A cserfába oltott alma

Az egyik menyecske nem szerette az urát, inkább a helybéli papot kívánta. Egyszer betegnek mutatta magát, hogy szabaduljon az urától:
- Jaj, édes párom, nagyon beteg vagyok. Érzem, hogy csak akkor leszek jobban, ha nekem cserfába oltott almát hozol.
Szegény ember utat vett a nyakába, fokost a kezébe, elindult az erdõre.
Ment, mendegélt, hegynek fel, völgynek le a nagy rengetegben, a nyaka már majd leszakadt a fa keresésében, annyit nyújtogatta, de cserfába oltott almát nem talált.
Egyszer az erdei úton összetalálkozott a bordaáruló cigányemberrel.
- Mit keresel, te szegény ember? Mit nézegetsz a fák tetején?
- Mit nézegetek, mit nézegetek! Ha tudnád, hogy milyen beteg a feleségem, nem kérdeznéd! csak akkor lesz jobban, ha cserfába oltott almát viszek neki.
- Cserfába oltott alma nincs sehol a világon. Azért küldött téged az asszony, hogy kereshesd ítéletnapig, így megszabadul tõled.
- Mit csinájak? Mit csináljak?
- Egyet se búsulj, elmegyünk hozzátok.
Ahogy a faluhoz közeledtek, a bordás cigány adott az embernek egy kés meg egy botot.
- No, amost eldugom a bordákat egy bokorba, te meg bújj bele a zsákba, a bottal meg a késsel együtt. De elõtte mondd el rendre, merre menjek, hol a házad, a többit bízd rám!
Úgy is volt. A bordás cigány ügyesen odatalált a szegény ember házához a nehéz zsákkal a vállán. Köszönt a menyecskének illõen:
- Adjon Isten, jó estét. Adna-e nekem szállást éjszakára? Meghúznám magam akárhol, csak a bordákat nem szabad kível hagynom, ezt levetem akárhová a sarokba. Nem bánt ez, nem nagy helyet foglal el. Hadd tegyem ide a melegre.
- Jól van, nem bánom - egyezett bele az asszony -, tegye a zsákot a masina mellé, maga meg menjen a tornácra, dõljön a lócára!
A menyecske közben sütött-fõzött, kutya baja sem volt, várta az udvarlóját. Hamar elérkezett az idõ, jött a pap, akkor aztán ettek-ittak, muladéroztak, daloltak. Elezdte a menyecske:
- Elment az én uram, bolond karafi
Cserfába oltott almát keresni,
Majd csak a Jóisten odaveszíti,
Szomorú szívem nem keseríti.
Következett a pap, az is elénekelte a maga nótáját:
- Hej, Mári, Mári, szívem, Mariska,
Serdülj-fordulj olyat, mint egy karika
Dobbantsál egy nagyot, mint egy paripa.
Nagy jókedvükben még a bordást is beszólították:
- Jöjjöj, bordás bácsi, mulasson velünk! Egyen-igyon, énekelje el a maga nótáját.
Fogadkozott a cigány:
- Öreg vagyok, nem való ez énnekem, nem tudok már énekelni.
- Ahogy tudja, öregesen.
Az öreg aztán az ajtó felé somfordált, hogy elállja az utat, ha arra kerül a sor. Elkezdte a nótáját:
- Hallod-e, bordám, mit mond a beteg,
Kezedben a nagy kés, most már kijöhetsz,
Melletted a nagy bot, üssed a papot,
Kétszer a papot, kétszer az asszonyt,
Kétszer a papot, egyszer az asszonyt.
Az ember kihasította a zsákot, aztán csihipuhi, elverte a szerelmeseket amúgy magyarosan. Addig táncoltatta a botot a hátukon, míg csak egy csepp maradt belõle.

Forrás: Nagy Zoltán: Póruljárt szerelmesek