Törökországban nagy a munkanélküliség, vagy akinek van munkája, az is olyan keveset keres, hogy az átlag ember nem álmodhat előrelépésről, gazdagságról. De mintha erre nem törekednének. Szeretnek egyszerűen, szerényen, szinte igénytelenül élni. Törökország a szélsőségek országa. A városok csodálatosan szépek, gondozottak, de az igénytelenség miatt néha azt hiszi az ember, hogy nincsenek befejezve. Végeznek az útépítéssel, ami messze nem olyan, mint nálunk, hogy automata aszfalt terítőgépek végzik, hanem kézzel terítik el, és egy földgyalu egyengeti véglegesre, amitől aztán kirázza a lelked, és azt gondolod, hogy ezt követően fektetik rá majd a fedő réteget. Erősíti ezt a gondolatot az is, hogy ott hagyják az út szélén a törmeléket évekig. Máshol a mellékutak pedig a sziklás talajon le vannak gyalulva és autóval szinte járhatatlanok. Az előbbi sorokat 2001-ben írtam! A 2007 évi látoghatásomkor, az utakkal kapcsolatban mintha 20 év telt volna el! Szinte valamennyi út csodálatos , szinte autóút minőségű és a hazai űtjaink meg sem közelítik a minőségüket!!!! Messze lekörözött bennünket Törökország! A szélsőséget láthatjuk a járművekben is, mert a rendszám nélküli barkácsolt traktortól, a házilag gyártott teherautókig itt mindent megtalálsz! Mosolyra fakasztott, amikor a Babetta kategóriájú kismotor mögé utánfutóként akasztottak egy kétkerekű kordét, azon szalma, felette a két gyerek, ölükben a kecske, vagy a juhtúró - sajt, s az asszony pedig kucorgott a barkácsolt csomagtartón, s így füstölögnek végig a belvároson, a rendőr pedig átsegíti őket a kereszteződésen, nehogy a kikötőből érkező kamion fellökje. Az éttermeket hallal, birka, kecske hússal, tejtermékekkel ezek a nomád hegyi emberek látják el. |
;){kind=link}
;){kind=link}