Mátyás király mesék
Vissza

Mátyás király meg a székely ember lánya

Mátyás királynak, amikor még legényember volt, volt egy hû szolgája. Gondolt egyszer valamit a király, s azt mondta ennek a hû emberének:
- Van kint az országút mellett egy kõ. Menj ki az országútra, állj a kõ mellé. És minden ember, aki csak az országúton elmegy, kerítsd oda, hogy azt a követ nyúzza meg. Ez a király parancsolata, ez a király akarata! Jutalmat ad érte!
Így akarja kipróbálni a népe eszét!
Kimegy a hû szolga, s odaáll a kõhöz. S mondja a parancsot. Azzal s a jutalom ígéréssel sok embert odakerített, de megannyi a vállát húzogatta.. S mind csak azt mondta:
- Ugyan már! Hogy nyúzzunk meg egy követ?
Volt, aki próbálta, volt, aki meg sem próbálta.
Egyszer egy székely ember is ment arra a lányával. Azt is odakerítette a szolga, hogy segítsen azoknak, akik épp próbálták volna a nyúzást. Egyszer csak azt mondja a lányocska, ahogy a többiek ott nyúlkálódnak s tanakodnak:
- Apám, menjen fel kend Budára Mátyás királyhoz és mondja meg neki, hogy vétesse elõbb a kõnek a vérit, akkor majd megnyúzzuk!
Ránézett a székely ember a lányára, s bólintott. S ment egyenest Budára, Mátyás királyhoz.
Azt mondja Mátyás király a székely embernek, feleletül a kérésre:
- Hát te honnan tanultad ezt, te székely ember, hogy én elõbb vérét vétessem a kõnek? Furfangos ember vagy te!
A székely ember nem akart más tudásával díszelegni, még a lányáéval sem. Elmondta szépen, hogy van egy lányocskája, annak a fejébõl való ez a gondolat. Mátyás király nézett egyett. De tetszett neki az egyenes szó. Adott a székely embernek egy csomó pénzt, meg két szem diót.. S azt mondta neki:
- Vidd el ezt a lányodnak. Ültesse el õket, de olyan földbe, hogy fa nélkül megnõjenek. Akkor jöjjön fel hozzám. Mert jutalmul talán feleségül is veszem!
A székely ember, mit tehetett, hazavitte a két diót, s odaadta a lányának. Azt mondta neki:
- No, most neked is adott Mátyás király bajt eleget!
A lányocska azonban csak mosolygott. Egyszeribe föltörte, s megette a két diót.
És csak várt. Mátyás király is várt. De most már csak a lány válaszát várta, nem a kõ megnyúzását. Amellõl hû szolgájaát is visszarendelte.
Egy idõ múlva azt mondja a lány az apjának:
- No, most már menjen fel apám Mátyás királyhoz. Mondja meg neki, hogy márkifejlõdtek a diók.
A lány két kis keblecskéje volt az. A székely ember fölment most is szépen Budára, megvitte Mátyás királynak az üzenetet. Mátyás király meghallgatta az üzenetet. Gondolkodott, s adott a székelyembernek két szál kendert. S õ meg, Mátyás király, azt az üzenetet küldte a székely lánykának, hogy abból a két szál kenderbõl, s nem többõl, csináljon fõkötõt a király rezidenciának. S adott most is a székely embernek egy csomó pénzt.
A székely ember azt a két szál kendert szomorúan vitte haza a lányának hogy csinál abból fõkötõt? Mondta is a lányának:
- Most adott csak a király bajt neked!
S szóról szóra elmondta a király parancsát. De a lány látott az udvaron két szál forgácsot. Felvette, s azt mondta az apjának:
- Vigye fel kend ezt Mátyás királynak, és mondja meg neki, hogy csináljon ebbõl a két forgácsból szövõszéket, csöllõt, vetélõ fát. Akkor majd én is csinálok rajta fõkötõt, abból a két szál kenderbõl, amennyi kell.
A székely ember ismét megjárta Budát. Mátyás király most azt felelte:
- Mondd meg a lányodnak, hogy tele van a padlásom lukas korsóval. Ha azt mind befoldja, herceget kap férjül!
Visszaüzent erre a székely ember lánya, hogy õ szívesen megfoldja a korsókat, csak a visszájukról. A király fordíttassa ki elõbb a korsókat, mert színérõl semmit sem lehet szépen megfoldani. Mátyás király erre azt üzente neki, a székely emberrel, annak a jó eszû kislányank:
- Mondd meg a lányodnak, hogy ha igazán olyan nagyon okos, akkor jöjjön föl õ is Budára hozzám, de úgy, hogy se az úton, se az útfélen, se öltözve, se öltözetlen. Ha olyan okos is, mint okos, én magam veszem feleségül. Hozzon ajándékot is, mégpedig úgy, hogy mégse hozzon, amikor pedig belép, köszönjön is, ne is!
