A juhászlegény három szeretõje

Megkapta a juhászlegény a behívóját, be kellett neki rukkolni katonának. Három lánynak is csapta a szelet, hát mind a háromtól elbúcsúzott.
Elment az elsõhöz.
- Eljöttem elköszönni. Mondd meg nekem, mivel fogsz majd meggyászolni, míg odaleszek!
- Mivel tudnálak meggyászolni? Addig nem fésülködök, nem mosakodok.
Nagyot nézett erre a legény, de egy árva szót sem szólt rá.
Elment a másik szeretõjéhez.
- Sokáig udvarolgattam neked, sohat szórakoztunk együtt, hát meg fogsz-e gyászolni, míg katona leszek?
- Meg bizony.
- Hogyan?
- Míg vissza nem jössz, nem seprem az udvart, nem takarítom a házat.
A juhászlegény erre sem tudott mondani semmit.
Elment a harmadikhoz.
- Ha már ennyi és ennyi ideig szórakoztunk együtt, mulatságokba járogattunk, mivel gyászolsz meg, míg odaleszek?
- Ha annyira kívánod, hogy meggyászoljalak, három évig felöntözöm az összes moslékot a padlásra.
A legényt ez a mondás is megütötte, de nem szólt semmit.
Telt-múlt az idõ, néhányszor hazaláogatott szabadságra, ellátogatott a lányokhoz. Az elsõ bodros volt, begoglyosodott a haja. A másiknak meg nagy összevisszaság az udvarán, a háza meg szennyes. Az sem volt valami kellemes látvány. Csak a harmadiknál volt rend, a lány is takaros, ott nem bántotta a szemét semmi. Persze a padlásra nem kukkantott fel.
Mikor aztán megkapta az obsitot, úgy gondolta, feleséget hoz a házhoz, a háom lányból az egyiknek beköti a fejét.
Elment az elsõhöz.
- Hadd látom, hogy gyászoltál?
Alig ismert a lányra, ahogy állt elõtte boglyosan, piszkosan, csipásan. Szinte rá sem tudott nézni, úgy megundorodott tõle.
Elment a másikhoz. Ott meg alig tudott bejutni a kapunk, nem nyílott ki a sok szeméttõl. No, a kapu a sok ráncigálás után csak engedett, de a házba már csak úgy tudott bejutni, hogy lapátot is vitt magával.
Itt sem vidult fel a szíve, örült, mikor otthagyhatta a szennyes portát.
Elment a harmadikhoz. Ott a lakás szépen kitakarítva, a lány takarosan felöltözve, kifésülködve.
- No - mondja a legény -, mivel gyászoltál meg?
- Felöntöztem a moslékot a padlásra, ahogy igértem.
- Mutasd már, hadd látom!
Gondolta a legény, hogy valami óriási dézsába öntözte.
- Milyen bûz lehet ott háromévi moslékkal a padláson!
Kinyitotta a lány a padlásajtót, fölnézett a legény, hát látta a sok sonkát, kolbászt, szalonnát, ott csüngtek a rudakon felakasztgatva.
Mindjárt megnyalábolta a lányt, mert úgy gondolta, azt fogja feleségül venni, mert az gyászolta meg õt a leghelyesebben.

Forrás: Nagy Zoltán: Póruljárt szerelmesek