Aki maga alatt vágta a fát

Volt egyszer egy szegény cigányember. Nem volt tûzrevaló fája.
- Elmegyek, te asszony, egy kis száraz gallyért.
- Menjél, more, mert megvesz már az Isten hidege.
Elért a cigány az erdõ szélére, hát azt a gallyat vágta, amelyiken állt. Arra ment egy vitéz, odaszólt neki:
- Te cigány, magad alatt vágod a fát, mindjárt lezuhansz!
- Dehogy vágom, dehogy vágom!
Alig halad el a vitéz, a cigány alatt lezakkant az ág, õ meg lepottyant, jól megütötte a hátsó fertályát.
Nehezen feltápászkodott, utánaszaladt sántikálva a vitéznek.
- Vitézs úr, vitézs úr, várjon meg! Ha ast megmondta, hogy magam alatt vágom a fát, tessék ast is megmondani, hány évig élek!
Nagyott nevetett a vitéz.
- Meddig? Míg a szürke lovad hármat szellent.
Elhitte a cigány.
MEgrakta a kocsit gallyal, ment egy emelkedõn fölfelé, hát a ló elszellentette magát.
- Haj, édes lovacskám, már egy lélek kiszállt belõlem!
Már alig merte hajtani a lovat, de mire egy kapaszkodóra értek, a ló megint elszellentette magát.
- Jaj, édes lovacskám már két lélek kiszállt belõlem, csak egy az életem.
Haladtak tovább, egy hídhoz értek. A híd elõtt egy jó kis patakocska volt, a ló elszellentette magát haramadszor is.
- No, lovacskám, vége az életemnek, most már meghaltam.
Befeküdt a híd alá, ahol a békák nagyon kuruttyoltak.
- Csitteltek, angyalkáim, már én is köztetek vagyok!
Arra hajtott egy béreslegény, nagyon fel volt pakolva, hát feldõlt a kocsija. Kivel állítsa föl? Szétnézett, de senki embert nem látott, csak a cigány feküdt a híd alatt. Azt mondja neki:
- Te ember, gyere ide nekem segíteni felállítani a kocsit.
Azt mondja a cigány:
- Ne beséljen, holt ember vagyok én.
- Hogy volnál holt ember, ha beszélsz?
- Mondom, hogy holt ember nem besél.
A kocsis megcsapta az ostorral, mindjárt felugrott a cigány.
- Gyere, segíts ezt a kocsit felállítani!
Felemelték a kocsit az árokból nagy bajjal. Akkor azt mondta a cigány:
- Mondja már, jóember, mennyiért adná nekem ast azs ostort?
- A lovadért meg a kocsidért odaadom.
- No jó, áll az alku, ide azs ostort.
Örült a kocsis a jó cserének.
Hazaérve pattogtatott, suhogtatott az ostorral a cigány.
- Assony, sose halunk meg! Itt a csudálatos ostor! Ha meghals, feltámastalak, ha én halok meg, te támastas fel.
Tartogatják az ostort azóta is.

Forrás: Nagy Zoltán - Pórul járt szerelmesek