim, édesanyátok jött meg. Nyissatok ajtót.
A hét kisgida így válaszolt:
- Mutasd a lábad!
A farkas vigyorogva nyomta az ajtóréshez fehér lábát.
- Édesanyánk az! A mi igazi édesanyánk! - örvendezte a kecskegidák,
s nyomban kinyitották az ajtót.
- Hrm! Haarmm! Hrm! - rontott be a farkas.
- Segítség! Segítség! - kiabálták a kisgidák, és kétségbeesetten próbáltak
elrejtozni a farkas elol.
Az egyik az asztal alatt, a másik az ágy alatt, a harmadik a kemencében,
a negyedik a konyhában, az ötödik a szennyes kosárban, a hatodik a
szekrényben, a hetedik pedig az órában talált menedéket.
A farkas felkutatta és fel is falta mindegyiket, csak a legkisebbiket
nem találta sehol; éppen azt, aki az órába bújt.
- Hmm, finom kis pecsenye lesz! - gondolta, s már az óra körül szaglászott.
A kisgida remegett a félelemtol. Ám akkor váratlanul megszólalt az
óra? egy, ketto, három, - ütötte.
- Oh! Ideje lepihennem! Amúgy is teljesen jóllaktam - mondta a farkas,
s azzal kiment a házból.
Nem sokkal ezután megérkezett kecske ma-
ma. Szegény! Micsoda látvány fogadta. Az ajtó tárva nyitva, az asztal
és a székek felborogatva, az edények összetörve, a lepedok, a takarók
a földön szanaszét hányva.
Kecske mama egyre csak a gyerekeit kereste, de nem találta oket.
- Jaj! Jaajj! Csak nem történt valami bajuk?! Mi lesz most velem?!
- siránkozott.
Egyenként szólongatta kicsinyeit, de egy sem válaszolt. Amikor a legkisebbiket
szólította, egy félénk hangott hallott:
- Itt vagyok, anyácskám! - azzal a legkisebb gida kiugrott az órából,
egyenesen édesanyja karjába.
- jaj, úgy féltem! - mondta síró hangon, még mindig remegve, majd
rendre elmesélte a történteket.
A kecske mama és a legkisebb gida elindult, hogy megkeresse a farkast.
Hamarosan rá is találtak. Kinn aludt a mezon, egy terebélyes fa árnyékában.
Amikor már megközelítették, látták, hogy hatalmas bendoje csak úgy
mozgott és kavargott.
- Élnek az én drága gyermekeim - gondolta a kecske mama, és azon nyomban
megkérte legkisebbik gyermekét, hogy tüstént hozzon tut, ollót és
cérnát.
Az ollóval egykettore felmetszette a farkas hasát. Egy, ketto, három,
négy, öt, hat kisgida
ugrott ki boldogan belole. Mind makkegészségesek voltak. A farkas
ugyanis annyira sietett, hogy egészben falta fel oket.
De boldogok is voltak, mikor végre a nagy sötétség után édesanyjukat
ölelték át újra.
- Bocsáss meg, anyácska, nem lett volna szabad kinyitnunk az ajtót
- mondták sorba valamennyien.
Kisvártatva így szólt a kecske mama:
- Meg kell leckéztetnünk a farkast, gyermekeim! Menjetek s gyujtsetek
követ.
A hét kisgida egy nagy halom követ hozott és telerakták vele a farkas
gyomrát. Aztán a kecske mama összevarrta a farkas hasát. Amikor a
farkas már ébredezni kezdett, valamennyien egy fa mögé rejtoztek,
s onnan lesték, mi fog történni.
A farkas rettenetes szomjasan ébredt. Nagy nehezen feltápászkodott,
és a tó partjára vonszolta magát.
- Mi zörög az én drága kis bendomben? Túl sokat ettem volna? - kérdezte
magától.
Csak nagy nehézségek árán jutott el a parthoz. De amint a víz fölé
hajolt, hogy igyék, a kövek elorerántották, s a farkas a vízbe pottyant.
- Segítség! Segítséééééég! - kiabált a farkas torkaszakadtából.
Ám a kövek egy szemvillanás alatt a víz fenekére rántották, s odaveszett.
- Elpusztult a farkas! Elpusztult a farkas! Oda az ellenség! - énekelte
most már felszabadultan a hét kisgida, s örömükben a mezon táncra
perdültek.
- Oh, a mi édesanyánk okosabb, mint a farkas. Túljárt az eszén. Soha
többet nem szegjük meg az ígéretünket - mondták a kisgidák, s azóta
is boldogan élnek, ha meg nem haltak.
