|
Tündérmesék
|
|
Benedek Elek A hazug legény Volt egyszer egy szegény ember s ennek egy nagy kamasz fia. Dolgozni nem dolgozott ez a legény, de annál többet hazudott. Csak úgy folyt ki a száján a hazugság. Azt mondta egyszer a szegény ember:
- Nem-e? – vágott vissza a legény – No, én megmutatom, hogy urasan megélek a hazugságból! Azzal fogta magát, még aznap elbúcsúzkodott az apjától, s elment szerencsét próbálni. Amint ment, mendegélt az úton, találkozik egy magaszőrű kamaszlegénnyel. Köszöntik egymást, szóba ereszkednek, s hát a másik legény egy úton jár vele: ez is szerencsét próbálni indult. Kérdi a hazug legény:
Egyszerre kezet csaptak, erős barátságot kötöttek, s mentek tovább. Még egy puskalövésnyire sem haladtak, jön feléjük a szolgabíró négylovas hintón. A szolgabíró csavargó betyároknak nézte a legényeket, megállította a hintót, s magához intette őket. Kérdi tőlük, hogy honnan jönnek.
De a legény feltalálta magát, azt mondta, hogy valamit Pesten feledtek, s azért fordultak meg.
- Hej, tekintetes uram, nagy újság van ott. Egy talián akkora madarat mutogat, hogy az egyik szárnya Pest a másik Buda fölött lebeg. - Ejnye, ilyen-olyan füllentője – förmedt rá a szolgabíró -, ezért a nagy hazugságért huszonötöt veretek rád. Mindjárt le is húzatta a legényt a tíz körméről, s a hajdú olyan huszonötöt vert rá, hogy csillagot rúgott a hazug legény. - Hiszen megálljon a szolgabíró úr – Fenyegetőzött a legény -, megyek egyenest a király színe elé, s bepanaszolom, hogy ilyen ártatlanul megbotoztatott. A szolgabíró egy kicsit meghökkent, s kérdi a másik legénytől:
Feleli a szót szóra mondó legény: - Hát biz én akkora madarat nem láttam, de láttam akkora madártojást, hogy huszonnégy ember emelgette rettentő nagy vasrudakkal. “Hm – gondolja a szolgabíró -, hátha mégis igaza van annak a legénynek. Azt a nagy tojást csak olyan madár tojhatta, melynek egyik szárnya Pest s a másik Buda fölött lebeg.” – Adott a hazug legénynek száz forintot, csak álljon el a panaszától. A két legény tovább ment nagy vígan, s útközben megosztoztak a száz forinton. A hazug legénynek volt már ötven forintja a zsebében, huszonöt pálcaütés a hátán. Hanem még két puskalövésnyire sem haladtak, jön szembe velük egy másik négylovas hintó. A vicispán ült ezen a hintón, s ez is megállította a legényeket.
- Jaj, lelkem, tekintetes uram, ottfelejtettünk valamit – toldotta meg a szót szóra mondó legény.
- Hej, ne is kérdje, tekintetes uram, mert a Duna meggyúlt, s fenékig kiégett a víz a medréből. Szörnyű haragra lobbant a vicispán! Hogy így a szemébe hazudjon egy kapcabetyár! Nosza, parancsolja a hajdúnak, hogy húzza le a legényt a húsz körméről, s olyan huszonötöt verjen rá, holta napjáig vakarja a helyét. No, ezt is megkapta a legény, egy sem hiányzott a huszonötből. De a legény a vicispánt is megfenyegette, hogy egyenest a királyhoz megy panaszra, amiért őt ártatlanul megverette. Meghökkent egy kicsit a vicispán, hátha mégis igaza van a legénynek. Kérdi a másiktól:
- Már azt nem láttam, ha mondanám, hogy láttam, hazudnék, tekintetes uram – felelte a szót szóra mondó legény -, de láttam az utcákon s a piacokon annyi sült halat, hogy a népek nem tudnak kijönni a házakból. “Hm- gondolja a vicispán -, mégis igaza lehet a legénynek. Bizonyosan az égő Dunában sült meg a tenger sok hal.” – Adott a hazug legénynek kétszáz forintot, csak álljon el a panaszától. A hazug legény ezt is megosztotta a szót szóra mondó legénnyel, s most már volt százötven forint a zsebében s ötven pálcaütés a hátán. No de ki látott s hallott ilyet? Három puskalövésnyire sem haladtak, jött velük szemben hatlovas hintón a főispán. Ez is megállítja a legényeket, s vallatóra fogja. Bezzeg, hogy a főispánnak is azt felelték, amit a szolgabírónak s a vicispánnak. - Jól van – mondta a főispán -, elhiszem, hogy Pestről jöttök, hát mi újság Pesten? Feleli a hazug legény: Hej, nagyságos uram, nagy ott a gyász s a szomorúság. Az egész várost gyászfeketébe vonták, merthogy meghalt a Jézus Krisztus! De olyat még nem látott a világ, amilyen szertelen haragra gerjedt a főispán. Hogy őt lóvá akarja tenni egy csavargó!
A hazug legényt lekapták a húsz körméről, s olyan huszonötöt vertek rá számolatlan, hogy az eget is bőgőnek nézte. - Hiszen nem hagyom én ezt annyiban - kiabált a hazug legény -, megyek Budára a királyhoz, s elpanaszolom, hogy minden igaz ok nélkül verik a szegény legényt. - Eredj, csak eredj – mondta a főispán, s aztán megkérdezte a másiktól: - No, hát te is ezt az újságot tudod? Csakugyan meghalt a Jézus Krisztus? - Hát biz én, nagyságos uram – felelt a szót szóra mondó legény -, hazudnék, ha azt mondanám, hogy hallottam, amit a társam hallott, de azt magam is láttam, hogy lajtorják vannak támasztva az éghez, s csupa feketébe öltözött angyalok járnak fel s alá. Szeget ütött a főispán fejébe ez a beszéd: hátha csakugyan igazat mondott a ez a legény. Az angyalok csak nem gyászolhatnak akárkit. Elkezdte kérlelni a hazug legényt, s adott neki háromszáz forintot, csak álljon el a panaszától. Megijedt erősen, hogy a király elcsapja. A hazug legény a háromszáz forintnak is a felét a szót szóra mondó legénynek adta, most hát volt már háromszáz forint a zsebében s hetvenöt pálca a hátán. De ez éppen elég is volt neki. Azt mondta a pajtásának:
Azzal megfordult, s hazáig meg sem állott. A háromszáz forintot az apjának adta, a hetvenöt pálcaütést szépen magának tartotta. Aztán mégis meggondolta magát, s elkezdett dolgozni keményen. Így volt, vége volt, igaz volt. Aki nem hiszi járjon utána. |