Szent Miklós püspökké választása!

Myra városa (Demre), abban az időben Anatólia központja volt. Ahogy már az előzőekben írtam, az egész földrész eredetileg a kalózok mekkája volt. Az összerabolt kincsek, jó gazdasági alapokat teremtettek az utókornak is. Mediterran éghajlata kedvezett valamennyi déligyümölcsnek, kertészeteknek. Így a kereskedelem, narancs és olajültetvények gazdagságot biztosítottak a lakosságnak. Myra városában a püspöki kar elanyagiasodott, és korumpálódott. Ezért a püspökök, rendszeresen váltogatták egymást. Volt aki csak néhány hónapig töltötte be ezt a szerepet, de volt aki kihúzta másfél évig is. Abban az időben a püspöki tisztért való versengésben már nem tudtak megeggyezni, és négynapi vádaskodás, és önjelelölések után, valamint az egyik főpap látomására a püspöki kar olyan határozatot hozott: , " az legyen Myra városának püspöke, aki felszentelt papként elsőnek jön be a városkapun." Ekkor áérkezett a városba, a Jeruzsálemi zarándok útról hazafelé tartó Miklós pap. Azonnal, mint főméltóságot fogadták a városkapúban, és vezették a püspöki kar elé, ahol rögtön püspökké választották. 52 évig töltötte be ezt a szerepet.

vissza