Furulyás Palkó

Hol volt, hol nem volt; az Óperenciás-tengeren is túl, még az üveghegyeken túl, ahol a kis kurta farkú malac túr, volt egyszer egy szegény özvegyasszony, annak egy fia: Palkó volt a neve. Nagy szegénységben éltek: mikor volt mit egyenek, mikor nem. Nem volt egyebük, csak egy kidõlt-bedõlt falú házuk meg egy kertjük. Azt mondja egyszer Palkó az anyjának:
- Édesanyám, én nem éhezem itthon többet, elmegyek szolgálni, addig haza sem jövök, amíg legalább egy borjút nem szolgálok. A kertünkben majd felnövekedik, s lesz legalább egy kicsi gazdaságunk.
Elmegy Palkó szolgálatba, oda van egy esztendeig, szolgál egy borjat. Aztán megint elmegy szolgálatba, s megint szolgál egy borjat. A harmadik esztendõben is, a negyedik esztendõben is szolgált egy-egy borjat.
Volt már négy borjú, de kicsi volt a kert, és kevés széna termett benne, nem volt mivel tartsák a borjakat. Õ bizony, gondolja magában, vásárra hajtja mind a négyet, s eladja. El is indul a négy borjúval, de amint az úton menne, szembejõ vele egy õsz öregember, s azt mondja neki:
- Te legény, van nekem egy szépen szóló furulyám, neked adom, ha egy borjat adsz érte.
- Ugyan mit gondol, bátyámuram, csak nem adhatok egy borjat egy furulyáért.
- Csak adjad, ne félj, nem olyan akármilyen furulya ez, mint a többi. Majd meglátod, hogy nagy hasznát veszed még ennek.
Isten neki; gondolja magában Palkó, s odaad egy borjat a furulyáért. Azzal továbbmegy.
De még egy puskalövésnyire sem mehetett, megint elejébe kerekedik az az õsz öregember, s azt mondja neki:
- Te legény, adj még egy borjat, s nézd, ezt az egeret neked adom érte.
Nagyot kacag Palkó:
- Hát hogy adnék én borjat egy egérért, mit gondol, bátyámuram? Van otthon egér elég, mindig bosszankodik az édesanyám miattuk.
- Jó, jó, de ez nem olyan egér, mint a többi.
Addig beszél az öregember, hogy Palkó odaad egy borjat egy egérért. Most már két borjúval ment a város felé, de hogy, hogy nem, az égbõl esett-e le, vagy a földbõl bújt ki, megint csak elejébe állott az õsz öregember, s azt mondta neki:
- Te legény, van nekem egy futóbogaram, ez csak az igazi. Neked adom, ha egy borjat adsz érte.
- Nem adom én - mondta Palkó -, nem bolondultam meg. Elég bolond voltam, hogy két borjat már odaadtam egy furulyáért meg egy egérért.
- Mondom neked, hogy adj egy borjat ezért a futóbogárért, mert bizony nagy hasznát veszed.
Mit gondolt, mit nem Palkó, odaadta a harmadik borjat is. Ment az egy borjúval, hajtotta nagy búsan a város felé. Mindegyre vissza akart fordulni, hogyha találkozhatnék valahogyan azzal az öregemberrel, mert erõsen megbánta a vásárt. Na, nem kellett hogy visszaforduljon, mert amint nagy búsan mendegélt, tûnõdött magában, csak elejébe került az õsz öregember, s azt mondja neki:
- Hallod-e, fiam! Add nekem ezt a borjat is, adok érette egy zacskót.
- Nem adom én - mondotta Palkó -, bár a többit se adtam volna. Nem tudom, hogy kerülök az anyám szeme elé.
- Csak add ide azt a borjat. Ne búsulj semmit. Nem akármilyen zacskó ez. Tudd meg, hogy ebbe a zacskóba álom van kötve. Csak mondanod kell neki, hogy hány órát akarsz aludni, s annyit alszol, s ha mást akarsz elaltatni, azt is elaltathatod, csak szólj a zacskónak.
Azt gondolja Palkó:
"Ha már így van, minek menjek egy borjúval vásárra. Legyen az öregé a negyedik borjú is."