- No most már tetézve adott bajt neked a irály! - mondta otthon a szegény székely.
De a lány egyszeribe fogott egy verebet, szitába tette: az lesz az ajándék. Volt az apjának egy nagy hálója, ruhaként azt vette föl. Volt az apjának egy szamara, annak megfogta a farkát, elindította maga elõtt, s ment a nyomán. Így nem az ország útján ment, hanem a a szamár nyomán. Amikor odaért a királyhoz, épp csak meghajtotta magát, de nem szólt, vagyis köszönt is, nem is. Ruha helyett hálóba volt, vagyis föl is volt öltözve, nem is. Elõvette a szitát, megmutatta a verebet. Az persze rögtön elrepült. Vagyis volt ajándék, mégse lett. Mivel pedig nemcsak okos volt, hanem dolgos is, meg szép is, Mátyás király rögtön fölkelt a trónusáról, egyszeribe megcsókolta, kezt fogott vele, megmátkásodtak. Meglett a nagy bál, olyan bál volt, hogy a Duna vize egyszer s akkor válott volt borrá, mikor Mátyás királynak lakodalma volt.
Nagyon jól éltek egy darabig, míg új házasok voltak! De egszer nagy sokadalom lett a városban. Nagy vásár Budán! Amint a szekerek összegyúróztak, egy szegény embernek a kancája lefeküdt, és csikót ellett, de egy más embernek a szekere alatt. Mikor szegény ember meglátta, hogy kancája megcsikózott, ki akarta húzni a másik szekér alól, ami elõtt nem is voltak lovak. De az az ember, akié a szekér volt, nem engedte: azt mondta, hogy a csikót az õ szekere csikózta! Felpanaszolták végül a királynak is a dolgot. De bizony azt mondta Mátyás király is, hogy azé a csikó, akinek a szekere alatt találták.
Nagyon megbúsulta szegény kárvallott ember magát. No de, ahogy kijönnek a törvényházból, mit hall? Azt, hogy a királyné még okosabb, mint az ura. Elhatározta, hogy bemegy a királynéhoz, s attól kér tanácsot, sõt igazságot. Be is ment rögtön Mátyás király feleségéhez, s elpanaszolta neki a baját. Azt mondja neki a királyné, a hajdani okos székely lányka:
- Ó, te szegény ember! Látszik, hogy szegény meber vagy! No de én segítek rajtad! Menj el, és szerezz egy hálót és egy evezõt, olyant, amivel a vízben szokás halászni s evezni. Menj ki a mezõre , és ott a homokban csapkodj az evezõvel, mintha a halat kergetnéd a háló felé, a hálóval pedig csinálj úgy, mintha halásznál.
Úgy is tett a szegény ember. És a király arra járt, meglátta. Rögtön behívatta, hogy micsoda szamár ember kend, hogy a homokban halat keres! Mondja rá a szegény ember azt, amire a királyné tanította:
- Bizony, nincs ott hal! De a szekér aljának sincsen csikója!
- Hej, te szerencsétlen ember, tudom, hogy a feleségem tanácsolta neked ezt! No, neked ez nem baj, neked visszarendelem a csikódat. De a számadásnak nincs vége a megszégyenítésemért!
A király úgy megharagudott, hogy a felesége ilyen tanácsot adott a szegény embernek, hogy rögtön bement a feleségéhez, ráripakodott, hogy eltakarodjék azonnal a házból, a nap meg ne süsse többet!
Azt mondta erre az asszony, ismerve ura hirtelen természetét:
- Nem bánom, elmegyek, akár tüstént, csak engedd meg, hogy amit legjobban szeretek s kedvelek, azt elvihessem magammal!
Azt mondta erre a király:
- Azt jó szívvel megengedem.
Még aznap elköltözött az asszony egy kis házba, amelynek még üveg sem volt az ablakán, csak hártya. Tudta, hogy az urának olyan szokása van, hogy ha este lefekszik a paplanos ágyba, rögtön igen mélyen elalszik. Hát, hogy este lett, négy emberrel odament, a paplannak négy szegét megfogatta, és elvitette a királyt is oda, ahová õ költözött, abba a hártyás ablakú házba. Amikor Mátyás király másnap megébredett, és látja, hogy alig lát ki az ablakon, azt mondja:
- Mi az? Hol vagyok? Ki merte ezt tenni velem?
Azt mondja csendesen a királyné:
- Megengedted, hogy elvigyem magammal, amit legjobban szeretek; hát elhoztam magammal!
Erre megcsókolták egymást, és bár máig se haltak volna meg!


Forrás: Tóth Renáta (Renii)
Illyés Gyula - Hetvenhét magyar népmese