|
Mátyás és a
bíró lánya
Egyszer Mátyás király, mikor éppen áltuhában
járta az országot, beért egy faluba, ahol azt olvasta
a bíró kapuján:
"Itt lakik ennek és ennek a községnek a bírája,
aki minen búbánat nélkül él."
Mátyás füttyentett egyet:
- Á, de jó dolga van ennek a bírónak, hogy
minden búbaj nélkül él. Ha csak ez a baja,
adok én neki egy kis gondot.
Budára visszaérve nyomban megparancsolta az egyik szolgájának,
hogy pattanjon lóra, vágtasson el a bírához
és egy lyukas cserépkorsót vigyen azzal, hogy azt
a bírának be kell foltozni, különben lefejezik.
Átadta a szolga a korsót meg a király üzenetét.
Nagy bánata lett hirtelen a bírának, három
napig enni-inni sem tudott. Volt a bírónak egy szép
eladó lánya, az váltig kérdezgette:
- Apám, mi baja van magának? Víg szokott lenni,
most meg nem is eszik bánatában.
- Minek mondjam, lányom, úgy sem tudsz segíteni
rajtam.
- Nem biztos, apám. Ha tudok segítek, ha nem, de legalább
ossza meg velem a bánatát.
- Idenézz, lányom, ezt a korsót küldte nekem
a király, hogy foltozzam be, mert máskülönben
lefejeltet.
- Hahá, apám, ezen búsul maga? Küldje neki
vissza azzal, hogy fordítsa ki a fölség elõször
a korsót, mert mindennek a visszájára teszik a
foltot.
- Ejnye, lányom, de vág az eszed.
Úgyis tett a bíró, ahogy a lánya tanácsolta,
a király meg elfogadta az üzenetet.
- Ej, mégis meg kell még ilyesztenem ezt a bírót!
- gondolta a király.
Magához rendelte a szolgáját és leküldött
a bíróhoz egy malomkövet, hogy nyúzza meg,
különben felakasztatik.
Erre a bíró megint nagy bánatba esett, három
napig szavát sem lehetett hallani, aztán végre,
a nagy rimánkodásra megszólalt.
- Apám, mondja meg, mi baja, ne eméssze magát.
- Jaj, lányom, most már tényleg nem tudsz rajtam
segíteni.
- Hátha tudok, apám.
- Azzal bízott meg a király, hogy a malomkövet, amit
a háznak támasztottam, nyúzzam meg.
- Ejnye, apám, maga ezen búsul? Küldje csak vissza
a követ azzal, hogy elõbb erissze le vérérõl,
mert csak azután lehet nyúzni az állatokat is.
Megörült a bíró:
- Jól van, lányom, megpróbálom.
Úgy is volt, a király az üzenetre nem tudott mit
mondani.
Megtudta aztán a király, hogy honnan fúj a szél,
hát a bíró lányát akarta megleckéztetni.
Üzent is a szolgájáért:
- Édes szolgám, menj el ebbe és ebbe a faluba,
mondd meg a bíró lányának, hogy látogasson
me engem, de se nem lóháton, se nem gyalog, se kocsin,
se az úton, se az út mellett ne jöjjön. Ruhába
is menjen, de meztelenül is legyen, hozzon is nekem ajándékot
meg nem is, mert különben lefejeztetem.
Megkapta a lány az üzenetet, de a szeme sem rebbent. Fogta
magát, lehányta magáról az összes ruháját,
csak a melltartóját hagyta meg. Fogott egy galambot, két
szita közé tette. Elõvezette az egyetlen bakkecskéjüket,
a jobb lábát rátette a kecske hátára,
úgy ment az úton, míg Budára nem ért
a felséges király elébe.
Mikor a palotához közeledett, jelezték a királynak,
hogy valami csodaszert látnak az úton, mindjárt
itt lesz a palotában.
A király a kapuban várta.
- Felséges királyom, úgy jöttem, ahogy parancsoltad,
nem jöttem sem gyalog, sem lóháton, sem kocsin, sem
az úton, sem az út mellett, meztelenül is vagyok,
de azért maradt rajtam valami. És itt az ajándék.
Azzal felemelte a szitát, hát elrepült belõle
a galamb.
- Elszállt az ajándék, felség, tehát
hoztam is meg nem is.
- Jól van, édes lányom, nagyon jól csináltad,
de inkább a csúnyádat takartad volna el, mint a
melledet.
- Azt nem lehet, királyatyám, mert a csúnyámat
az Isten teremtette, de a mellemet magam növesztettem.
|