Mikor a negyedik borjút is átadta az öregembernek, azt mondta ez:
- No, fiam, most menj haza. Otthon nem lesz maradásod, az édesanyád addig ver, amíg valaki ki nem szabadít a keze közül. De ha kiszabadultál, szaladj, amerre a szemed lát, s kiáltsd vissza az édesanyádnak:
- Isten áldja meg, édesanyám, addig vissza nem jövök, amíg király nem lesz belõlem!
Hiszén volt otthon nemulass, mikor Palkó hazaért. Kérdezte az anyja:
- Eladtad a borjúkat, fiam?
- El, édesanyám, el.
- Hát hol a pénz?
- Nem pénzért adtam, édesanyám, hanem ezekért ni. - S elõhúzta a tarisznyából a furulyát, az egeret, a futóbogarat s az álomzacskót.
Haj, megmérgelõdött az özvegyasszony! Kapott egy husángot, ütötte Palkót, ahol találta, s ha átal nem szalad a szomszédasszony, s ki nem szabadítja a keze közül, bizony mondom, hogy holtra veri.
Szaladott Palkó, amerre a szeme látott, de visszakiáltott az anyjának:
- Isten áldja meg, édesanyám. Addig vissza nem jövük, amíg király nem lesz belõlem!
Ment, mendegélt Palkó, hetedhét ország ellen, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kis kurta farkú malac túr, s ért egy nagy városba. Abban a városban lakott a király. Ennek a királynak volt egy gyönyörûséges leánya, de ennek a leánynak nagy betegsége volt. Olyan nagy bánat nehezedett a szívére, hogy senki meg nem tudta nevettetni, s nem jött álom a szemére, sem éjjel, sem nappal.
A király éppen akkor hirdette ki az egész országban, hogy annak adja a leányát és egész országát, aki a leányát megnevetteti, s olyan orvosságot ad neki, hogy mikor elkövetkezik a rendes ideje, tudjon aludni. Bezzeg jöttek mindenféle hercegek, grófok, bárók, válogatott cigánylegények, mind szerencsét próbáltak. De a királykisasszonyt sem megnevettetni, sem elaltatni nem tudták.
Megy Palkó is a király udvarába, s jelenti, hogy õ is szerencsét próbál. Csak üljön ki a királykisasszony a palota tornácára, s majd az udvaron mutat valamit.
Kiül a királykisasszony a tornácba, kiül a király is, a felesége is, összegyûltek mind az udvarbéliek is, hadd lássák, mit tud ez a szegény legény. Akkor Palkó kivette a tarisznyájából az egeret s a futóbogarat, szépen letette a földre. Aztán fújni kezdte a szépen szóló furulyáját, s hát halljatok csudát! az egér derékon kapta a futóbogarat, s járták a táncot, hogy csak úgy porzott az udvar. De uram, istenem, akkorát kacagott a királykisasszony, hogy a kacagástól csengett a palota. Kacagott a király is, a felesége is, kacagott az udvar népe is.
- No fiam - mondotta a király -, megkacagtattad a leányomat, most még csak altasd el.
Azt mondotta Palkó:
- Csak vigyék be, felséges királyom, a királykisasszonyt a szobájába, fektessék le az ágyába, s majd meglátják, hogy mindjárt elalszik.
Mikor a királykisasszonyt lefektették, Palkó bedugta a fejét a tarisznyába, s szólt a zacskónak:
- Aludjék a királykisasszony holnap reggel nyolc óráig.
Abban a pillanatban bekoppant a királykisasszony szeme, s aludott édesen másnap reggel nyolc óráig.
Aközben felöltöztették Palkót drága szép bíborvörös gúnyába, s amint a királykisasszony fölébredt, mindjárt nagy lakodalmat csaptak, s az öreg király átaladta a leánya kezével Palkónak az országot is.
Hét nap s hét éjjel húzták a cigányok, járták a legények és leányok.
Lakodalom után Palkó elment az édesanyja után, s hatlovas hintón a palotába hozta. Sóra, fára nem volt többet gondja.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Benedek Elek - Többsincs királyfi és más mesék